Az utolsó Bebek

Fecske Csaba

Az utolsó Bebek

Bebek György a mohácsi vész utáni idők végvári életének egyik leghíresebb-leghírhedettebb alakja, az évszázadok alatt felhalmozódott Bebek-birtok nagyhatalmú ura, saját hadsereget fenntartó főúr, akinek több mint harmincöt kővára és várkastélya volt, többek között Szádvár, Tornavár, Krasznahorka és Szendrő vára. Felesége Patócsy Zsófia, a törökkel szemben oly fontos végvár, Gyula várkapitányának, Békés megye főispánjának, Patócsy Györgynek a leánya.

Bebek György, mint a korabeli lantosok és énekmondók megénekelték, nem ismert félelmet, vitézi tettek sorát vitte végbe. Nem vetette meg a terített asztal örömeit, kedvelte a lucullusi lakomákat, s mint hírlik, a század leghíresebb ivói közé tartozott. Jó komája, Tordai György jegyezte fel róla, hogy négy nap, négy éjszaka mulatott nála egyfolytában, nem kevesebb, mint négy tonna bort ivott meg, ötödik nap, mintha mi sem történt volna, lóra ült, elbúcsúzott és hazalovagolt.

Nagyon szeretett vadászni, vadászkutyák seregét tartotta, betanított vadászsólymokat. Vadaskertjeinek híre külföldre is eljutott. Fia nem lévén, négy leánya és felesége vettek részt oldalán a vadászatokon, akik férfiakat megszégyenítő módon ülték meg a lovat és forgatták a fegyvert.

Birtokai a Hernád, Bódva és Sajó mentén Borsod, Torna, Gömör és Abaúj vármegye hegyes-völgyes vidékein terültek el vármegyényi területen.

Bebek György hatalma, befolyása révén bizonyára országos méltóságot viselt volna, mint évszázadok során ősei közül annyian, ha a politikai viszonyok nem olyan kuszáltak. Három részre szakadt az ország, északon a Habsburg király, Ferdinánd uralkodott, Erdélyben János Zsigmond fejedelem, az ország középső része török uralom alatt állt. A királyi területen fekvő Bebek-uradalom keleten határos volt az erdélyi, délen pedig a török területtel. Ehhez igazodott aztán Bebek György politikája: az erdélyi fejedelem híve volt, ha annak a csillaga éppen emelkedőben volt, a király kegyeit kereste, ha az győzedelmeskedett a török felett, miközben barátságosan levelezgetett a budai pasával és a szomszédos török urakkal. Igyekezett kijátszani őket egymással, hogy birtokait megmenthesse, hatalmát megtarthassa. Gyakran vet tőrt a töröknek, portyázgat, várakat foglal el, foglyokat ejt, akiket magas váltságdíj fejében ereszt szabadon. Szerencséje éppen delelőn áll, amikor árulás folytán Füleknél a törökök elfogják. Konstantinápolyba viszik, a legelőkelőbb foglyok ugyanis a szultánt illették meg. Az előkelő fogoly nagy értéket képviselt, mivel jelentős váltságdíjat kaphattak érte. Bebek György fogsága sem volt olyan elviselhetetlen, mint ahogyan azt esetleg gondolnánk. Szigorúan őrizték ugyan, de jól bántak vele, sok mindenben kedveztek neki. Levelezhetett, követeket, vendégeket fogadhatott. Bebek György élt is a lehetőséggel, szervezni kezdte váltságdíjának előteremtését, ami persze nem ment könnyen. Egyébiránt a szultán felajánlotta neki: legyen mohamedánná és akkor visszakap mindent, mint török katonai területet, ahol szandzsák béggé teszi. A csábító ajánlat nem tetszett Bebeknek, nem élt a lehetőséggel, más módját választotta a szabadulásnak.

Míg ő a töröknél raboskodott, felesége kifogástalanul vezette a birtok ügyeit, és mindent megtett, hogy urát kiszabadítsa. Két lányával együtt Bécsbe is elment a királyhoz könyörögni, de letartóztatták őket. Bebek György saját kézírású levélben könyörögve kéri a királyt, bocsássa szabadon feleségét és leányait. Kérése ezúttal meghallgatásra talált.

Közben a magyar rendek erősen szorgalmazták Bebek kiszabadítását, ezen fáradozott az erdélyi fejedelem is. Ferdinánd azt az utasítást adta konstantinápolyi követének, hogy tegyen meg minden tőle telhetőt Bebek kiszabadítása érdekében, mert ha az erdélyi fejedelem szabadíttatja ki, akkor nyilván annak a pártjára áll. Úgy is történt. Hosszú évekig tartó alkudozások után végül a fejedelem győzött, kezességet vállalt Bebek Györgyért, vállalta, hogy amíg a váltságdíjat ki nem fizeti a szultánnak, addig őriztetni fogja.

