Újabb ismertető a Szádvárban napvilágra került pénzekről

2013 márciusában került fel a honlapra egy cikk, amelyben az erősség területén fellelt pénzekről adtam ismertetőt. Szerencsére az azóta elmúlt időszakban több régészeti kutatást is sikerült elvégezni, amelyek során tovább gyarapíthattuk „vármúzeumunkon” belül a numizmatikai gyűjteményünket.

Szatmári Tamás: Újabb ismertető a Szádvárban napvilágra került pénzekről

Szatmári Tamás: Újabb ismertető a Szádvárban napvilágra került pénzekről

(tovább ->)

Beszámoló a XVIII. Vármentő Napokról

Széllel és esővel bélelt Szádvárunk.

Szádvár D-ről, fotó: Vígvári Tamás

Szádvár D-ről, fotó: Vígvári Tamás

A fenti jelzőkkel bátran illusztrálhatom, hogy mi fogadta a vármentőket 2015 márciusában, a XVIII. Vármentő Napok alkalmával. Amikor ugyanis péntek reggel a szokott helyen és időben, vagyis a Szögliget község északi határában a Ménes-patak völgyében megbújó Szalamandra-turistaháztól elindultak felfelé a kanyargós szerpentinen, amit már 2006 ősze óta  koptatunk, a drága fényes Napocska egy percre sem akarta nekünk fénylő orcáját megmutatni. De mi bátran törtünk előre a csúcs felé, hiszen volt olyan eset is, hogy március idusán hóesésben kellett dolgoznunk. (tovább ->)

Szatmári Tamás: A pénzhamisító Bebekek

A középkori pénz értéke teljesen eltért a napjainkban alkalmazott formától. Mert míg mostanság a pénzt kibocsátó állam garanciája adja meg egy-egy nyomtatott papírdarabka értékét, addig sok száz esztendővel ezelőtt magának a nemesfémnek {aranynak és ezüstnek} volt egy bizonyos vásárlóértéke. A nemesfémeket {aranyat és ezüstöt} az ókori idők óta alkalmazott módon bányászták, majd különböző megmunkálások után kézi erővel, kalapácsütésekkel állították elő a domborművekkel ellátott kicsiny fémlapokat, amelyek pénzként forogtak közkézen.

(tovább ->)

Gondolatok Szádvár 1567-es ostromáról

Egy középkori vár több feladatot látott el sok évszázados fennállása során. Elsődlegesen az előkelő nemesi család számára biztosított jól védhető menedéket és kincseinek biztonságos tárházát. Másodsorban a várbeliek ellátását szolgáló váruradalom központjaként tekintettek rá. Ide szállították be a környező jobbágyfalvak népére kirótt földesúri szolgáltatásokat, élelmiszer és pénzbeli adókat. A feudális rend két nagy társadalmi rétege, a nemesek (földesurak) és a nemtelenek (jobbágyok) elkülönítésének napjainkig a jobb-rosszabb állapotban fennmaradt erődítmények jelentik a leglátványosabb tárgyi bizonyítékait. Akié a vár, azé a hatalom! – állapították meg a történészek teljes joggal. Az erős falakkal védelmezett várban strázsáló fegyveres katonaságnak parancsoló birtokos messze környék felé terjeszthette ki kardját, előtte hajolt meg a nagyrészt mezőgazdasági munkát végző lakosság. Így hát nem csodálható, hogy a várak históriája egyben a várostromok hosszú-hosszú sorát jelenti, hiszen mindenki igyekezett várat szerezni magának, ha pedig ez sikerült, máris a szomszéd várára fájt a foga.

(tovább ->)

Az utolsó 300 év

Az Aggteleki-karsztvidék magas sziklaplatóját koronázó Szádvárt a XVII. század végén elpusztították a Habsburg császár és király zsoldjában álló fegyveresek. Bár ezzel lezárult az erősség aktív katonai szerepe, de azért nem esett ki teljesen a köztudatból a növényzet által lassan visszafoglalt, leomló köveiben fogyatkozó egykori Bebek-vár. Az alábbiakban szeretném összefoglalni, mi történt vele és kik foglalkoztak a várrommal az utolsó háromszáz esztendőben.

A Szatmári-békekötés utáni időszakban, 1720-ban zajlott le azon uradalmi kihallgatás, mely során a várromban kincs után ásó pórnépeket faggatták. Főként arra voltak kíváncsiak, hogy „sárga pénzt” (aranyat) leltek-e? A válaszadók szerint, akik némelyike még járt az épségben lévő erődítményben is, csak „fejér pénzt” (polturást) tartalmazó korsót találtak.

1731-ből származik az a leírás, amiben az Esterházy uradalomhoz tartozó erődítményről részletesebb állapotfelmérést szerezhetünk. Értékes megfigyelés benne, hogy a belsővárba vezető tíz öl hosszúságú boltozatos kapualj még épségben áll. Tehát nem minden várrészt ért el a pusztítás vagy pusztulás ereje.

Azonos korszakból való Bél Mátyás földrajztudós leírása Torna vármegyéről. Az 1735 körüli évekre datálható szövegben megjelenik már az a legendás szál, miszerint egy Bebek nevű pásztor a talált kincsekből várakat építetett magának és fiainak. Bél Mátyás ezután részletesen ismerteti Bebek Ferenc és fia, György viharos pályafutását a török és a király közötti belháború vérzivataros időszakában.

Bél Mátyás földrajztudósnak köszönhetjük Szádvár egyik ismertetését

1771-ben Szögliget község bírója és hites tanúi tettek jelentést, hogy milyen szolgáltatásokkal tartoznak a földesuraknak. Ebből következtetéseket lehet levonni a régebbi évszázadokra is.

1824-ben Márkus András Torna vármegyei leírásában rövid mondatban emlékezik meg Szádvár szomorú omladékairól.

Fáy András 1839-ben írt „Szádvár és vidéke” címmel egy tájleírást erről a vidékről.

Édes János a szintén 1839-ben közreadott „Utazás a Magyarhon szebb vidékein” című útirajzában annyit jegyzett fel, hogy Szádvárt a szomszédos Borsod vármegyei szendrei basa gyakran háborgatta. Mivel Szendrő várát a török sohasem foglalta el, ebből is látszik, hogy a történelmi köztudat hogy elfeledte a kétszáz esztendővel régebbi állapotokat.

