Mondák

MIKSZÁTH KÁLMÁN: Magyarország lovagvárai – Szádvár

Az ablakai három vármegyére néztek valamikor. Borsod legszélén hevernek a romjai, ahol két megyével határos.

Szadvar_metszet_4

A romok között baglyok huhognak, kígyó csúszik a buja fűben, amely az egykori palotatermek helyén nőtt. Akik felfáradnak oda, egy-egy ócska kengyelvasat találnak, vagy egy félsarkantyút ásnak ki a földből. Kincset gyanítanak ott a kapzsiak, kísértetet éjjel a pásztorfiúk, édességet a virágban az odatévedt méh, regét a poéta. Ihol a rege.

A vár hosszú ideig a putnoki és szádvári Patócsyaké volt, mígnem Patócsy Benedeket a rozsnyói vörös barátok kezdték sűrűn látogatni. Nagy barátkozásba estek egymással. Hol ő ment el Rozsnyóra a barátokhoz, hol a barátok jöttek Szádvárra. Barát-barátságnak rossz az alja. Itt is rossz lett. Annyira behálózták, mézes szavakkal a lábáról levették Patócsyt, hogy halálos ágyán mindenét rájuk testálta.
Pedig neki is volt fia: Bálint.
A barátok rávették; bízza a fiút rájuk, ők majd papot nevelnek belőle. Legyen Isten szolgája.
– Jó, legyen, – hagyta rájuk Patócsy.
És mivelhogy pap lesz, nincs szüksége semmi földi vagyonra, hagyja hát a jószágait a vörös barátoknak.
Addig sürgették, biztatták, hogy végre erre is ráállott, csupán egy ellenvetése volt, hogy hátha a fiú a végén mégsem akar majd pap lenni – mi történjék akkor? Koldus legyen?
– Bízza reánk kegyelmed – mondta Márton, a barátok főnöke, – lesz rá gondom erre a nem várt esetre is. Aszerint látom el földi javakkal, amint céljaihoz és személyes tulajdonaihoz szükséges és célszerű lészen.
– Nem, nem, mégis körül kell a dolgot írni egy kicsit a testamentumban – mondta a beteg főúr. – Tudja mit, tisztelendő atyám. Két részre osztom a birtokomat, az egyik rész Szádvár és a hozzá tartozó uradalom huszonkilenc faluval legyen az egyik része, fejedelemnek való birtok ez, – a másik része legyen a gombaszögi vadászházam a hozzá tartozó ötven kaszás réttel, és a kis erdőcskével a háta mögött – szegény embernek való menedékhely emez. A barátok aztán azt adják a fiamnak, amelyiket ők akarják. Jó lesz-e?
Jó lesz. Hogyne lenne jó. Nagy örömmel nyugodtak bele a barátok és imádkoztak a főúr egészségeért, jóvoltáért.
De biz annak az imádságnak nem lett az égben semmi foganatja. Néhány nap mulva meghalt a főúr, miután előbb letette a jászói kolostorban az említett végrendeletet, amelynek ama nevezetes passzusa szóról-szóra így hangzott:
“Birtokomat két részre osztom, az egyik a szádvári uradalom, huszonkilenc faluval, a másik rész a gombaszögi vadászházam a réttel és két erdővel. Mindkettőt a barátoknak hagyom, úgy azonban, hogy a fiamból papot neveljenek, akit szintén az ő gondjaikra bízok. De ha valamely okból nem akarná a fiam a papi pályát, akkor a két birtok közül az legyen a fiamé, amelyiket a barátok akarják”.
