A részletes program itt olvasható!

Faetüdök XII. - Fajátékok a füleki Városi Múzeumban

A megmérettetés két kategóriában zajlott. A sorozatgyártmányok és az egyedi játékok illetve prototípusok külön versenyeztek. „A kiállításon lovacskákat, lovas fogatokat, különböző állatkákat, autókat és vonatokat mutatunk be, tehát olyan hagyományos játékokat, melyek a népi hagyományokra építenek. A látogatók megbizonyosodhatnak továbbá arról is, hogy fából modern járművek modelljei és hinták is elkészíthetők. Megismerkedhetnek az egyes alkotók kirakójátékok, labirintusok és fejtörők tervezésénel megvalósított fahasználatával“ – mutatja be a kiállítás anyagát Mária Rošková mérnöknő, a tárlat kurátora. A kiállítás reprízének füleki megszervezését a helyi szakközépiskola tanárai kezdeményezték. A tanintézet diákjai a prototípusok kategóriájában elnyerték ugyanis a szakmai zsűri dicséretét. A megnyitón fellépnek a Štúr Utcai Óvoda ovisai. A kiállítás 2012. március 23-ig lesz látogatható keddtől péntekig naponta 8,00 és 16,00 között.

A teljes plakát megtekintéséhez kattints ide!

A kétnapos rendezvényen a visszajárók újra átélhetik mindazokat az élményeket, melyek miatt rendszeresen felkeresik Szögligetet. Akik pedig még csak most barátkoznak a gondolattal, hogy szeretnének megismerni bennünket, és segíteni munkánkat, akkor erre itt az alkalom!

A munka célja a vár belső területének megtisztítása.

Hamarosan újra találkozunk...

A megérkezés izgalma, az első nap reggelén a várba vezető kaptató legyűrése a vállon a szerszámokkal, a várfalak közt egész nap végzett közös munka, az esti beszélgetések kiszakítanak bennünket a hétköznapokból, és módot adnak arra, hogy ilyen formában is hozzájáruljunk kulturális örökségünk megmentéséhez.

A rendezvény második napján kirándulás keretében felfedezhetjük a vártól délre emelkedő Óvár-tetőn hajdanán emelt és eddig még fel nem tárt védművek területét, ahová eddig szervezett formában még nem jutottunk el.

A vármentők Szögliget község hangulatos vendégházaiban igényelhetnek szállást, ebben segítségére lehetünk azoknak, akik 2012. január 25. napjáig jelentkeznek a szervezes@szadvar.hu email címen.

Szeretettel várunk mindenkit!

Szádvárért Baráti Kör

A főként régészek, arabisták, történészek, illetőleg restaurátorok által alkotott kutatócsoport legfőbb feladata a vár feltárása, valamint az itt élt népek életének megismerése, illetőleg rekonstruálása a különböző tudományágak komplex vizsgálata által.

Írásom zárófejezeteként ismerjük meg a misszió tagjainak mindennapi életét!

A rekkenő hőség miatt az éjszakát a maracleai (al-Khrāb) szállás tetőteraszán töltő férfiakat, a Földköz-tenger irányából érkező hűvös légáramlat ébreszti, majd tisztálkodás és egy rövid reggeli következik. Az arab laposkenyér és az ízletes szír sajtok a legkapósabbak, amit a Balázs által, tucatnyi filterből főzött teával öblítünk le. Gyorsan összepakoljuk a napi munkához szükséges holmijainkat, majd elbúcsúzunk a kolostor udvarán játszadozó nyulaktól, aztán irány a tengerparti szálláson lakó lányokért. Miután felvesszük őket, útra kelünk a vár alatt elterülő piciny keresztény faluba (al-Mrāh), ahol a misszió lány tagjainak többsége lakik, a magunk között csak „tyúkólnak” becézett szálláson. Amint ők is elkészülnek, elindulunk a várba, ahol a khan előtt gyülekezik az esti vízipipázásban kissé megfáradt társaság.

A misszió szálláshelyei (Mráh - Maraclea)

Még a Szíriába történt kiutazás előtt – memorizálás végett – megkaptuk a vár alaprajzát, amelyen Margat valamennyi objektumát azonosítóval látták el, így Balázsnak a reggeli eligazítókon már csak a kódokat, illetőleg az ott dolgozó önkénteseket kell felsorolnia. Ennek megtörténte után szétszéled a csapat, majd mindenki elkezdi a munkát a számára kijelölt szelvényben. Jómagam a belsővár nyugati udvarán, a kerítőfal délnyugati kaputornyánál (T1), illetőleg a dormitóriumban dolgoztam az egy hónap alatt, amit kinn töltöttem. A madárpók-, illetőleg skorpióveszélyre különös gondot kell fordítani, bár arab segítőink közül akadt olyan, aki a lehető legtermészetesebb módon, a tenyerével roppantotta össze a szelvény oldalából előtűnő skorpiót, majd büszkén mutogatta áldozatát.