A reformkorban Ruehietl Miklós viselte a szádvári Esterházy uradalom gazdatiszti hivatalát. Bár elsősorban gazdasági témájú írásokat készített, de mégis ráakadhatunk Szádvárral kapcsolatos művekre is, melyek az ő nevéhez köthetőek. A Szádalmás településen lakó férfiú először a „Rajzolatok” című újság 1837-es számában ismertette a tornagörgői katolikus templomban elhelyezett Bebek György (+1390) sírkövét. Míg egy esztendővel később a „Hasznos Mulatságok” című lapban egy négyszögű palackról írt, amit fent a nagyterületű erődítmény romladozó falai között leltek. A palackon három kardos vitéz és egy pártás leányzó rajzolatán kívül a következő betűk olvashatóak: A, B, K, M, C, WB 1656.

A korszak kedvelt hetilapjában, a Vasárnapi Újságban három alkalommal szerepelt Szádvár. Az 1861-es cikkben Bebek György török általi fogságba ejtéséről, míg az 1862-es lapszámban a Patóchy Zsófia nevéhez köthető várvédelemről regélt Bocskai Papp Lajos. 1866-ban ismét Ruehietl Miklós, a szádvári Esterházy uradalom akkor már nyugalmazott gazdatiszte adott le értekezést a tornagörgői Bebek sírkőről. Ez utóbbi szerző egy késői írása a Fővárosi Lapokban látott nyomdafestéket 1888-ban „Szádvár egykori urairól” címmel.

Hunfalvy János 1860-ban adta közre a „Magyarország és Erdély eredeti képekben” című útleírását, amiben szerepelt a lerombolt Szádvár is.

1864-ben készítette el Pesthy Frigyes a Helynévtárát, amiben Derenk község kapcsán találkozunk Szádvárral. Megemlítik a vár udvarán található nyolcszögletű kutat, ami kövekkel és fával behányt. Tőle északra a Várkertet gyümölcsösként hasznosítják a környékbeli lakosok. Az egyik szántóföldön gyakorta napvilágra kerülő vasgolyóbisokat a kuruc hadjárattal hozzák összefüggésbe.

Mikszáth Kálmán tollából 1890-ben került ki a „Magyar várak regéi” című mű, amiben Szádvárnak egy Hunyadi Mátyás királyhoz kapcsolódó mondájával ismerkedhetünk meg.

Mikszáth Kálmán Mátyás-kori legendát varázsolt Szádvár köré

A Ludovika Akadémia 1892-es évi Közlönyében Szendrei János adta le a „Párhuzam négy magyarországi vár hadifölszerelése között a XVI. – XVII. században” című dolgozatát. Ebben szerepel többek között Szádvár ismertetése is.

1900-ban jelent meg az „Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben” című monumentális mű 6. kötete, ami folytatja a földrajzi, történelmi és néprajzi ismertetéseket Felső- Magyarországgal, benne a tornai tájegységgel és persze Szádvárral.

Már a XIX. század vége és a XX. század első harmada közötti időszakot jelentik Sóvári Soós Elemér és társa, Dr. Pogrányi Nagy Félix vártörténeti kutatásai. Az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárában őrzött grandiózus adattárából azonban megállapítható, hogy személyesen nem jártak területén. A históriáját viszont szépen összefűzték az akkoriban elérhető adatok alapján.

1935-ban került ki a nyomdából Dienes Adorján „Regélő romok” című vaskos kötete, amiben szintén szerepelt Szádvár históriája.

Miközben a várromot lassan, de biztosan visszafoglalta a természet, lent a környező völgyekben hatalmas változásokat hozott a politika. Hiszen 1920-ban a trianoni békediktátum a Várhegy közelében szabta meg a határt, elvágva a környékbeli lakosságot legfontosabb piacától, Rozsnyó városától. Majd 1943-ban Horthy Miklós kormányzó utasítására kitelepítették Derenk lakosságát, házaikat pedig lerombolták. Ezzel Szádvár közvetlen környezetéből eltűntek az emberek. Míg eleinte Szögliget községben működött egy határőrség, 1950 – 1955 között a Ménes-patak völgyének szűk szorosában, kisajátított földterületen húzták fel az új határőrs épületeit. Az itt állomásozó fegyvereseknek az egyébként egymással szövetséges két ország határát kellett szigorúan őrizniük. Helybeli lakosok elmondása szerint azonban szabadon kijárhattak a derenki határban elterülő földjeikre dolgozni, csupán a táblákkal jelzett államhatár sávja jelentett tiltott zónát nekik.

Mégis valami változás elindult itt is. Ugyanis a második világháború utáni időszakban, elsősorban Budapesten, a Várpalota területén folytatott nagyarányú régészeti kutatások és restaurálások nyomán országszerte megkezdődtek a középkori várakban a tudományos szintű vizsgálódások.

Gerő László építész korszakalkotó könyve, a „Magyarországi várépítészet” (1955) Szádvár esetében alig néhány falmaradványról szólt. Ebből látszik, hogy a hazai tudományos várkutatást megteremtő szakember nem járt ezen a helyszínen.

Gerő László a magyarországi tudományos várkutatás megalapítója

Szintén kétséges az 1961-ben kiadott, amúgy impozáns „Magyarország művészeti emlékei” címet viselő kiadvány azon megállapítása, hogy Szádvárból már csak csekély falmaradványok látszanak. Nem valószínű, hogy szerkesztői felkeresték volna eme kieső vidéket.

Szádvár esetében kutatásának a közvetlen előzményéhez tartozik, hogy 1960-ban az erdészet kiirtotta a műemlék területét elfedő erdőséget. Ezzel megkezdődhetett az objektum vizsgálata.

1961-ben Schőnerné Pusztai Ilona építészmérnök mérte fel a maradványokat.

Schőnerné Pusztai Ilona aki 1961-ben vizsgálta a várromot

Őt követte Joó Tibor építész és Détshy Mihály művészettörténész látogatása 1962-ben. Az előbbi személy a Borsodi Szemle 1964 évi 1-es számában közölt fényképekkel illusztrált cikket „Az alig ismert Szádvárról” címmel.

Joó Tibor 1965-ben mérte fel az egykori Bebek-várat

1965-ben a B.A.Z. megyei Tanács V. B. műemlékügyi albizottsága utasítására elkészítették Szádvár geodéziai felmérését. Ahhoz csatolták a műemlék részletes leírását és fotókon megörökített állapotfelmérését. Détshy Mihály pedig 1969-ben közzétette a Herman Ottó Múzeum évkönyvében a korabeli inventáriumok (várleltárak) alapján elkészített tanulmányát „Egy ismeretlen magyar vár – Szádvár” címmel. Ugyanekkor került ki a Múzeumi Közlemények sorozatában a „Népi hiedelmek és mondák Szádvárról” című tanulmány Paládi-Kovács Attila szerkesztésében. A Szögliget község idős lakosainak kikérdezése során számos régi mendemondát jegyeztek le a középkori várromra olykor rettegéssel felnéző, babonában hívő emberek ajkáról.