1565 márciusának egyik ragyogó reggelén Bebek György ünnepi öltözetben megjelent a diván előtt, kezet csókolt a szultánnak: szabad volt. Szabadságáért igen nagy árat kellett fizetnie. Ígéretét vették, hogy valamennyi török foglyát szabadon bocsátja, maga a váltságdíj harmincezer arany volt. Temérdek pénz. Az ország egy évi adója kitelt volna belőle.

A szultántól ajándékba kapott gyönyörű paripán Bebek János Zsigmondhoz sietett Erdélybe, aki jótállt érte és őriztette, miközben a török is szemmel tartotta. Ferdinánd király meg alig várta, hogy katonáit küldhesse rá. Bebek szeretett volna minél előbb visszatérni a birtokaira. A fejedelem fölajánlotta neki, küldje el maga helyett két idősebb lányát. Bebek György levelet írt feleségének, aki megszervezte a lányok útját Erdélybe, ami azonban a vészterhes időkben nem volt csekély feladat. Az egyik legvitézebb kapitányt, Saffarits Pétert bízta meg a kísérőcsapat vezetésével, amely mindössze harminc bátor végvári vitézből állt. Gyors lábú paripákon, csak a legszükségesebb eszközökkel fölszerelkezve vágtak neki az útnak. A Bebek-lányok kezében szintén ott volt a szablya, nemhiába apjuk fiúmódra nevelte őket, nem ijedtek meg a saját árnyékuktól. Megindult a kis csapat Szendrő várából Erdély felé. Kémei útján hírét vette ennek Schwendi Lázár, a magyargyűlölő német kapitány, aki lovas csapatot küldött utánuk avval a paranccsal, hogy a Bebek-lányokat mindenáron kerítsék kézre. A magyarok, a két hős amazonnal együtt halálmegvető bátorsággal küzdöttek. Saffaritsnak és az élve maradt tizennégy vitéznek sikerült a két leányt elmenekíteni Debrecenbe, a város akkor az erdélyi fejedelemséghez tartozott, környékén török csapatok portyáztak.

A két Bebek-lány aztán Debrecenből Gyulafehérvárra, Erdélyország fővárosába ment, apjuk a fejedelem kegyelmébe ajánlotta őket, ő maga pedig vitézeivel rögvest hazaindult. Török lovasok kísérték. Ne feledjük, Bebek György kincsesbánya volt a török számára, hát vigyáztak is rá, mint a szemük világára.

Amikor Schwendi hírét vette, hogy Bebek lányait nem sikerült elfogni, fölajánlotta Károly főhercegnek, hogy égettesse fel Bebek birtokait, romboltassa le várait. A barbár tervet a főherceg ellenezte.

Amíg Bebek Erdélyben tartózkodott, Schwendi Lázár elfoglalta Szendrő várát. Bebekné, Patócsy Zsófia a szomszédos Szádvárba tette át székhelyét, ott várta a szeretett férjeura érkezését. Hanem a sors másként rendelte.

Schwendi hatalmas sereggel körülzárta Szádvárt. A Felvidék német kapitánya álmában sem gondolta volna, hogy egy törékeny fehérnép parancsnoksága alatt álló vár olyan nagy ellenállást tanúsít majd. Bizony könnyű győzelemre számított, csekély veszteségre. Tévedett. Szádvár völgyektől körülvett magas sziklatetőn áll, feljárata csak az egyik oldalon van, a többi oldal meredek, szinte megmászhatatlan. Schwendi felszólította Patócsy Zsófiát, hogy adja fel a várat. Ehelyett a hős lelkű asszony megszervezte a vár védelmét. A támadók hiába próbálkoztak a hagyományos ostrommal, semmire se mentek. Ekkor a támadók másféle harcmodorral próbálkoztak. A Szádvárral szemközti hegyről ágyútűz alá vették a várat. Ám az ágyútűzre ágyútűz felelt. Schwendinek ez a terve sem sikerült, ezért aztán cselhez folyamodott: elzárta az ivóvizet, amit a várvédőknek a völgyből kellett felhordaniok. De még víz hiányában is napokig tartották magukat a várvédők abban a hiú reményben, hogy majd megérkezik Bebek György a felmentő sereg élén. De az egyre csak késlekedett, így Bebekné kénytelen volt Schwendivel alkudozásba bocsátkozni. A fővezér, akinek bizonyára imponált Patócsy Zsófia férfiakat megszégyenítő bátorsága és helytállása, szabad elvonulást ajánlott. Minden ingóságot, kincseket, lovakat és személyes felszerelést elvihettek a várvédők, csupán a hadi felszerelést kellett otthagyniok. Szekerekre rakták a várkápolna berendezéseit is, amit a többi értékkel együtt hosszú szekérkaraván vitt a német lovasságtól kísérve Torna várába.

