Programok
Szádvárra hívunk, hogy közösen fedezzük fel Magyarország egyik legnagyobb területű várának titkait!
Gyere velünk, csatlakozz hozzánk!
VÁRMENTŐ NAPOK
Egyesületünk legfontosabb, immár hagyománnyá vált programja, melyre minden év tavaszán és őszén – általában márciusban és októberben – kerül sor. A tagságon kívül a közös munkában részt vesznek Partnereink, az ország minden területéről, illetve a határ túloldaláról érkező önkéntesek, valamint a hivatalos szervek képviselői.
A munkálatok célja a romterület és a falak rendszeres megtisztítása a fáktól és az aljnövényzettől.
A 2006 októberi I. Vármentő Napok sikerén fellelkesülve
2012. március 16-17-én
már a XII. Vármentő Napokat rendezzük meg, illetve
2012. október 20-21-én
a XIII. Vármentő Napok munkálataira kerül majd sor terveink szerint.
NYÁRI VÁRMENTŐ HÉT
A 2008 augusztusában megkezdődött előkészítő munkákat követően – szorosan együttműködve régész és építész szakemberekkel – 2009 júliusában valósult meg a külső vár déli falán az ideiglenes falkorona-védelme, 2010 augusztusában pedig a külső vár északi falának előkészítése a 2011-re tervezett falkorona-védelmi munkálatokhoz.
E tevékenység célja egyfelől a falak további romlásának megállítása és a jelenlegi állapot megőrzése a későbbi restaurálási munkálatokhoz, illetve a falak „láthatóbbá” tétele az odalátogatók számára.
Az V. Nyári Vármentő Hétre terveink szerint
2012. augusztus 6-12
napjain kerül majd sor.
KULTURÁLIS ÖRÖKSÉG NAPJAI
Az összeurópai kezdeményezés hatására immár hazánkban is évtizedes hagyománnyá vált a minden év szeptemberének harmadik hétvégéjére időzített rendezvénysorozat, melynek célja a kulturális örökséget jelentő épületek megnyitása és megismertetése a nagyközönséggel.
Egyesületünk – megalakulását követően – már 2007-ben csatlakozott a kezdeményezéshez. A Szádvárhoz ellátogatni kívánókat a túra kiindulópontjának számító Szalamandra-háztól a várig kalauzoljuk, megismertetve őket a tanösvény természeti értékeivel, magával a várral, illetve tevékenységünk főbb területeivel.
Összeállította: dr. Kovács Lajos