Persze, hogy eszeágában sem volt a fiatal Bálintnak pappá lenni. Mihelyt megnőtt, otthagyta a barátokat, Budára ment, beállott a király vitézei közé. Az való egy Patócsynak.
A király (természetesen Mátyás király, mert minden jó ötletet őhozzá fűzünk négyszáz esztendő óta) csakhamar megszerette a délceg vitéz fiatal daliát s amint egyszer kikérdezte az otthon való állapotját, felbosszankodott az apa könnyelműségén, amellyel az örökséget olyan nagy uradalomtól elütötte, minő a szádvári. Rendelte is legott, hogy abban az osztály-ügyben ő kíván bíró lenni. Jöjjenek fel a vörös barátok ekkor és ekkor Budára, egyúttal hozzák föl magukkal a testamentumot is.
Minden úgy történt, ahogy rendelte. Összegyűltek a barátok, másrészről a fiatal Patócsy Bálint és a kíváncsi főurak, akiket szintén bántott az eset. “Csodálatos, hogy az öreg Patócsy, aki olyan okos ember hírében állt, így be engedte magát hálózni.”
– Mindenekelőtt a végrendeletet akarom olvasni – kezdte a király.
Márton barát, a főnök, aranyozott tokban átnyújtotta.
A király átfutotta egyszer-kétszer, közben gondolkozni kezdett, mintha kákán csomót keresne, de végül így szólt:
– Az egész világos!
– Úgy van fölséges uram, – felelte a barát – olyan világos, mint a nap.
– De hát mégis mivel vették rá kegyelmetek Patócsy uramat, hogy így a kegyelmetek kénye-kedvére bízza a fiát.
A barát-főnök vállat vont.
– A saját akarata volt, fölség, amelyet az egyház iránti tisztelet sugallt neki.
A főurak ajkain hitetlen mosolyok támadtak, de a király komoly maradt.
– Nincs immár egyéb hátra – így szólt – mint hogy kegyelmetek itt színünk előtt nyilvánítsák ki, melyiket akarják a két birtok közül.
– A szádvárit – felelte mohón, de jámbor arccal Márton főnök, – természetesen a szádvárit.
– Kegyelmeteknek is valamennyiöknek az a kívánsága? – kérdezte újólag a király a többi barátokhoz fordulva.
– Igen, fölséges uram, egy szívvel, lélekkel a szádvári uradalmat akarjuk.
– Derék emberek. Lássák ez igen szép cselekedet kegyelmetektől, és ritka önzetlenségre vall.
A főurak csodálkozva tekintettek a királyra, a barátok is meghökkentek, hogy talán félrebeszél.
De a király alig engedett időt a gondolkozásra. Szólította Patócsy Bálintot.
– Patócsy Bálint, a végrendelet értelmében ezennel birtokába helyezlek a szádvári uradalomnak, de ne feledd soha, hogy e derék férfiak önzetlenségéből kaptad vissza.
– Uram király – kiáltoztak ijedten a barátok – hiszen mi nem ezt mondtuk, hiszen a szádvári uradalmat mi akarjuk!
– Éppen azért, kedvelt híveim, mert a végrendelet itt van, szóról-szóra mondja, felolvasom: “a két birtok közül az legyen a fiamé, amelyiket a barátok akarják”. Nos tehát. Minthogy kegyelmetek a szádvári uradalmat akarják, hát akkor annak kell lennie a Patócsy fiáé.
S egy kegyes kézintéssel távozást intett az egybegyűlteknek.