Bebek György ekkor érkezett meg seregével Szádvár közelébe. Amikor megtudta, hogy a vár elesett, hőslelkű asszonya után sietett. Lányaikkal együtt Erdélyben telepedtek le. Ám Bebek György ott sem nyughatott. Több várat is visszafoglalt a németektől, mígnem 1567-ben visszaadta lelkét teremtőjének. Sírja a tornagörgői római katolikus templomban van, a sírkövön a család kettős keresztes címere. Bebek Györggyel kihalt a sok évszázados múltra visszatekintő Bebek-család férfiága. A családi kripta bejárata fölött megfordított ősi címer ezt jelképezi. Özvegyének és félárván maradt leányainak mostoha sors jutott osztályrészül. Az uralkodó Bebek minden vagyonát elkobozta, Bebekné éveken keresztül eredménytelenül próbálkozott visszaszerzésével, bizonygatván, hogy “én és leányaim semminek okai nem vagyunk, aztán az én hozományom is a lefoglalt javak között van.”

Patócsy Zsófia még Bécsbe is elzarándokolt az uralkodóhoz, de eredmény és ígéret nélkül kellett visszatérnie Erdélybe.

Gyűjtés: Fekete Dénes, Szerk.: Vígvári Tamás



Hozzászólások
Az utolsó Bebek — 4 hozzászólás
  1. Köszi a bejegyzést!

    Jó volt olvasni az utolsó Bebek szomorú történetét.

    A család női ágával mi lett, alkottak még valamit a törtnelmünkben?
    Csendben eltüntek vagy az utódok nem felejtették el híres felmenőiket?

    Face

  2. Legelőször is egy helyesbítéssel kezdeném: a fenti szöveg végében említett tornagörgői sírkő nem az utolsó Bebeké, hanem egyik őséé volt. 1390-ben halt meg Bebek György királynéi tárnokmester. Testét valószínűleg a családi kriptában helyezték el a gombaszögi pálos kolostorban. Csak annak pusztulása után kerülhetett a márványkő a jelenlegi őrzési helyére, Tornagörgőre.

    A középkori szokásjog szerint a nemesi családok leánygyermekei férjhez menésük után elköltöztek új hitvestársukhoz. Velük nem birtok, hanem pénzösszeg {“leánynegyed”} társult. Az utolsó Bebeknek, György úrnak feleségétől Patóchy Zsófiától négy leánygyermeke született: Anna, Zsuzsanna, Judit és Zsófia. Közülük csak Zsuzsanna férje ismeretes előttem, őt Báthory Istvánnak hívták. De valószínűleg a többi leánygyermek is neves főúri családokhoz kötötte sorsát, hiszen a Bebek família is az ország főrendjei közé számított. De ez nem változtatott a lényegen. A Bebek családban nem született fiúörökös. Ez pedig a középkori szokásjog alapján azt jelentette, hogy fiúörökös híján minden váruradalmuk visszakerül a királyi Kamara kezelésébe. Ha békés időket éltek volna, így zajlott volna le.

    Azonban a Bebek-tartományt 1566-67-ben a Habsburg császár és király fegyveres erővel elfoglalta, olyan jogcímen, hogy Bebek György felségsértő, az ellenpárti János Zsigmond híve. Ezzel a Bebekek felvidéki birtokai elvesztek. Szerencséjükre azonban Erdélyben is rendelkeztek uradalmakkal. Közülük az egyik a küküllővári volt. Ide húzódtak vissza 1567 januárja után. Bebek György még abban az esztendőben meghalt. Felesége 16 esztendőn keresztül viselte az özvegyi fátyolt, holttestét 1583-ban helyezték örök nyugalomra a küküllővári templomban. Sírköve napjainkig fennmaradt. Leányai, mint már említettem nagyúri családokhoz kerültek feleségként. Ott gyermekeket szültek, ott élték mindennapjaikat. Gyermekeik már azon családneveket kapták, a Bebek név ezzel végképp elenyészett. Nevük soha többé nem került a históriás krónikákba.

    Csak gondoljunk bele: napjainkban is elsősorban minden családban fiút szeretnének a szülők. Ez a gondolat a középkorból maradt meg, miszerint a fiúgyermek tovább gyarapítja a vagyont {a feleséggel kapott hozomány révén} míg a leánygyermek azt csökkenti {mivel hogy a hozományt elviszi a háztól}.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.