Munkahely, tengerre néző kilátással - T1 XIII-as szelvény

A munka során mégsem az ízeltlábúak, hanem a tikkasztó hőség, a por és a helyi turisták szűnni nem akaró rohama jelenti a legfőbb kihívást, de egy-egy mutatósabb lelet feledtetni tudja ezen kellemetlenségeket is. Délidőben a völgyből felszűrődő muszlim imák jelzik a pihenő idejét, mely során alkalmunk nyílik mások szelvényeinek, illetőleg leleteinek megtekintésére, valamint a szükséges szakmai egyeztetésekre.

A munka záróaktusát a leletek összegyűjtése, felcímkézése, majd a szelvény dokumentálása jelenti, ezt követően pedig ismételten a khánban gyűlik össze a társaság, ahol aztán elkezdődhet a „Ki talált szebb és érdekesebb anyagot?” nevű össznépi társasjáték. A kedélyes beszélgetés aztán a vár bejáratával szemközti bazársor teraszán folytatódik, ahol ki jégkrémmel, ki alkoholmentes sörrel jutalmazza magát a jól elvégzett munka után.

Életképek

Miután a kora délutáni órákban befejeződik az ásatás, többen gyalog indulnak útra Mráh falu irányába, míg mások a helyi sofőr, Rímún – csipketerítőkkel díszített – mikrobuszával. A tyúkólba érve változatos helyi étkek fogadják a megfáradt önkénteseket, akik itt fogyasztják el közös vacsorájukat, majd rövid sörözést és beszélgetést követően a maracleai csapat hazaindul.

A faluba érve, a helyi kisboltban megvesszük a napi Ugarit kóla, illetőleg arak adagunkat, majd irány a tengerpart, ahol az egyik utolsó szentföldi keresztes vár, Bertalan 1277-ben épített lakótornyának romjai közelében fürdőzhetünk.

Maraclea partjai, Bertalan lakótornyának romjaival és fóliasátrakkal a világűrből (Forrás: Google Earth)

Qaláwún szultán Margat bevételét követően, megfelelő ostromszerkezetek hiányában nem tudta elfoglalni az erősséget, ezért meghagyta Tripolisz urának, VII. Bohemondnak, hogy utasítsa hűbéresét a vár megadására, különben feldúlja a grófság összes kertjét. Bertalan azonban ennek ellenére is hű akart maradni keresztes esküjéhez, ezért a gróf – némi pénzért cserébe – megkéri a maracleai nemes fiát, hogy írjon egy levelet apjának, amelyben beszámol róla, hogy elfogták és rövidesen ki is végzik, ha nem adja fel a tornyot. Bertalan a kialakult helyzetben – apai szívére hallgatván – feladja az erősséget, de Tripoliszba érve aztán rájön a cselvetésre, majd Akkóba lovagol fiához, akit végül saját kezével öl meg.

Szíriában péntek a munkaszüneti nap, amikor is a csapat útra kel, hogy felfedezze az ország látnivalóit; Boszrát, Palmyrát, Aleppót, a Krak de Chevalierst, Szafitát, Yahmúrt, Saone-t, vagy éppen az asszaszinok hegyi fészkét, al-Kahfot. A Szíriában töltött egy hónap ugyan nem kevés idő, de még ennyi sem volt elegendő a főbb látnivalók teljes megismeréséhez.

Palmyra, Saon, Aleppó, Szent Simeon Bazilika, Omajjád nagymecset, Boszra

Mivel a misszió a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kutatási programjai közé tartozik, így nem maradhat el a vasárnapi mise sem, amelyet alkalmanként a régész végzettséggel is rendelkező, missziótárs Tony atya celebrál maronita keresztény közösségének templomában.

Írásom zárásaként említést kell tennem a misszió történetének egyik, talán legmeghatóbb történéséről is: 2009-ben a II. András kíséretéhez tartozó Péter győri, illetőleg Tamás egri püspök késői utódai, Pápai Lajos, illetve Ternyák Csaba Margatba látogatott, ahol helyi keresztény papokkal mondtak közös misét.