Détshy Mihály művészettörténész feldolgozta a várbeli inventáriumokat

Még az 1969-es esztendő termése a Juhász Árpád tollából származó „Szádvár falainál” című írás, amit a Természet Világa újság hozott le.

A fentiekből látható, hogy Szádvár megmentésére az 1960-as évek közepén megtették az első, bíztató lépéseket. Mégis ezután elakadt eme műemlék megóvása.

Hogy miért?

Lehet keresni az okokat. Talán a megyei műemlékvédelmi szakma minden erejét a grandiózus diósgyőri helyreállítás kötötte le, hiszen pontosan az 1960-as évek jelentették annak lendületes kezdetét. Ugyanekkor kezdték meg a megyében Sárospatak, Szerencs és Boldogkő kutatását is. Tehát a műemlékvédelmi szakembereknek akadt bőven dolguk. Megnézve a Szádvárral foglalkozó két személy további pályafutását, nyilvánvaló, hogy többé nem foglalkoztak ezzel az erősséggel. Hiszen Détshy Mihály Tokaj, Sárospatak vagy éppen az ónodi vár múltját is kutatta, talán Szádvár már az idejébe sem fért bele. Ugyanez elmondható Joó Tiborról, aki számos kastélyt és kolostort vett tüzetes vizsgálat alá, de Szádvárhoz újra már nem jutott el.

Bár az államhatár közel húzódott a várromhoz, de ez sem jelentett volna nagyobb akadályt, hiszen a szögligeti lakosok még kijártak az elhagyott Derenk falu térségében lévő földjeikre, kaszálóikra. A várrom belső kaputornyán 1976 után elhelyezett öntöttvas tábla bizonysága szerint a Miskolci Pedagógus S. C. Természetjáró Szakosztálya érdemben foglalkozott eme műemlékkel, kijártak oda, így volt látogatottsága a műemléknek.

Legnagyobb súlyú érvként azonban azt lehet felhozni, hogy a vadállományban oly gazdag vidék, éppúgy, mint 1943 előtt Horthy Miklós kormányzónak, úgy az 1960-as években a szocialista rezsim vezető politikusainak is a kedvelt vadászterületei közé számítottak.

Az 1960-as évek félbe maradt megóvási kísérlete után Szádvár már csak a történészek és műemlékvédők írásaiban szerepelt, mint igen kieső és szinte ismeretlen középkori várrom.

Gerő László a középkori várakról írt második (Magyar várak – 1968), de főként a harmadik művében (Várépítészetünk – 1975) már két oldalon ismerteti Szádvárt. Mivel Détshy Mihályra hivatkozik írásában, nagy valószínűséggel az ő kutatásaiból merítette az összefoglalóját.

1972-ben a népszerű hetilap, az „Élet és Tudomány” hasábjain Puruczki Béla írt egy cikket „Szádvár. Szép hazánkat járva” címmel.

1975-ben a háromkötetes „Vártúrák kalauza” első részében olvashattunk Szádvárról és környékéről. Akkoriban még mészégető boksákkal is találkozhatott a környéket bejáró turista.

1977-ben jelentek meg Fügedi Erik és Engel Pál történészek könyvei, amelyek váras adattárában szerepelt Szádvár is.

Szögligeti adatközlés szerint Bobaly István nevű helybeli lakos (*1905 – 1983+), falusi parasztember, egy kéziratos könyvben jegyezte le a Szádvárral kapcsolatos népi hagyományokat és legendákat. Ennek szélesebb nyilvánosságra hozatala még várat magára.

1983-ban Dénes György a „Bódvaszilasi-medence 700 éves története” című kismonográfiájában részletezte többek között Szádvár históriáját.

Kiss Gábor az 1984-ben kiadott „Várak, várkastélyok és várhelyek Magyarországon” című vaskos kötetében négy oldalon tagolta históriáját. A mellékelt két fekete-fehér fotón a vármaradvány sűrű erdőben rejtőzik, szinte észrevehetetlenül.

1990 környékén egy barlangász csapat részben megtisztította a Várhegy déli részét az elburjánzó növényzettől. Nemes tettüket viszont nem követte folytatás, így néhány esztendő alatt ismét elborította a pusztuló műemléket a sűrű bozót.

1997-ben a Sárközy Sebestyén, Nováki Gyula és Sándorfi György szerzők a „Történeti Abaúj-Torna megye várai” című kötetében részletezték a Szádvárral kapcsolatos eseményeket.

2001-ben egy a maga nemében egyedülálló kiadványban szerepelt a várrom. René BeBeau amerikai diplomata foglalta össze a magyarországi várakban tett kirándulásainak élményeit. Megjegyzi, ha törődnének a csorbult várfalakkal, igazán látványos kirándulóhellyé válhatna.

Rémiás Tibor szerkesztésében 2002-ben jelent meg a „Torna vármegye és társadalma a 18. – 19. századi források tükrében” című kötet (amely itt olvasható: http://library.hungaricana.hu/hu/view/MEGY_BAZE_Sk_2002_Torna/?pg=432&layout=s ), amiben összefoglalják a történelmi Magyarország egyik legkisebb vármegyéjének históriáját.

Alig néhány év múltán felgyorsultak az események az ódon várfalak körül. 2004-ben a Galyasági Településszövetség Koleszár Krisztián szerkesztésében ismét kiadta Détshy Mihály tanulmányát. Ugyanebben az esztendőben Halász Ágoston régész a Castrum Bene Egyesület Hírlevelében megfigyelései alapján módosította az 1960-as évekből származó alaprajzot. 2006-ban Sárközy Sebestyén immár önálló műben, „A történeti Torna vármegye településtopográfiája”, adta közre a Szádvárral kapcsolatos eddigi tudásanyagot.

Végül 2006 őszén a Szádvárért Baráti Kör megalakulásával hatalmas lendületet kapott az erdővel benőtt, erősen omladozó várrom ügye. Azóta a lelkes civil műemlékbarátok és a szakmai szervezetek összefogásával látványos eredmények születtek.

