Kirándulás határon innen és túl

Az alábbi sorokban néhány műemlékre szeretném felhívni a kirándulók figyelmét, amelyek az immár légiessé vált magyar – szlovák államhatár két oldalán emelkednek. Személygépkocsival egy napon belül felkereshetőek, teljesítésükhöz az átlagember fizikai ereje elegendő.

Elsőként a Tornanádaska községtől északkeleti irányban az immár használaton kívüli vasúttal párhuzamos 27-es főútvonalon haladjunk addig a pontig, ahol jobb kézre egy vasúti átjáróra lelünk. Itt a túloldalt egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei nagy jelzőtábla emelkedik. A lekaszált réten lassan felfelé kapaszkodjunk, majd az erdőbe vezető gyalogösvényen addig a pontig, ahová a meredek hegyoldalról több vízmosás betorkollik. Itt a jobboldali megmászása a legcélravezetőbb, bár jól megdolgoztatja a lábat-tüdőt és szívet. De fáradozásunk meghozza a gyümölcsét, mivel végül felérünk a kelet – nyugati irányú hegygerincet. Ennek tetején nem látni erdőséget, hiszen az itt húzódó államhatár miatt kivágták a fákat. A kis kőkockákat követve keleti irányban rövidesen egy meredekebb emelkedőn rábukkanunk Kecskevár csekély maradványaira. Elnevezése a nép ajkán született, mivel az erődítményről nincs korabeli okleveles említés. Egyedül egy közvetett bizonyíték szól mellette. 1345-ben a hegygerinc északi oldalán elterülő Méhész jobbágyfalu kapcsán Nagy Lajos király megparancsolta a görgői várnépeknek, hogy szolgáltassák vissza az elbitorolt földeket Méhészi Péter fia Jánosnak. Ez a birtok pedig a Noghwarad {Nagyvárad} hegy alatt feküdt. Ez alapján sejthető, hogy a XIV. század derekán már létezett {vagy addigra már el is pusztult?} a Kecskevár. Az erődítmény két részre bontható: egy négyszögletes, habarcsfalazatú toronyra és azt övező árokra és kőfalra valamint a gerinc tetején félkörben megfigyelhető, szárazon egymásra rakott kőfalra. Pontosabb adatokat azonban csak régészeti feltárással lehetne róla megtudni.
(tovább ->)