Ez a Szádvárról szóló történet, amely bizonyítja, hogy Mátyás király nagyon okos ember volt és hogy az öreg Patócsynak is volt elég magához való esze.
Szádvár még sokáig volt ezután a Patócsyak kezén. II. Rákóczi Ferenc alatt Patócsy Zsófia védte hősiesen, mint valami második Zrinyi Ilona.

A gombaszögi vadászkastélyból még most is ott meredezik egy csonka kőfal a Sajó partján. Az utasnak meg váltig így mutogatja a fuvaros: “Ez valamikor a vörös barátoké volt.”

* * *

BOCSKAY PAPP LAJOS: Patócsy Zsófia s négy lánya

Hazánk múltjából egy képet tárok fel a szíves olvasók előtt, egy képet a zivatarok korszakából, melyből kitűnik, hogy a gyöngéd nőkebel alatt is dobog bátor, erős szív, ki bátran, férfias elszántsággal néz elé a sors viharainak, hősies kitartással, erős elhatározottsággal őrzi nemzeti kincsét, őseitől reá maradt örökségét: a becsületet.

Szadvar_metszet_2

A hű nő, jó családanya, hősnő élettörténetéből áll előttünk egy fényes tettel ragyogó lap, a szádvári hős nők nevei vannak azon, arany betűkkel fölírva!
Bebek György uram Konstantinápolyban a jedikulában veszteglett, s bár neje a férfias erényekkel díszlő Patócsi Zsófia, munkás volt férje kiszabadításában s bár Ferdinánd király több ízben sürgette a hős elbocsáttatását a szultánnál, Zápolya Zsigmondnak sikerült végre, a ketreczbe zárt oroszlánnak lakatait fölnyitni 40 ezer arany váltságdíjért.
Miksa az akkor uralkodó fejedelem megtudván, hogy a kiszabadult Bebek Zápolyától elfogadta az országos főhadvezérséget, mint ellensége ellen Svendi Lázárt küldte, hogy foglalja el Szendrő várát.
Svendi Lázár rövid vívás után Szendrőt bevette 1566. Bebek György e hírt meghallván, rögtön irt a királynak, hogy ö kész zászlója alá állani, ha Szendrő várát visszaadja, s a 40 ezer arany váltságdíjat Zápolyának visszafizeti.
Egyezkedés végett Miksa elküldé egyik kedves tanácsosát, Torday Zsigmondot Bebekhez, ki a követet letartóztatván: nem épen alázatos hangon visszaizent: hogy csak akkor fogja Tordayt szabadon bocsátani, ha a császári had Szendrőből kivonult.
Miksa e hatalmas izenetre haragra gerjedt, s parancsot adott Svendi Lázár, és Forgács Simon vezéreknek, hogy azonnal Szádvár vívására siessenek, hol Bebekné, négy leányával tartózkodott volt, megparancsolta a király Svendi és Forgách vezéreinek, hogy addig Szádvár falai alól el ne merjenek jőni, míg a nevezett vár a Szendrő sorsára nem jutott.