Szádvár történetét így együttesen szeretnénk tovább írni. 

SzBK

Történet

1268 előtt – közelebbről ismeretlen időpontban – valószínűleg a tatárjárás utáni nagy várépítési korszak folyamán IV. Béla király utasítására egy várat emeltek az Aggteleki-karszt területén, hogy a tornai erdőispánság központjaként szolgálja a központi hatalmat. Halász Ágoston régész véleménye szerint ez az erődítmény azonban a Ménes-patak déli oldalán, az „Óvár-tetőnek” nevezett magaslaton emelkedett, ahol emberi kézre utaló sáncok maradványai figyelhetőek meg

1273 – Az új erősség neve az első, napjainkig fennmaradt középkori okleveles említése szerint „Szárd” volt. Annak kapcsán került az események középpontjába, hogy IV. Béla király és fia, István „ifjabb király” között kitört belháború során Tekes sárosi ispán testvére, Bács várnagy átadta a felvonuló királyi csapatoknak a reá bízott erődítményt. 1273. február 12-i dátummal IV. László megerősítette V. István 5 évvel korábbi, 1268-as oklevelét, melyben Zard (Szard) várát is megemlítették.

Az oklevél: “várunk, Szárd” részlete

1273 körül – IV. (Kun) László király a tornagörgői királyi udvarházzal egyetemben Szádvárt és a hozzá tartozó településeket elcserélte a Tekes sárosi ispán fiainak birtokát képező nógrádi Jenő váruradalmáért.

1301 körül – Egyes – bizonytalan – adatok szerint ezt az erődítményt is megszállták a Felvidék keleti területeinek oligarchája, Aba nembeli Amadé nádor fegyveresei.

1319-től – Újra királyi kézbe került a vár, és a további évtizedekben az abaúji ispánok igazgatták.

1319. január 3. – 1320. május 21. – Ebben az időszakban Bárcai „Fekete” Miklós fia Lack töltötte be a várnagyi tisztséget Drugeth Fülöp újvári ispán szolgálatában.

1323. szeptember 1-től Drugeth Fülöp ispán familiárisaként Péter várnagy vette át a parancsnokságot.

1335. június 13. – 1338. március 1. – Pongrác fia Bertalan mester viselte a várnagyi hivatalt.

1339. október 4-től Drugeth Vilmos báró várnagy helyetteseként Lengyel Péter viselte az alvárnagyi tisztséget.

1360. november 23. – E naptól Raholcai Kont Miklós nádorispán beosztottjaként Szobonyai fia János mester a szádvári várnagy.

1387 – 1392 körül – Zsigmond király az őt a trónra juttató bárók közül Bebek Györgynek és fiainak adományozta örökbirtokként.

1414. augusztus 29. – 1415. július 2. – A Bebek László és Bebek Detre fia Miklós bárók tulajdonában lévő Szádvár három (!) várnagyaként Kis Jakabot, Olcsvári Andrást és Csányi Andrást jegyezték fel a korabeli oklevelek.

1419. április 19-től Bebek Péter familiárisaként Paris Jakab és Gicei Jakab várnagyok irányították az erődítmény lakóinak mindennapjait.

1440 után – Az Erzsébet özvegy királyné által az országba hívott cseh huszitákkal szövetségben álló lengyel származású Komorowsky Péter rablólovag és emberei kerítették hatalmukba a várat.

1454 – Egy megkötött egyezség szerint Péter báró más erődítményekkel egyetemben visszaadta jogos birtokosának Szádvárt.

1470 – Miután Bebek Orsolyát feleségül vette Szapolyai Imre szepesi gróf, a szádvári uradalom is e főnemesi család vagyonát gyarapította.

1526 – A törökkel vívott vesztes mohácsi csatában életét vesztette II. Lajos király. Utódjául a köznemesi tábor Szapolyai János erdélyi vajdát választotta meg. János király támogatói közül Werbőczy Istvánnak adományozta Szádvár és Torna váruradalmait. Azonban az új tulajdonos nem tudta birtokba venni friss szerzeményét, mert Trinnay Lengyel Gergely szádvári várnagy az akkoriban éppen Habsburg-párti Bebek Ferenc kezére játszotta át. Werbőczy rövidesen Tornallyai Jakab kincstárnokmester javára lemondott Szádvárról, de ez a hatalmi viszonyokon nem változtatott. Az anarchikus évtizedek során többször is pártot váltó, de valójában csak a maga hasznát leső Bebek Ferenc jelentős erődítéseket végeztetett Szádváron, neki köszönhetően ágyúrondellák sorával gazdagodott a kővár. A Felvidék közepén a Bebek-tartomány jelentős területeket foglalt magába, hozzá tartozott Szádváron kívül Krasznahorka, Szendrő, Csorbakő, Torna is. A következő esztendőkben a nagyúr fegyveresei elfoglalták, és erődítményé alakították át a gombaszögi kolostort is.

1562 – Amikor Bebek György serege élén felvonult a füleki várának visszafoglalására, árulás következtében török fogságba került, ahonnan csak három esztendő múltán, az erdélyiek pártjára térve tudott kiszabadulni.

1567. január eleje – Schwendi Lázár kassai főkapitány hadai ostrom alá vették az ellenséges pártra tért Bebek György báró birtokát képező Szádvárt, melynek védelmét férje távollétében Patócsy Zsófia irányította. A négy napig tartó ágyúzás következtében az erődítmény súlyosan megsérült.

1567. január 14. – A védők szabad elvonulás ellenében kénytelenek voltak átadni Schwendi Lázárnak a védhetetlenné vált erődítményt.

A további években a szádvári uradalom és a hozzá tartozó 19 jobbágyfalu a királyi Kamara kezelésében állt. Míg az adókat beszedték a településeken, a szétlőtt várra nem fordítottak gondot.

1577 – A bécsi Haditanács megállapította, hogy Szádvár és Krasznahorka várai rozzantak, ezért a kijavításukra 1000 forintot irányoztak elő. Hogy ez a helyreállítás megtörtént-e, nem tudni.

1579 – Ebben az esztendőben Rübert János kassai főkapitány vette zálogba az uradalmat, akit a királyi Kamara kötelezett a romos vár helyreállítására is.

1593 – A főkapitány halála után, szintén zálogul, Dersffy Ferenc királyi pohárnokmester birtokolta Szádvárt.

1600-as évek eleje – Basta kassai főkapitány a váruradalmat Csáky Istvánnak ígérte, de mivel ő nem tudta kifizetni a zálogösszeget, így végül Hetesi Pethe László szerezte meg.