Végezetül nem maradt más hátra, mint a felejthetetlen élményekért cserébe köszönetet mondani a misszió vezetőjének, illetőleg tagjainak, bízva abban, hogy a megkezdett munka a következő években is az eddigiekhez hasonló sikerekkel fog folytatódni!

Csoportkép a kápolnában

A cikksorozat elkészültéhez nyújtott segítségéért köszönettel tartozom Major Balázsnak és Dóczi Zsókának!

Írta és szerkesztette: dr. Fejes Erik ©

A csaknem hat hektár területű vár két fő része a várhegy csaknem négyötödét elfoglaló szuburbium, illetőleg a johannita belsővár, de ezek mellett említést érdemel a várhegy nyugati lejtőjén kialakult, szintén erődített keresztes város (külső szuburbium) is, melynek területén 2010 nyarán kezdődtek meg az ásatások.

Margat várának alaprajza (forrás: SHAM ©)

A vár legkorábban épült részének maradványait a szuburbium északkeleti csúcsánál, a kettős falszoros keleti, belső oldalán fedezhetjük fel. Az elnagyolt kváderekből rakott falmaradvány, építőanyagát tekintve is eltér az erősség többi – szinte kizárólag bazalttömbökből emelt – részétől, ugyanis mészkőből építették.

A vár legkorábban épült részei; keleti boltozott terem (bal felső kép), külső kerítőfal (jobb felső kép), keleti kapu (bal alsó kép), mészkőkváderkből rakott falszakasz (jobb alsó kép).

Miután Margat a keresztesek kezére kerül, a várhegyen nagyszabású építkezések kezdődnek, mely során felépül a külső kerítőfal, melynek egy, szabálytalan formájú kváderekből rakott, 5-6 méter magas szakasza ma is jól látható az erődítés keleti részén. A belsővár keleti fala mentén húzódó nagyméretű boltozott terem is ebben a periódusban épül, csakúgy mint a vár legmagasabb déli sziklatömbjén emelt Mazoir épületek, valamint a szuburbiumból nyíló keleti kapu.

A vár első nagyobb, immáron a johanniták által végzett átalakítása során a belsővár déli falai mögé pincéket ásnak, a – pár méterrel felmagasított – keleti fal mögött pedig egy dongaboltozattal ellátott újabb termet építenek, a korábban épült helyiség fölött pedig kialakítják a dormitóriumot, azaz a lovagok hálótermét. A keleti épületegyüttest aztán a későbbiekben egy kétosztatú árnyékszéktoronnyal is ellátják.

A belsővár keleti szakasza, a mögé épült boltozott terem, a dormitórium (bal alsó kép), valamint az árnyékszéktorony maradványai (jobb alsó kép)

A következő periódusban épül a téglalap alaprajzú, egyhajós várkápolna, amelyet egy Mazoir-kori épület helyére építenek, két sziklába vésett ciszterna fölé, melyek szájnyílásánál teherelhárító íveket alakítanak ki a déli, illetve északi falak mentén. A kápolna, amely csúcsíves élkereszt-boltozatú hosszházból, egy belül félkörívvel záródó, csúcsíves kupolával fedett apszisból, valamint az abból nyíló két melléktérből áll, a vár leghíresebb építménye, hiszen itt található a Szentföld legnagyobb felületű keresztes freskója. A kápolna déli falán pokol, míg északi falán mennybéli jeleneteket ábrázoló freskók láthatóak, de az apszist is geometriai ábrákkal és feltehetőleg sast ábrázoló motívumokkal díszítették.

A várkápolna

A johannita építkezések harmadik fázisában a dormitóriumot északi irányban bővítik, majd – mintegy a belsővár udvarának északi zárásaként – hozzáépítenek egy „L” alaprajzú, csúcsíves dongaboltozattal ellátott épületegyüttest, melynek északi csúcsát egy négyzetes alaprajzú toronnyal erősítik meg.

A belsővár központi udvara alatt húzódik Margat leghatalmasabb ciszternája, ami szervesen illeszkedik az erősség szerteágazó és igen gondosan megtervezett vízgyűjtőrendszeréhez, melynek segítségével a keresztesek el tudták raktározni a bőséges téli esők csapadékmennyiségét.

