Várjáró Magazin 15. szám

Simon Zoltán: Regéc – Útravaló várjáróknak Az utóbbi években örvendetesen megnőtt az érdeklődés Regéc vára iránt. Egyre többen keresik fel festői romjait, sőt, az átlagosnál lelkesebb várbarátok internetes fórumokon parázs vitákat folytatnak egyes részleteiről, aggódó figyelemmel kísérve sorsának alakulását. Mindez jelzi, hogy a várban eddig lezajlott folyamatok nem csupán a romokra és annak szűkebb környezetére, hanem a szélesebb közvéleményre is pozitív hatással voltak. Magam – mint a várat érintő események egyik aktív résztvevője – az alábbiakban röviden össze szeretném foglalni mindazt, amit e nevezetes erősségről mindeddig megtudtunk, s azt is, hogy hogyan jutottunk e tudás birtokába. … Tovább

Nyári várnézőben, avagy a SzBK kirándulása

Már a tavaszi hónapokban felmerült az a kívánság, hogy a Szádvárért Baráti Kör tagjai ne csak a dolgos vármentés napjaiban találkozzanak egymással, hanem képet alkothassanak, milyen is egy középkori várrom feltárása és helyreállítása. Ennek tanulmányozására kértük fel segítségül Simon Zoltánt, aki régészként hosszú esztendők óta vezeti Füzér és Regéc erősségeinek feltárási munkálatait. A szakember-gárda tagja volt továbbá Fülöpp Róbert építész, aki – többek közt – a martonyi pálos kolostor helyreállítási munkálatainál működik közre, valamint Takács Bence geodéta aki reményeink szerint majd az őszi műszeres felméréseket fogja vezényelni szeretett Szádvárunk területén. … Tovább