1604. október vége – Mivel a közeli – hadászati szempontból fontosabb – Szendrő várát az őrség kardcsapás nélkül feladta a Rudolf császár és király ellen zászlót bontó Bocskai István csapatai előtt, a Szádváron állomásozó katonák kiszöktek a várból, mely így szintén a felkelők kezére került.

1606 – A bécsi béke rendelkezése értelmében a szádvári váruradalom a Csáky főnemesi család tulajdonába jutott.

1607 – Egykori zsoldlista szerint mindössze 50 gyalogos és 2 pattantyús (tüzér) állomásozott a magas hegyen emelkedő erődítményben.

1608 – Az időközben ismeretlen körülmények között Báthory Gábor birtokába került Szádvárt – a sárosi uradalommal egyetemben – Rákóczi Zsigmond kapta meg, aki cserébe lemondott az erdélyi fejedelemségről Báthory javára. Rákóczi Zsigmond azonban még ebben az esztendőben meghalt, a nádori bíróság pedig Szádvárt a Bocskai-felkelés előtti korábbi birtokosnak, Hetesi Pethe Lászlónak ítélte. E birtokvita miatt a Pethe és Csáky családok között évtizedekig tartó pereskedés kezdődött, melybe – eredménytelenül – a Rákóczi família is bekapcsolódott.

1619 – Szádvár helyőrsége ágyúlövés nélkül kaput nyitott Bethlen Gábor erdélyi fejedelem csapatai előtt.

1621. december – A nikolsburgi béke értelmében ismét Habsburg kézbe került vissza a vár.

1623 vége – 1624 eleje – Az erdélyi csapatok újabb hadjárata idején ismét meghódolt a vár őrsége.

1626. december – A pozsonyi békekötés után császári csapatok állomásoztak Szádváron.

1644. március – I. Rákóczi György erdélyi fejedelem hadjárata idején az ostrom alá vett erősség őrsége kemény harcokban kitartott.

1644. augusztus – A várbeliek kitörésekkel zavarták az erdélyi hadak utánpótlási vonalait.
1644. november – Az erdélyi csapatok – miután a blokád nem vezetett eredményre – elvonultak Szádvár falai alól.

1675 tavasza – A fizetetlen császári katonák ellenállás nélkül átadták az erdélyiek támogatásával egyre kiterjedtebb hadműveleteket folytató Wesselényi Pál báró vezette kurucoknak a várat.

1675 nyara – Strassaldo császári generális csapatai visszafoglalták Szádvárt.

1682. augusztus – A török szövetségeseként előrenyomuló Thököly Imre felső-magyarországi fejedelem kurucai szállták meg az erősséget.

1683 ősze – A töröktől ostromolt Bécs városát felmentő Sobieski János lengyel király csapatai hazafelé vonulva végigpusztították a Bódva völgyét. A helyi néphagyományban „lengyeljárás” néven emlegetett fosztogatás idején több napig is Szádvár közelében táboroztak a lengyel katonák – bár az erődítmény ostromát nem kísérelték meg – a Szádváron állomásozó kurucok több ágyúlövést adtak le rájuk.

1685. november 5 – A kuruc helyőrség megnyitotta a vár kapuját a serege élén megjelenő Caprara generálisnak. A császáriak puskaporral felrobbantották a legfontosabb védőműveket, így az erődítmény katonai szempontból védhetetlenné vált. A hadi krónikák lapjain többé nem szerepelt, területét lassan visszafoglalta a természet, sűrű erdőség nőtte be.

Szadvar_legi_5

1711 után – Mivel a közeli Derenk jobbágyfalu lakossága pestisjárványban kihalt, a terület földesura lengyelajkú lakosságot hívott be pótlásukra. Az új telepesek lakóházaik felépítéséhez jelentős mértékben hordtak le köveket a közeli várromból.

1920 után – A trianoni békediktátum után a határsáv területére estek a szádvári maradványok.

1945 után – A határsávban emelkedő várrom továbbra is tiltott zónának számított.

1965-ben geodéziai felmérés készült a várromról, de az egyre jobban omladozó műemlék megóvására nem történtek lépések.

1969 – Détshy Mihály művészettörténész a miskolci Herman Ottó Múzeum évkönyvében tanulmányt közölt Szádvárról.

2004 – A Galyasági Településszövetség külön kötetben ismét megjelentette Détshy Mihály 1969-es cikkét. Ugyanebben az esztendőben a magyarországi várbarátokat összefogó Castrum Bene Hírlevelében Halász Ágoston régész közölte tanulmányát Szádvárról.

2006 őszén – Magyarország legkülönbözőbb részein élő, a középkori várakért lelkesedő emberek csoportja elhatározta, hogy összefognak az „elfeledett” várért.

2006. október – Szögliget községbe érkezve a várbarátok egy napot töltöttek a Várhegyen, ahol kiirtották a várfalakat elborító bozót egy részét. Az esti közös beszélgetésen elhatározták, hogy hivatalos formába öntik vármentő tevékenységüket.

2007. – Megalakult a Szádvárért Baráti Kör. Tagjai úgy döntöttek – együttműködve a szakemberekkel és más, illetékes szervezetekkel -, hogy lehetőségeikhez képest anyagi, erkölcsi és fizikai segítséget nyújtanak Szádvár megóvásához és feltárásához. Elhatározták, hogy minden esztendő tavaszán és őszén több napos munka keretében dolgoznak a Várhegyen.

2008. – A Szádvárért Baráti Kör felkérésére, Dr. Takács Bence vezetésével felmérték a falak teljes geometriáját: azaz egy fal esetén a belső és a külső oldalon egyaránt meghatározták az épen maradt falfelület tetejének és oldalának burkológörbéjét, a fal és a terep metszésvonalát, a falban található építészeti és régészeti szempontból fontos elemek (falegyen, gerenda fészek, állvány lyuk, ablak, lőrés, kiomlás…stb.) térbeli helyzetét, jellemző méreteit.

2009 március: A tavaszi Vármentő Napokat inkább illene „téli” jelzővel megneveznem, hiszen amikor vármentő csapatunk masírozott felfelé a kanyargós szerpentinen a legendás Bebek-vár felé, hasonlított Amundsen sarkkutató expedíciójához. Ugyanis az időjárás zordra váltott, mindent és mindenkit elborított a hóesés. De azért nagy lelkesedéssel irtottuk a gazt a külsővár déli falának előterében, majd hatalmas örömujjongással fogadtuk Szabó Miklóst, aki ismét megörvendeztetett minket legendás sajtos-füstös lángosával. Másnapra aztán kibújt az áldott Nap, ismét lett árnyékunk, miközben küzdöttünk a természet örökké elburjánzó zöld tengerével.