Ciszterna, a vár vízgyűjtőrendszerének részei, a belsővár északi zárásául épített épületrészhez csatlakozó torony maradványai (jobbra)

A következő építési fázisban kerül kiépítésre a belsővár nyugati frontja, ahol helyet kap a kaputorony, több tárlóhelyiség, a káptalanterem, az árnyékszékaknával ellátott konyha és a refektórium (ebédlő). Erre a periódusra tehető a kerítőfal eredeti nyugati szakaszának elbontása, amely helyére – attól kissé nyugatabbra – egy új falszakaszt építenek, melynek déli végét egy négyzetes alaprajzú kaputoronnyal, északi végét pedig egy hasonló kialakítású, kis kitörőkapuval ellátott védművel erősítik meg.

A belsővár nyugati frontja (jobb felső, illetőleg alsó képek), kaputorony (bal felső kép), refektórium - ebédlő (bal alsó kép)

Miután a folyamatos építkezések következtében kialakul a belsővár zárt udvara, megépül a ma is látható, köralaprajzú, de négyzetes belső terű donzson, amely egy palotaszárnnyal csatlakozik a várkápolnához. Feltehetőleg e palotaszárny első emeletén fogadhatták II. András magyar királyt és kíséretét is. Ezen építkezések során kerül megerősítésre a dormitórium északkeleti sarka egy nagyméretű saroktoronnyal, valamint az árnyékszéktorony előterében kialakított új kerítőfallal.

A donzson (jobb felső képen, illetőleg az alsó sor középső képén), a belsővár nyugati előterében húzódó falszoros (bal alsó kép), a dormitórium északkeleti saroktornya (jobb alsó kép). A térségben több alkalommal is pusztító földrengések (1157, 1170, 1186) nyomai a donzson oldalán ("V" alakban kimozdult falszakasz) jól megfigyelhetőek.

A következő építési periódusra tehető a belsővár kaputornya feletti díszes rezidencia kialakítása, amely valószínűleg a valéniai püspök lakosztályaként szolgált azt követően, hogy a XIII. század első harmadában a johanniták megszerezték a jogot, hogy saját papjaik közül válasszák a megyéspüspököt. Ezen épületrészben kapott helyet a vár legfényűzőbb, gótikus keresztboltozattal ellátott helyisége, az ún. kétoszlopos terem, valamint egy hipokausztumos (légfűtéses) fürdő is. Erre az időre tehető továbbá a belsővár keleti épületegyüttesének belső oldalához csatlakozó, ipari célokat szolgáló helyiségek megépítése, de ekkor kerül sor az 1202-es földrengés során megrongálódott káptalanterem átépítésére is, melynek eredményeként elkészül a meglepően nagy, 18,6 x 37,2 méteres alapterületű új lovagterem.

A kétoszlopos terem (bal oldali képek), illetőleg a hipokausztumos fürdő maradványai (jobb oldali képek)

Az utolsó keresztes építési periódusban kerül beépítésre a belsővár udvarának északkeleti sarka, ahol egy fürdőház kap helyet.

Feltárás a várudvaron, előtérben a keresztes fürdőház maradványai

Már a mamlúkokhoz köthető a belsővár déli tornyának, valamint a nyugati kerítőfal belső oldalán kialakított ún. Qaláwún galériának (belső árkádsor) a megépítése, a szuburbium közepén álló khán pedig az ottomán periódusban készül el.

A belsővár déli tornya (jobb oldali képek), a khán (bal felső kép), Qaláwún galéria (bal alsó kép)

Folytatás következik!

Írta és szerkesztette: dr. Fejes Erik ©

A periodizáció a SHAM kutatási eredményeinek felhasználásával készült. A felvételeket a SHAM, a szerző, illetőleg a misszió más tagjai készítették.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye több szempontból is jelentős, de elfeledett műemléke volt az Aggteleki Nemzeti Park területén fekvő Szádvár romja. A múlt idő használata nem véletlen, mivel a 2006 őszén alakult Szádvárért Baráti Kör civil egyesületként felvállalta és ’azonnal’ megkezdte egy mégoly leromlott állapotában is impozáns vár területének megtisztítását, mind műemlékvédelmi, mind örökségturisztikai szempontoknak megfelelve az erősség megvédésének, hasznosításának előkészítését.

Barátunk, Babik Milán munka közben

Ennek a munkának szükségszerű, és elengedhetetlen része volt a várrom területének műszeres geodéziai felmérése melyet a Szádvárért Baráti Kör szervezésében és segítségével 2007-2008 telén a miskolci Herman Ottó Múzeum és a Budapesti Műszaki Egyetem szakemberei végeztek el. A zord időjárási körülmények miatt embert próbáló munkának az eredménye a vár belső, valamint szűkebb külső területének publikus, mikrodomborzati felmérése, domborzati modelljének látványképei, valamint modern szintvonalas alaprajzának megalkotása lett.  