* * *

Magas bércztetőn emelkedének Szádvár falai, alatta gyepes rónaság terült, hol Svendi egy szép reggelen seregével megjelent, s a tágas völgykebelt elözönlé katonáival, s ágyútelepeivel.
Patócsi Zsófia hideg vérrel szemlélte a hívatlan vendégek készülődéseit, miképp állíták föl ostromtelepeiket, mint bámulnak a hadfiak sóvárgó szemekkel a sasfészekre fel, hol egy nő osztja parancsait, egy igénytelen asszony, ki miképp Svendi véleményezé tábornoktársának, a legelső ágyuszóra, töredelmes szívvel jelenend meg előttük.
Míg az ellenség kívül rendezé az ostrom-munkálatokat, a várban sem pihentek ám, a várúrnő szépen elosztá fegyvereseit, — a nőknek is jutott foglalkozás, ők a tépést rendezték, — maga pedig leányaival a falakon vizsgálódott, az őrséget tüzelte; bátorítá — nem félt, nem remegett a női kebel, büszkén dobogott fel azon gondolatra, hogy alkalma leend, bizonyságot tenni a világ előtt a felől, hogy az ő ereiben is őseinek: a Czibakok, Bethlenek, Patócsiak vére buzog, de leginkább azon titkos öröm szállta meg szívét, hogy férje előtt is majdan úgy tűnendik fel, mint a család fenntartója, erős, független, önálló hölgy, ki a sors viharaival szembe tud szállani , s méltó akar, és tud maradni mind férjének, mind dicső őseinek nagy nevére.
A vár fokára vezette négy szép leányát: a bájos Juditot, az okos Zsófiát, a tűzvérű Annát, s az élveteg Zsuzsannát, s megmutatta a várat környező hadfiak táborát, elbeszélé rendre, hogy mi szándokkal vannak, s nekik mi leend a kötelességük stb.
– Erős küzdelem vár reánk kedveseim! Jusson eszetekbe az egri nők dicső példája, jelenjetek meg a harcztéren . . . Guzsaly helyett fényes kard villogjon kezetekben, lelkesítsétek a küzdőket, jelenlétetek biztassa, bátorítsa a fáradtakat s őrizzétek meg dicső őseitek nevét. „Utánam gyermekeim!” szólt a lelkes nő szép leányaihoz, kiknek szemeik szokatlan tűzben égtek, s valamennyi keblében föltámadt az önérzet hatalmas lángja.
Bebek Györgyné a fegyvertárba vezette leányait, mindegyik számára kiválasztott egy széles ősi kardot, sorban felkötötte oldalaikra, s megáldá őket szépen, igaz keresztyén anyai szeretettel, honleányi magasztos buzgósággal.
Azután felölté harczi öltönyét, föltéve sisakját, s délczeg paripáján bejárta az erődöket, szemlét tartva a csatárok felett, azokat bátorítván és buzdítván.
A várvédők élet s halálra esküdtek hűséget a hős asszonynak, kinek magatartása, hősies viselete bálvány vala zsoldosai előtt.
S talán nem vétkezünk, ha sejdítjük, hogy a vitéz védők között nem egy-kettő vala, ki a szép leányok tűzszemeitől megigézve, hőstett, vagy ily nemű kedvezés, kitüntetés által remélt czéljához közelebb juthatni.
– Most már édes Svendi uram, ha úgy tetszik, kezdhetjük, kiáltá a büszke amazon a bástyafokról az ellencsoportokra.
Svendi és Forgách tábornokok az ágyútelepeknél járdaltak, midőn az amazon hősi alakja Szádvár bástyáin megjelent.
– Látod ama szoknyás vitézt a bástyafokon? – szólt Svendi vezértársához – Úgy látszik nem akar félni, vagy imádóra akar hatást gyakorolni; hahaha! kaczagott a tábornok. No, még asszonnyal csatám nem vala, morgá fogai közt elkomorulva.
– Adja Isten, hogy ne is legyen! Felelé Forgách, kinek e kellemetlen functio sehogy sem vala ínyére.
– Eh! kártyajáték, a legelső ágyúszóra könyörgve hozandja a madame lábaink elé vára kulcsait.
– Magyar hölgyek ezek uram, kik meg is tudnak halni!
– Hiszem, hiszem, de még is elvégre megadják magukat.
– Amint véli tábornok! Szólt hidegen Forgách Simon.
– Lássuk tehát! Kiáltá a vezér, s vezényszavaira megdördültek az ágyuk, súlyos tekéiket a vár falaira szórván.
Sötét füstfelleg lepé el a vár falait, a föld megrendült az iszonyú dörgéstől.
Midőn a füst oszlani kezdett, Bebekné is megkezdé válaszát, azokból a huszonöt fontos golyókból, szíves üdvözletül, a legtömöttebb hadsorok közepébe küldvén.
– Ej, ej, azok a fiuk nem jó helyt állanak, kiáltá a fővezér, látván, hogy iszonyú pusztítást tesznek köztük a vár falairól le dörgő ágyuk.
A merész hadvezér élére állott csapatainak s a hadoszlopokat közelebb parancsolá a várhoz, gondolván: hogy azok a szemtelen golyók, majd csak hátuk megett fognak a földek barázdáiban megheverni.
Ámde a várbeliek átlátták Svendi uram észjárását, s azon túltenni igyekezvén: hirtelen rövidebbre vették az ágyukat, s a folytonos tüzelésben ki nem fáradó várvédők, mintegy gondolat, a tömött sorban előnyomuló vívók közepébe hányták pusztító tekéiket.
Svendi uram ö kegyelme sem jó helyt állott ám, mert egy húszfontos tőle alig pár lépésnyire csapta szét a havas földet, mire az érdemes hadvezér átlátta, hogy itt veszedelmes emberekkel van dolga, s azok a várvédők aligha el nem csábultak örökre a szoknyás vezérek tűzpillantásai alatt.
– Ostoba dolog, ezt még sem hittem volna! Kiáltott a hadvezér, képéről kaparván a havas fagyot.
Eközben dörgött az ágyú, hullottak a jó vitézek, s a golyók jobbra, balra hullottak Svendi Lázár körül.
A várfokáról harsány női hang csendült meg,mely keresztül hallatszott a csatalármán, a bátor érczhang áthasította a levegőt, s a fővezérnek úgy tetszett, mintha hallaná: „hívlak, de ne jöjj.”
Szégyen és bosszú közt hagyta félbe az ostromot vitéz Svendi Lázár, látva hogy itt nem oly nővel van dolga, ki az első ágyúdörgéstől visszariad, s a vár kulcsait neki, mint győzőnek lábai mellé rakja, tehát hogy könnyebben elbánhasson az amazonnal, s a közlekedést megszakíthassa: a közellévő Jabloncza, és Szögliget nevű faluk alatt katonai laktanyákat építtetett, hol a sereg a tél viharosb részeiben meghúzódhassák, s a várbelieket szemmel tarthassa.