2009 június – július: Szorgos hangyabolyhoz hasonlító csapatunk nekikezdett a külsővár déli falszakaszának kibontásához az azt elborító méternyi kőtörmelék alól. Ahogy szemléletesen emlegettük, „lefelé magasítjuk a falat” vagyis az egykori várfal mellől elszedve a leesett köveket, így nyerünk látványos falmagasságot. Erőnket, traktort és orosz katonai teherautót nem kímélve hurcoltuk fel a falazó anyagot, hogy munkánk gyümölcseként végül egy hosszú, állagmegóvott várfalban gyönyörködhessünk. A részt vevők neveit egy időkapszulába rejtve befalaztuk az elkészült várfal mélyére.

2009 október: Hűvös, borult idő fogadott minket a Várhegy platóján. Miután erőt gyűjtöttünk várszakácsunk finom kosztján, nekiláttunk a rendteremtésnek a várromban. Munkánkat segítették a csobánci Gyulaffy hagyományőrző végváriak kompániája és a szádalmái barátaink is. A rongált falakról széthullott kövek összegyűjtése és a növényzet gyérítése soha szűnni nem akaró feladatot ró ránk.

2010 március: Ismét vastag hótakaró fogadott minket Szádvárban. Belegondoltam, hogy a sok száz évvel ezelőtt élt várbeliek ilyenkor jó nagy fahasábokat dobtak a cserépkályhákba, annál melegítették fázós kezeiket. Nos, minket, késői vármentőket csak a munka melegíthetett fel, hát nekiláttunk vállalt dolgunknak. Felzúgtak a motoros fűrészek, hogy ritkuljanak a várudvarokat elborító fák és bokrok.

2010 augusztus: Szerintem a vármentések alkalmával a „hab a tortán” a nyári Vármentő Hét vagyis a Régészeti Hét. Mert ilyenkor a Hermann Ottó Múzeum szakemberének, Gál Viktor régésznek az iránymutatásai alapján mi, amatőr várbarátok is kutathatjuk a történelmi helyszínt. Ezen a nyáron a külsővár udvarán jelöltek ki számunkra több kutatószelvényt. Itt kezdtünk neki csákányozni, lapátolni és a rostán átszűrni a földet, hogy előkerüljenek olyan tárgyak, amit a régi várbeliek elvesztettek. A teljesség igénye nélkül így találtunk sarkantyút, dobókockát és több pénzérmét.

2010 október: Ősszel felzúgtak a fűkaszák, hogy a magasra nőtt csalánt és más aljnövényzetet alázzák le a földig. Akik pedig gép nélkül maradtak, hordhatták kupacokra a szanaszét heverő köveket. Másnap visszahelyeztük a megsérült információs táblát a Várhegy lábánál lévő sorompónál.

2011 március: Szép napos időben kezdtünk neki a Várhegy déli oldalában a növényzet gyérítésének. Érdemes időben nekikezdeni, hiszen a tavaszi napfény hatására a talajban rejtőző gyökerek ezernyi ágat-bogat hajtanak ki, ha nem vágjuk vissza őket időben. Tehát a göllerollósok csapata derekasan nyiszálhatta a kisebb-nagyobb bokrokat. Másnap erőinket a külsővár északi fala mentén heverő kőgarmada összegyűjtésére csoportosítottuk át. A Vármentő Napok végén Martin Sárossy szlovák várbarátunk meghívására autókonvojunkkal elgurultunk megnézni az „ő várukat” a Szádvárnál sokkal nagyobb kiterjedésű Sáros erősségét.

2011 augusztus: A Régészeti Héten ismét a külsővár régmúltját kutattuk több földbe mélyülő szelvénnyel. Ahogyan haladtunk lefelé az elmúlt évszázadok „gyomrába”, úgy kerültek elé az egykoron Szádvárban élt emberek elvesztett tárgyai. Kályhacsempék tömkelege, edények és fazekak darabkái jelezték az emberi életet. A Német-bástya oldalában egy kovácsműhely kemencéjét, sőt még egy vasfogót is felfedeztünk. A fizikai erőnk fenntartásához nagyfokú segítséget nyújtott Esztike, aki a minden esti finom vacsoráról gondoskodott nekünk. Nagyon szépen köszönjük!

2011 október: Tavaszias idő és zöldellő természet fogadott minket, tehát nekiláthattunk ismét a soha el nem hanyagolható bozótirtáshoz. Erőinket a leginkább elterjeszkedő bokrok kivágására összpontosítottuk. Esti szállásunkat a felvidéki Szádalmáson az egykori Esterházy-magtár {„granárium”} kényelmes vendégházzá átalakított épületében foglaltuk el. Másnap kirándultunk Tornagörgőre, ahol a plébániatemplomban megtekintettük Bebek György királynéi tárnokmester XIV. századi márvány sírkövét. Majd Torna városában a helyi plébános mutatta be nekünk az egyházát, ahol pedig Torna várának földesúri családjának egy fekete márvány sírköve található. A kirándulás végén felkapaszkodtunk a tornai várhoz is, ahol a helyi vármentők, nekünk testvérszervezetünk, kalauzoltak körbe az általuk patronált műemléken.

2012 március: Egész télen azt várom, hogy mikor lesz már tavasz, mikor indulhatok el ismét a megunhatatlan Szádvár látására és tenni fennmaradásáért? Hát most ismét itt vagyok barátaim társaságában, vágjuk, aprítjuk a velünk versenyt növő aljnövényzetet. Elkészítve a szokásos csoportképet a Német-bástya fala mentén, elégedetten tekingetetünk körbe, ismét sokan jöttünk el! Már sokszor megfogadtuk, átnézve a Ménes-patak túloldalán emelkedő Óvár csúcsára, hogy oda átmegyünk, de most betartottuk szavunkat. Egy tanulmányi kirándulás keretében a lelkes szádvári kompánia felmasírozott arra a hegyre, ahol egy betemetődött várárok idézte fel egyedül az egykoron itt állhatott erődítményt. Ki, mikor építette és mikor pusztulhatott el? Hát bizony ezt meg kellene kutatni…