Szádvár életében 2008 őszén érkezett el a következő fordulópont, amikor a Baráti Kör anyagi és fizikai erejének támogatásával megkezdődtek a vár területén az ideiglenes állagvédelmi munkák. Az évről évre, a vár területéhez képest ugyan kicsiny, de mégis országosan is jelentős romkonzerválási feladatok felvállalása, koordinálása, pályázati feltételek megteremtése tette lehetővé, hogy elkészüljön a Lisztes bástya felfalazása, bemutatásra kerüljenek a külső vár déli és északi várfalszakaszai, illetve, hogy fennmaradjon a vár egyik leglátványosabb, de egyben legveszélyeztetettebb falazata, az ún. Porkoláb fal is.

A következő évek célkitűzése elsősorban a belső vár jelen pillanatban még magasan álló, de baleset- és életveszélyes falainak megmentése kell, hogy legyen. Ennek érdekében idén december elején megkezdtük a következő állagvédelmi munka céljának, azaz a belső vár egyik déli falszakaszának építészeti, tervezési céloknak is megfelelő digitális felmérést. Ezt a munkát illetve annak eredményit 1-2 képben mutatnánk be. 

Felmérési rajz 1.

Felmérési rajz 2.

A jövő évben megmenteni tervezett falszakasz több olyan, a vár területén máshol már nem látható építészeti részlettel rendelkezik, mely indokolttá tette, hogy a következő évek műemlékvédelmi munkáit itt kezdjük meg. A fal külső oldalához egy utólagosan hozzáépített árnyékszék akna csatlakozik, mely a majdani feltárás során érdekes, értékes leletekkel gazdagíthatja a vár megismerését. Hasonlóan értékes megfigyeléseket tehetünk majd az állagvédelmi munkákat követően az árnyékszék ajtajának meghatározásával, valamint a falazat keleti végében megmaradt ’fél’ ablak vagy lőrés régészeti kutatását követően.

Szádvár - belső vár déli fal

A várfal digitális felmérésének értelmezése, a manuálisan felvett felmérési rajzok, valamint az ortogonálisan készített fotók jelentősen segítik Szádvár egyik korainak tartható, jelentős építészeti részleteket is magában foglaló falazatának modern, tudományos szintű dokumentálását, valamint végső soron magának a műemléknek a megvédést, megmentését.

Szöveg és képek: Gál-Mlakár Viktor

Várak, lovagok, kincsek és a Szentföld… Damaszkusz óvárosának keskeny, ám nyüzsgő utcáit járva gyermekkori ábrándjaim gyakran visszatérő motívumai ötlenek fel bennem. Miközben érzékszerveim az ismeretlen illatok sokaságával és a fülledt meleggel küzdenek, lassan rájövök, hogy álmaim kezdenek valóra válni, a mindennapok szürke világa pedig egyre távolabb kerül tőlem. Elmélkedésemből a Szíriai-Magyar Régészeti Misszió (továbbiakban: SHAM) vezetőjének, Major Balázsnak a szavai ráznak fel, aki piciny, de lelkes csapatunkat kalauzolja fáradhatatlanul Szíria fővárosának páratlanul gazdag történelmi emlékei között. Neki, illetőleg a misszió más tagjainak köszönhetően egy felejthetetlen hónapot tölthettem a kultúra bölcsőjének is nevezett országban, önkéntesként segítve Margat várának régészeti kutatását.

A közelmúlt egyik legjelentősebb magyar régészeti eredményeit felmutató vállalkozás színhelye, a Megfigyelőhely vára, azaz Hisn al-Marqab, a Szíriai Arab Köztársaság part menti régiójában, Tartúsz Kormányzóságban található, Damaszkusztól mintegy háromórányi autóútra.

A Közel-Kelet keresztes államainak elhelyezkedése (forrás: SHAM)

A – Földközi-tenger mellékén húzódó hegyvonulat egyik magaslatán emelkedő – vár közvetlen szomszédságában található Ugarit (Ras Shamra), az első nemzetközi kikötő és az ábécé szülőhelye; Latakia a ma is jelentékeny kikötőváros, amelyet a makedón hódító, Nagy Sándor egyik hadvezére alapított, valamint a föníciai eredetű Amrit, mely víziszentélyéről és sírtornyairól ismert.