* * *

Bebek György uram Budán időzött, midőn családja szorongó helyzetét megtudta, rögtön egyik hívét, a derék Balai Kálmánt, Svendihez küldé azon izenettel, hogy ö kész Miksa hűsegére állani, ha Szádvár ostromával felhagy, Szendrőt visszaadja, s az érte fizetett 40 ezer darab arany váltságdijt Zápolyának visszafizeti.
Svendi azt felelte vissza, hogy még csak szóba sem bocsátkozik vele addig, míg Tordayt szabadon nem bocsátja.
Bebek megcselekedte ezt is szeretett neje, s négy szép leánya érdekében, azután Bajomba ment, s újból elküldé Lorántfy Ferenczet Svendihez, hogy adjon menedéklevelet neki arról, hogy Kassán találkozhassanak, addig pedig rontássá le a jablonczai, és szögligeti laktanyákat.
Svendi némi gúnnyal felelt a követ beszédére:
– Jó is volna, menedéklevelet adni oly embernek, ki nyakunkra pogány törököt hoz, de hiszen arra későn kelt!
A követ azonnal távozott, ép oly dacczal – mint jött.
Ezalatt Bebek két meghitt emberét küldte nejéhez, ámde ezeket elfogták Svendi emberei. S midőn pár száz emberrel közelgett jó Bebek, rég nem látott felesége vára felé, megtudá, hogy megbízott embereit elfogták, s terve el van árulva; azonnal megfordítá kisded csapatát,s Fülek várába tért be a nagyságos basához, segéderőt könyörögni, tudván: hogy a kontyos pogány szeret a zavarosban halászni.
E közben Forgács Simon levelet intézett Patócsi Zsófiához, melyben kéri, hogy ne veszélyeztesse maga, s gyermekei életét, adja fel a várat szépen, biztosítja, hogy ezen esetben semmi bántalma nem lend.
A szádvári hős asszony, Patócsi Zsófia, elkomorult a levél olvasása közben, s hidegvérrel ezen választ adá a követ szájába :
– Mondd meg a lovagias tábornoknak: Patócsi Zsófia nem úgy termett asszony, kit egyszerű levél által reá lehetne venni a vár föladására.
De már erre az izenetre a hős asszonyt becsülő Forgách is haragra gyulladt:
– E daczos nő megérdemli, hogy megaláztassék, szólt magában a tábornok
S ujból megkezdetett Szádvár vívása.
Bebekné és leányai leeresztett harczi sisakban, kezükben fényes fegyverekkel, mint hős amazonok álltak a falakon.
Patócsi Zsófia mindenütt ott volt, hol tenni, rendezni kellett, – ott, és amott, hol szükség volt reá.
– Ha Isten velünk, ki ellenünk!? Kiáltá a hős asszony. Csak kitartás, és mi győzni fogunk!