2012 augusztus: Továbbra is a külsővár udvarán vetettük latba minden erőfeszítésünket, hogy a Régészeti Héten minél több ismeretet szerezzünk a messzi történelmi idők homályába veszett eseményekről. A várrom ontja földjéből a leleteket, egykoron elvesztett pénzek találnak most új helyszínre a múzeumi üvegvitrinekben. Ki lehetett az a lovas, akinek egyik sarkantyúját hoztuk a napvilágra? Hát ezen költői kérdések miatt szeretek eljönni Szádvárba…

2012 október: Amikor ősszel felkapaszkodtunk a Várhegyre, első dolgunk volt megcsodálni az állagvédelemben részesített Árnyékszák-falat, amely egykoron a belsővári főnemesi palotához tartozott. Mindenki elismerően bólogatott, hogy milyen jelentős falszakaszt sikerült megvédeni a további romlástól. Majd következett a szokásos bozótirtás és kőpakolás, amit csak Szádvár szakácsának, Szabó Miklósnak és kisded csapatának megérkezésekor hagytunk abba. A sok finomság újabb erőt adott nekünk a felvállalt vármentő feladatok elvégzéséhez.

2013 március: Tél tábornok olyannyira magáénak gondolta még ezt az időszakot, hogy erőteljes havazással zárta el az ország útjainak nagy részét. Kivéve Szögliget környezetét, mert itt alig-alig fehérlett a táj, Szádvárban fent pedig semmisem. Mégis a zord időjárás sok várbarátot riasztott el, hogy ismét eljöjjön nekünk segíteni. Akik itt voltak, azok előbb a márciusi Nemzeti Ünnepen, majd utána Bubenkó Gábor fotókiállításán nézelődhettek körbe. Erőinket most a Csonka-bástyához csoportosítottuk, amelynek belső területéről csatárláncba állva adogattuk ki a leomlott köveket.

2013 augusztus: Szép napos időben sok új várbarátnak örülhettünk a Szalamandra-turistaháznál a gyülekező során. Hiszen kellenek az új arcok, a lelkes és erős kezek a hatalmas területű várrom megóvásához, régészeti feltárásához! Jórészt ismét a külsővárban kutattunk, de egy szelvénnyel már bemerészkedtünk a Lisztes-bástyába is. Ahogyan telt az idő és haladtunk lefelé, úgy jöttek elő a tárgyi leletek is. A szokásos kerámiák és pénzérmék mellett ebben a szezonban látott napvilágot a szerintünk legszenzációsabb tárgy, egy nemesi pecsétnyomó a XV. századból. Ugyanígy mindenki örült és kézbe vette azt a súlyos ágyúgolyót is, amelynek oldalán a törés alapján úgy gondoljuk, hogy az 1567-es nagy ostrom idején lőhették be a várba.

2013 október: Mivel a gaz egyre szemtelenebb, már az állagmegóvott falakon is megjelent. Éppen ezért felcipeltünk magunkkal hosszú alumíniumlétrákat, hogy a régi ostromlók módjára nekitámasszuk és felkapaszkodva rá göller ollóinkkal tegyük rendbe a műemléket. Mindig a Várhegy déli oldala a „dolgosabb”, hiszen ott az áldott Nap sokkal nagyobb növényzetet késztet növekedésre, mint a hűvösebb és árnyékosabb északi rész.

2014 március: Szép tavaszi időjárás, meredek szerpentin és kövek, kövek minden mennyiségben. Röviden így jellemezhetném ezt a vármentést. Célunkat a Csonka-bástya tervezett állagmegóvásához felhasználni kívánt kövek összegyűjtése jelentette. Bátran leírhatom, hogy jókora kőkupacból válogathattak a kőművesmesterek, mi pedig megérdemeltük az esti vacsorát. Hát igen, erre mondják, hogy ingyen nem adnak semmit az életben, meg kell érte dolgozni.

2014. május: Egyesületünk látta vendégül a Castrum Bene Egyesület XX. Vándorgyűlését. A rendezvény részvevői több felvidéki vár mellett Szádvárat is megtekintették. A gazdag program, a szívélyes vendéglátás azóta is elismerést vált ki.

2014 augusztus: A Régészeti Hét alkalmával csapatunk a belsővár kaputornyának magasan emelkedő csonkja körül foglalta el állásait, akarom írni ott mélyítette a talajba régészeti szelvényeit. Szaporán jártak a csákányok, hangyaszorgalmú kezek pakolták a köveket, vágták a mindent behálózó gyökérzetet. Ebben a szezonban került felszínre az eddigi régi pénzek közötti legnagyobb értéket képviselő érme. Az 1660-as veretű 6 garasos pénzt János Kázmér lengyel király uralkodása idején bocsájtották közforgalomba.

2014 október: Az esős idő miatt csak másnap tudtunk felmenni Szádvárba, hogy vágjuk, aprítsuk a felnövekvő gazt. Estére Miliczki Imre barátunk hívott meg a Holló Vendégház udvarára, hogy bemutassa íjászcsapatát és megtanítson minket is a honfoglaló magyarok egykor oly rettegett fegyverével bánni. Másnap Bódvaszilasra és Tornaszentandrásra látogattunk el. Ez utóbbi község régi plébániatemplomában áll a helyi hagyomány szerint az az oltár, amelyet Szádvárból vittek le oda annak 1685-ös lerombolása előtt. Meglátogattuk még Esztike nénit is, aki finom ebéddel várt minket. A bőséggel felszedett kalóriákat a közeli Esztramos-hegy barlangjában illetve félig lebontott csúcsára való felmászással dolgoztuk le.

2015 március: Egyre szebb ez a várrom, egyre több kőkupac várja, hogy a mesterek újra várfallá varázsolják őket – állapítottuk meg, miután szuszogva felértünk a csúcsra. Kiszámolni lehetetlen, hogy mennyi energiát tettünk már bele a vármentésekbe. De nem is számoljuk, hiszen ez a számunkra szerelem, nem nyűgös kötelesség. A kövek újabb halmokat alkottak dolgos keze munkánk által, amiért ínycsiklandozó paprikás krumpli lett a jutalmunk.

2015 augusztus: Gál Viktor régész, a Herman Ottó Múzeum szakembere a nyári héten most a középsővárban jelölte ki a kutatandó helyszíneket. Az egykori Bebek-kapu, a Porkoláb-ház a belsővár kaputornyának előtere mind-mind nyüzsgő hangyabollyá változott a vármentők által. Munkán természetesen nem maradt jutalom nélkül, a kiásott föld mélye ismét ontotta a színes kályhacsempéket, de nekem leginkább egy számszeríj hegye tetszett.

