A VÁRva VÁRt VÁRmentő Hét, avagy…

…a VII. Vármentő Hét  -4.- élménybeszámolója, a 24-es árok legénységétől.

A 24-es árok csapata.

A VÁRva VÁRt VÁRmentő Hét idén augusztus 4-9. között került megrendezésre. Immár hetedszer szerveződött össze a csapatunk, hogy megmásszuk kicsiny falunk 460 méter magas hegyét és felkutassuk várunk romjainak titkait. Már kora reggel izzasztó hőség volt, így még ráadásul nehezebb is volt a felfelé út, mivel a szerszámokat is fel kellett vinnünk. A megérdemelt hűsítő pihenő után került sor a munkaterületek (árkok) ismertetésére, amelyet Gál Viktor, a Herman Ottó Múzeum régésze tartott.

Tovább

A VII. Vármentő Hét régészeti beszámolója Gál Viktortól

A VII. Vármentő Héten is több tucat önkéntes vett részt a Szádvárért Baráti Kör által szervezett, és a Herman Ottó Múzeum munkatársai által irányított régészeti feltáráson. Az idei évben “elfoglaltuk” a középső vár területét, valamint a belső várba vezető kaputornyot is. A feltárás célja előremutató, a következő NKA pályázatba bevonni tervezett falcsonkok környezetének feltárása, esetlegesen építési periódusok és járószintek tisztázása volt.

A 2014-es VII. Vármentő Hét ásatási alaprajza

Tovább

Várjáró Magazin 11. szám

Dévényi Zsolt: Château Gaillard

Várjáró Magazin 11. szám, Dévényi Zsolt: Château Gaillard

Oroszlánszívű Richárd! Olyan név ez, amely minden történelmet szerető ember szívét erősebb dobogásra serkenti. Jómagam is izgatott lettem, amikor útitervünket állítottam össze 2012 júliusában és észrevettem, hogy Párizsból úticéljaink (Normandia és Bretagne) felé elindulva könnyűszerrel útba ejthetjük a Les Andelys városka mellett emelkedő Château Gaillard várát. Hiszen ez az a vár, amely szíve csücske volt Richárdnak és melyet még korai halála előtt teljes pompájában láthatott!

Tovább

Szádvár – belső kaputorony, avagy…

…a VII. Vármentő Hét  -3.- élménybeszámolója, a 25-ös szelvény legénységétől.

Legmagasabb, legszebb, legnagyobb… Legek, amelyek igazán megragadják az ember képzeletét akkor is, ha várakról van szó. Romváraknál járva gyakran felmerül a kérdés, hogy melyik lehetett a legmagasabb, a legszebb vagy a legnagyobb építmény.

A Szögliget fölé magasodó Szádvár legmagasabb építménye minden bizonnyal a belső kaputorony lehetett, melynek alaprajzi meghatározása, eredeti kialakítása, valamint térbeli kiterjedése már a kezdetektől érdekelte a vár megmentésére szerveződött Szádvárért Baráti Kör tagjait.

A 25-ös árok csodálatos és fényességes csapata. 🙂 (fotó: Grecmajer Tamás)

Tovább

Tokár László: Egy év Szádváron VI. rész, avagy…

…a VII. Vármentő Hét -2.- élménybeszámolója.

Ismét hónapok telnek el, míg kijutok Szádvárra. De milyen hónapok!  A hétköznapok megnyúlnak, és áll az idő, mint maga a vár, és tétlenségben telnek a napok. Az öreg az erkélyen fűrészt élez, baltát reszel, pásztorbotot farigcsálva múlatja az időt. A lelkiismeretes várbarátok tudják, hogy odafent a hegyen minden nap számít, a vár folyamatosan romlik, és tessék! Jön az email, hívnak a barátok vár a vár! Ásóra, kapára, kutatni kell ismét! Felkerekedik kicsi és nagy, összeverődik a jól ismert csapat, sőt újak is jönnek szép számmal.

Csapatmunka a 21-es ároknál.

Tovább

Várjáró Magazin 10. szám

Fürjes János: Castrum Vytam, Vitány-vár múltja és jelene

 

Várjáró Magazin 10. szám, Fürjes János: Castrum Vytam, Vitány-vár múltja és jelene

A történelmi Magyarország Kárpátoktól határolt területén a vérzivataros évszázadok alatt számtalan vár és egyéb erősség épült az itt letelepült nép oltalmára, javainak védelmére. A várak nagy száma ellenére mégis kevés ismerettel rendelkezünk azok múltjáról, megépítésük történelmi hátteréről. A fellelhető várak kutatását nehezíti, hogy többségük Trianon után az ország határain kívülre került, ezáltal nehéz összefüggő képet kialakítani róluk. Továbbá a legtöbb várunkból alig maradt néhány kutatható faltöredék, falcsonk. Vitány vára azon kevés váraink közé tartózik, amely máig jelentős falmaradványokkal bír, melyeknek  kutatása sok fontos ismerettel gazdagíthatná történelmünket. Sajnos napjainkig sem zajlott falai között olyan régészeti kutatás, mely minden részletre kiterjedt volna. Pedig a túrázók és az épített örökségek iránt fogékony emberek fókuszában már régóta kiemelt helyen szerepel ez a romantikus környezettel bíró rom.

Tovább

A VII. Vármentő Hét első estéjének fényképes krónikája

2014. augusztus 3-a, Szögliget, Szalamandra-ház: sorra érkeznek az ország különböző részeiről a vármentés résztvevői. Rég nem látott barátok üdvözölték egymást újra; előkerültek a hazai párlatok és palackozott szőlőlevek, majd lassan a tűz is meggyulladt. A Szádvárért Baráti Kör idén már második alkalommal vendégelte meg vármentőit egy szalonnasütés élményével. Reméljük minél többen visszajöttök majd!

A -már- hagyományosnak számító szádvári szalonnasütés

Tovább