Tartusz, Latakia, Ugarit, Amrit

Margat várától északra torkollik a tengerbe a Bánjász-folyó, melynek forrásvidéke kedvező feltételeket teremtett az ember megtelepedéséhez. Ezt felismerve már a föníciaiak várost alapítottak a várhegy lábánál, a települést pedig fürdői (gör./lat.: balnea) után nevezeték el; a görögök Balaniának, majd a keresztesek Valéniának, napjainkban azonban már Bánjász néven ismert.

A várhegy alatt elterülő földeken fóliasátrak tömege fogadja az ide látogatókat, akik apró – keresztények, illetőleg muszlimok által békében lakott – falvakon keresztül, egy meredeken emelkedő, kopár sziklafalak között futó, ám autóval is könnyen járható úton juthatnak fel az erősséghez.

A várhegy egy archív fotón (forrás: SHAM)

Még mielőtt azonban belépnénk a várkapun, ismerjük meg Margat történetét!

A vár első építése arra az időre tehető, amikor a közel-keleti, illetőleg észak-afrikai területek jelentős részét uraló Abbászida Kalifátus központi főhatalma már olyannyira meggyengült, hogy a birodalom területén élő törzseknek immáron saját maguknak kellett gondoskodniuk védelmükről. E tekintetben az Anszáríjja-hegységben élő muszlim közösségek különös aktivitást mutattak és számos várat emeltek a hegyvonulat stratégiailag fontos magaslatain. Az írott források tanúsága szerint e sorban al-Marqab az egyik utolsó erősség, amelyet a helyi törzsek felépítenek 1062-ben.

A várról szóló egyik legkorábbi elbeszélés alapján megállapítható, hogy annak lakói nem ápoltak túlzottan baráti kapcsolatot a szomszédos Bizánci Birodalommal, ugyanis miután egy alkalommal eladásra kínálták a várat, váratlanul mégis elfogták a vételárral érkező katonákat, majd – a magukkal hozott pénz megtartásán túl – váltságdíjat is követeltek értük, pedig ajánlatuk komolyságát bizonyítandó korábban egy sejket és annak két fiát is Antiókhiába küldtek kezesként.

1104-ben a Kantakuzénosz admirális vezette bizánci flotta ugyan elfoglalta Marchapin várát, de az rövidesen újra a muszlimok kézébe kerül.

Henry Raignauld rézkarca – Margat és Balanea városa – Párizs, 1629.

A XII. század kezdetétől a bizánciak helyébe egy félelmetesebb és ádázabb ellenség lépet; a keresztesek, akik Antiókhia 1098-as bevételét követően hozzákezdtek a part menti régió következetes meghódításához, melynek eredményeként 1109-ben már Bánjász városában is megvetették a lábukat.

1116/1117-re a keresztesek jelenléte, illetőleg az utánpótlás hiánya olyan kiszolgáltatott helyzetbe hozta a vár urát, Ibn Muhrizt, hogy kénytelen volt felajánlani az erősséget Damaszkusz atabégjének, Tugtekínnek, aki ennek hatására élelemmel látta el annak lakóit, valamint odaküldte hű emberét, Ibn al-Sulay’á-t.  A rákövetkező évben azonban éhínség tört ki Szíriában, a keresztesek pedig újabb támadásokat indítottak, ezért hiába kérte Ibn Muhriz újra Damaszkusz segítségét, Tugtekín rákényszerült, hogy feladja a várat Antiókhia régensének, Salernói Rogernek. A vár lakói először nem akartak engedelmeskedni az atabégnek és elűzték Ibn al-Sulay’a-t, de később Ibn Muhriz mégis feladta az erősséget a Valéniában állomásozó kereszteseknek, akik cserébe átadták neki Maynaqa várát.

A keresztesek ezt követően frankokat és örményeket telepítenek a várba, melynek arab nevét is megváltoztatják a lágyabb hangzású Margatra.

A partvidék hegyi törzsei azonban, kihasználva az Antiókhiai Fejedelemség vérmezei csatában (1119) elszenvedett súlyos vereségét, valamint a keresztes államban 1131-ben kitört polgárháború zűrzavaros időszakát, hamarosan ismét visszafoglalják a várat.

1140-ben az Antióchiai Fejedelemség leggazdagabb és legbefolyásosabb családjának kezébe kerül az erősség, miután II. Renaud de Mazoir katonái, kihasználva a Bánjász környéki római fürdőkben mulatozó muszlim helyőrség távollétét, elfoglalják Margatot. A vár innentől kezdve a keresztes állam legfontosabb erődjévé és egyben a régió közigazgatási központjává válik. Habár a család túlnyomórészt Antiókhiában tartózkodik, mégis nagy figyelmet szentelnek új szerzeményüknek, ami jelentős építkezésekben is megnyilvánul.