2015 október: Vármentő csapatunk most régi tervének látott neki, hogy a Várhegy déli oldalán szétgurult köveket gyűjtse össze a felvezető turistaút mentén. Előbb az alsó kövekből emeltünk sáncot, hogy az majd megfogja a felsőbb szintről legurítottakat. Elképzelésünk remekül bevált, szépen haladtunk a terület megtisztításával. Ezeket a köveket majd az állagmegóvás során visszavisszük a meredek hegycsúcs peremén emelkedő rongált várfalakhoz. Találtunk egy rozsdás karbidlámpát is az omladék között, vajon mi lehetett a története, hogyan került ide?

2016 március: Folytattuk a Várhegy déli oldalában a kőgyűjtést. A szép tavaszias időben lankadatlanul jártak kezeink, gurultak lefelé a kövek, hogy a sánc egyre nagyobbá váljon. Hej, de szép élet ez a vármentőknek!

2016 augusztus: Szállásunkat most a vadregényes hegyi környezetben megbújó Szögliget községének elején álló Majorság nevezetű vendégházban foglaltuk le. Itt gyülekeztek a vármentők, akiket már összeforrasztott a sok éve együtt végzett műemlékvédő tevékenység. Feljutva a „tettek hegyére” előbb megnéztük az állagmegóvás alá került belsővári kaputorony falát és a Lakatos-bástya csonkját. Ezek most egy jó darabig dacolni tudnak az időjárás szeszélyeivel! Régészeti kutatásunk szelvényeit most a belsővárban jelölték ki, a várudvar egymással szembeni részein. A hét közepére napvilágra került a korabeli inventáriumok {várleltárak} alapján várkonyhának elnevezett helyiség és a déli oldalon egy pincelejárat. De most tudtunk először kutatni az Eszterházy-palota területén, ahol egy széles ablaknyílás került elő a törmelék alól. A hét végére újabb fehér foltok kerültek megismerésre Szádvár építéstörténetéből.

2016 október: 10 éves a Szádvárért Baráti Kör! Ezt a jubileumot bizony meg kell ünnepelni. Ezért készítettünk egy időkapszulát, amiben elhelyeztünk aznapi újságot, fényképet a vármentőkről és persze pénzt is. Levelünkben írtunk a távoli jövő emberének, hogy miért is vállaltuk ezt a nehéz feladatot, Szádvár megóvását egy civil kezdeményezésű csapattal. Az időkapszulát elhelyeztük a renovált belső kaputorony falában. A napi, már rutinná vált vármentés után levonulva a Holló Vendégház pajtájában folytatódott a jubileumi ünnepségünk. Az esti vacsora elköltése után következett a születésnapi torta, rajta a logónkkal és az elmaradhatatlan csillagszóróval. A helyi Daloskör színvonalas éneklését nagy tapssal díjaztuk, majd sorra következtek az elmúlt időszakot bemutató filmvetítések.

2017 március: Első napon vármentő csapatunk az elengedhetetlen sarjazást végezte el. Este viszont megkezdődött egy olyan programsorozat, amelyet a hosszú téli estéken ötlöttünk ki. Ugyanis elhatároztuk, hogy megemlékezünk az 1567-es esztendőről, amikor Patóchy Zsófia úrnő a vár őrsége élén védelmezte Szádvárt a reá támadó Schwendi Lázár kassai főkapitány seregével szemben. Az általunk kigondolt Ostromnap első eseményét képezte, hogy este a helyi Pávakör énekeket adott elő, majd fáklyás felvonulást rendeztünk Szögliget község főutcáján. Innen néztünk fel Szádvár irányába, amelynek falait vállalkozó kedvű barátaink fáklyákkal világították meg. Az estét a Szalamandra-házban fellépő Hollóének Hungarica együttes remekbe szabott koncertje zárta. Másnap a község házasságkötő termében megnyílt a régóta dédelgetett tervünk szülötte, a Vártörténeti kiállítás. Itt láthattuk szépen restaurálva és üvegvitrinekben elhelyezve azokat a tárgyakat, amelyeket nagy fáradsággal ástunk ki a feledés kőtörmeléke alól. Mindannyian nagyon megörültünk eme sikeres eredményünknek. Innen kivonultunk a Szalamandra-házhoz, amelynek udvarán kezdetét vette a nagyszabású várjátékok, hagyományőrző puskás-ágyús csapattal, íjászokkal, lángos sütéssel és egész napos zenebonával. Nagyon jól sikerült a rendezvény, még az időjárás is nekünk kedvezett!

2017 augusztus: Immár jól begyakorlott, összeszokott csapattá váltunk, mi „szádvárosok”. Az első este csapatépítésként közösen sütjük a szalonnát, majd másnap felcipeljük a szerszámokat a Várhegyre. Meghallgatjuk a munkavédelmi oktatást, majd aláírjuk az ívet. Régészünk kijelöli a kutatásra szánt területeket és már mindenki teszi is a dolgát. Szádvár meghálálja a látogatásunkat, ontja földjéből a régmúlt időkre emlékeztető tárgyakat. Ott folytatjuk a kutatást, ahol tavaly abbahagytuk, hiszen az időnk kevés, a felvállalt munka pedig sok.

2017 október: Szállásunk ismét a Majorság vendégház, oda érkeztek a győri középiskolások is, immár régi barátaink. Nagyon sokat segítenek a fáradhatatlanul kiburjánzó növényzet gyérítésében. Főként a belsővár déli palotaszárnyának területét foglalta vissza a természetet, ide csoportosítottuk göller ollósaink derékhadát. Bár a köd leszállt ránk, de a kedvünk mégis derűs maradt, egymással tréfálkozva aprítottuk egész nap a gazt.

2018 március: Ezen a Vármentő Napokon vált valóra azon rémálmunk, hogy mit tegyünk, ha egész nap esik az eső? Mert a csúszóssá váló köveken, a meredek hegyoldalban nem vállalhatjuk fel a balesetveszély kockázatát. Sajnos „Esőisten” nem kegyelmezett nekünk, mindkét napon siratta, öntözte a hegyeket és völgyeket Szögligetnél. Így hát csapatunk egy része elautózott városnézésre Kassára, míg a bátrabbak óvatosan felballagtak Szádvárba, hogy körbenézzenek. Őszintén remélem, hogy ilyen „munkátlan” vármentésről többé nem kell beszámolnom.

Szatmári Tamás