* * *

Lenn az ellenség erősen tüzelt a várra, hatvan fontos ágyúgolyókkal.
A szádvári hős nők ott állottak, hol legsűrűbben hullott a halált osztó teke.
– Az Isten szerelmére, vonuljanak félre, édes szép leányasszonykák, bizony ez az ostoba golyó kárt tesz kegyelmetek érdemes személyükben, szólt egy őszbe csavarodott hadfi az amazonokhoz.
– Ne féltsen minket, jó Péter bácsi, csak arra előre nézzen, szóltak a hős leányok, előzékeny szívességéért megmosolyogva az ősz bajnokot, a ház öreg cselédjét.
Forgách Simon megcsóválta fejét, midőn a füst, s a sűrűn omló golyók közt megpillantá a vár fokain az amazonokat tollas sisakban, fénylő kardokkal, harczi méneken ide s tova szökdelni.
– Istenemre, e nők bámulásra méltók, s igazán megérdemlik azon szép nevet, melyet viselnek. Szólt, s keble erősen feszült, egy kimagyarázhatlan kéjt érzett rohama közben.
A hosszas küzdelem alatt már a lőpor és élelem fogyatékán vala Szádvárban.
Patócsi Zsófia átlátta, hogy a várat fönntartania lehetetlen, annyival inkább, mert azok a kíméletlen nagy golyók roppant réseket törtek a falakon.
Zsófia elhallgattatta ágyúit, s a béke jelvényéül fehér lobogókat tűzetett a vár roncsolt falaira.
– Megvan ! – kiáltá Svendi Forgácshoz — a szoknyások, hála Istennek, megadták már magukat.
– Örülök rajta, ugy is eléggé bebizonyíták, hogy méltók a Bebek névre – szólt titkos örömmel Forgách.
Követ érkezett a várból. Bebekné tudatta a fővezérrel, hogy a várat kész neki átadni, ha őt kincseivel, ruháival, szolgáival, ha-dikészleteivel, lovaival szabadon engedi távozni; elleneesetben kész a legvégsőre, embereivel a várromjai közt elvérezni; mintsem feltételétől legkevésbé is eltávozni.
Rövid tanácskozmány után a tábornokok elfogadták a béke ágat Bebekné asszony kezéből, a hadikészületeken kívül mindent szabadon hagytak neki elvinni.
Mágócsi Gáspár tornai vára fogadá a menekülteket, honnan nemsokára Erdélybe utaztak, hol ekkor Bebek György uram tartózkodott volt.
Annyi évek után itt ölelte keblére a sokat szenvedett had-fi hős nejét, s négy szép leányát, kik hozzá annyira méltók valának. Ki tudná leírni az örömöt, melyet a család itt a viszontlátás perczében érzett! Bebek György a sok szenvedések, lelki harczok után, kapott sebei következtében, e történtek után nemsokára szerettei karjai közt hunyt el.
A nyughatatlan élet után bekövetkezett az örök pihenés.
Boldogok a halottak, mert ők nem érzik az élet fájdalmait.

* * *

Hová lett a szádvári négy hős leány? Az okos Zsófia Somlyai Báthori István hitvese lőn, s a többiek élettörténetét a feledés leple takarja.
Patócsi Zsófia tizenhat éven keresztül jámbor és keresztyéni hitben vetett erős megnyugvással viselt özvegykedése után 1583. szeptember 1. napján kimúlt s hamvai a küküllővári egyházba vitettek, hol veje Báthori István díszes márványoszlopot emeltetett a hű nő, derék anya s lelkes honleány emlékének.
Szádvár falai, melyek annyi dicső jelenetnek valának tanúi, romban hevernek, Bebekné és hős leányai régen, igen régen föld alatt porlanak, ámde az öt hős nő neve aranybetűkkel van felírva a történelem emléklapjaira!

(Megjelent: Vasárnapi Újság, 9. évfolyam, 38. szám, 1862. szeptember 21.)

Szerk.: dr. Fejes Erik



Hozzászólások
Mondák — 3 hozzászólás
  1. köszönöm a mindenható atya segítségét hogy bizonyságot nyerhettem szakember által affelöl, hogy jelen életemben megtudtam eredetemet,vagyis azt hogy 482 évvel ezelőtt születtem Patóczy Zsófiaként. Áldás kérek az Atyától Szádvári Baráti Körre és arra a sok áldozatkész emberre aki részt vesz a feltárás munkálataiban. Szeretettel TGné MK.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.