Az Imád al-Dín Zanki, Núr al-Dín, valamint Szaláh al-Dín vezetése alatt fokozatosan egyesülő és a Margat szomszédságában élő aszasszinokkal is szövetségre lépő (1180 k.) muszlim törzsek egyre intenzívebb előrenyomulása, valamint a földrengések által okozott károk, melyek kijavítása súlyos összegeket emésztett fel, végül arra késztették az anyagilag meggyengült Bertrand de Maziort, hogy 1187. február 1. napján eladja a várat és tartozékait a Johannita Lovagrendnek.

A keresztesek egyesített seregei 1187. július 4. napján megsemmisítő vereséget szenvednek hattínnál a Szaláh al-Dín által vezetett muszlimoktól, melynek következtében az európai birtokaikra, illetőleg az adományokra támaszkodó katonai lovagrendek válnak a keresztes államok legfőbb oltalmazóivá.

R. C. Smail archív fotója a várról

Az északra vonuló muszlim seregek 1188 nyarán érnek Margat vára alá, ám nem indulnak ostromra, csupán megpróbálnak átkelni az erőd falai alatt húzódó keskeny part menti szoroson, melyet csak nagy nehézségek árán sikerül véghezvinniük, mivel az öbölben horgonyzó szicíliai flotta folyamatosan tűz alatt tartja őket.

A közvetlen veszély elmúltával a lovagrend gazdag erőforrásait arra igyekszik fordítani, hogy megerősítse, illetőleg kiterjessze észak-szíriai birtokain fennálló hatalmát és egy többé-kevésbé független tartományt építsen ki. A régió közigazgatási rendszerének élére a margati várnagy kerül, aki saját kincstárral, kancellárral és nemesi bírósággal is rendelkezett.

Egyes feltételezések szerint Jeruzsálem eleste és Akkó 1191-es visszavétele között a rend vezetése Margatba költözik és innen irányítja a lovagtestvérek és a birtokaik életét. Miután Szaláh ad-Dín seregei 1188-ban feldúlják Valénia városát, annak püspöke szintén a várba költözteti rezidenciáját.

Erre az időszakra tehető a várhegy erődítésrendszerének nagyszabású átépítése is, melynek eredményeként kevesebb mint tizenöt év alatt felépül a korszak egyik legnagyobb szentföldi erőssége.

Francia katonai felvétel a várról (forrás: http://www.culture.gouv.fr)

1191 nyarán I. (Oroszlánszívű) Richárd angol király flottája Margat kikötőjénél éri el a Szentföldet, majd a vár börtönében helyezteti el ellenségét, Ciprus önjelölt bizánci királyát, Komnénosz Izsákot.

1204 és 1206 között Margatban tartják a rend generális nagykáptalanját, mely során elfogadásra kerülnek azon statútumok, amelyek katonai renddé szervezik a johannitákat.

A vár helyőrsége – a muszlim erők megfélemlítése és az adóbevételek növelése érdekében – bizonyosan részt vesz az 1203-ban indított keresztes hadműveletekben, de feltehető, hogy a régióban, így főként Hama és Homsz városainak környékén 1204/05-ben, 1214-ben, 1229-ben, 1230-ban, valamint 1231-ben folyó harci cselekmények során is hadba vonulnak. Ezen katonai akciók felemás eredménnyel járnak, hiszen egy ideig ugyan sikerül egyes muszlim törzsekre, így például az aszasszinokra, sőt még a távoli Hama, Homsz és Aleppó városok lakóira is adót kivetni, ugyanakkor az ellenség részéről nem maradnak el a megtorlások sem, így az aleppóiak 1204/05-ben, majd 1231-ben is megostromolják Margatot és elpusztítják Valéniát, valamint a környező településeket.

Az írott források szerint a vár akár hosszabb ostromra is fel volt készülve, ugyanis raktáraiban öt évre elegendő élelmiszert tároltak. Csak az 1212-es évben 500 szekérnyi terményt takarítottak be, de emellett a vár falai között volt a környező területekről származó áruk gyűjtőpontja is.

1217 legvégén, vagy 1218 legelején ismét egy uralkodó látogatott Margatba, az V. keresztes hadjáratban részt vevő magyar király, II. András, aki édesanyja, Chatillon Anna antiókhiai hercegnő révén részben szentföldi származású, sőt nagyapja, a Szaláh ad-Dín által Hattinnál lefejezett Rajnald kapcsán személyesen is érintett a keresztes harcokban.

II. András látogatása során úgy rendelkezett, hogy „…Margatnak, amely éppen a pogányok közvetlen közelében helyezkedik el, örök fenntartására, királyságunk sójövedelmeiből száz márkát adunk, amelyet mindig húsvét idején ezüstpénzben, ellenvetés nélkül ki kell fizetni Szalacsnál.”

A johannita belsővár délről

A XIII. század közepén az egymással folyamatosan civakodó ajjúbida hercegek hatalmát az egyiptomi eredetű mamlúkok ragadják magukhoz, akik egyesítik, majd centralizálják a muszlim területeket, melynek eredményeként immáron sokkal egységesebben és határozottabban tudnak felvonulni a keresztesek ellenében.

Ennek hatására – az egyre csökkenő latin területek megmentése érdekében – a johanniták 1267-ben és 1271-ben Bajbarsz, 1281-ben pedig Qaláwún szultánokkal békét (hudna) kényszerülnek kötni és feladják a vár közvetlen közelében található javaik egy részét is.

Mindezek ellenére, amikor a mongolok inváziót indítanak a mamlúkok ellen, hatalmuk megszilárdítása és kiterjesztése érdekében a johanniták újra fegyvert ragadnak, majd 1261-ben, 1265-ben, illetőleg 1280-ban is támadást intéznek a muszlimok ellen. Ezek megtorlásaként 1269 és 1282 között összesen négy alkalommal indulnak a muszlimok Margatot ellen, de ezek mindegyike kudarcot vall.

A várat végül – 38 napi ostromot követően – Qaláwún vette be 1285. május 25. napján, miután – a szabad elvonulásért cserébe – elfogadta a helyőrség békeajánlatát, annak érdekében, hogy minimalizálja az ostrom által okozott károkat, ugyanis azokat minél hamarabb ki akarta javíttatni.

Arab felirat a mamlúkok által épített déli torony falán

A keresztesek – szíriai partvidékről történő – végső kivonulása azt eredményezte, hogy Margat katonai jelentősége mérséklődött, de továbbra is a régió központja maradt, ahol a mamlúkok idején hadianyagraktár, illetőleg börtön működött. A várban számos magas rangú mamlúk emír raboskodott, akik közül a legismertebb – a hosszú időn át itt sínylődő – Barszbáj szultán (1422-1438) volt.

A mamlúk korszak 1405 és 1422 között zajló felkelései során al-Marqab vára többször gazdát cserél, míg végül az al-Nászir Faradzs szultánnal szembenálló Sajkh emír kezére kerül (1408), aki a mamlúk uralkodóval kötött békeszerződést követően is megtarthatta az erődöt, sőt ő lett Aleppó kormányzója.

I. Szelim oszmán szultán 1516. augusztus 24. napján az Aleppó melletti merdzs dábiki csatában megsemmisítő csapást mér a mamlúk seregekre, majd a rákövetkezendő évben megdönti a dinasztia uralmát, átvéve a hatalmat az egész közel-kelet fölött.

Az oszmán időkben (1516-1918) a vár mamlúk-kori funkciói továbbra is megmaradnak, sőt egy karavánszerájt (khán) is létesítenek a szuburbiumban (erődített város), ami az utazók megálló, illetőleg pihenőhelyeként szolgált.

Az utolsó alkalom, amikor a várban komolyabb katonai események zajlottak, az 1920-es évek első felére tehető, amikor is Szálih ’Alí forradalmi erőinek a franciák elleni harcban Margat szolgált bázisul.

Úgy tűnik, hogy a szuburbium területét a középkor óta folyamatosan lakták egészen addig, amíg a várhegy utolsó lakóit a Szíriai Régészeti Főigazgatóság 1958-ban ki nem költöztette.

Folytatás következik!

Írta és szerkesztette: dr. Fejes Erik ©

Forrás:
- Major Balázs: A brief history of al-Marqab citadel
- Ross Burns: Monuments of Syria
- Zsidai Zsuzsanna: Szíria tengerparti régiója a mamlúk korban

Azóta több évtized telt el, de a középkori várak iránti szerelem nem hagyott alább a szívemben. Megtudtam, hogy a legtöbb esetben magára hagyott, erősen leromlott állapotú objektumok megismerésében egy kitaposott ösvényre léptem. Számos személyiség járt már ezen az úton, munkájuk gyümölcsét megismerni és hasznosítani kell a jelen és majd a jövő műemlékvédőinek is.

Az alábbi sorokban négy, egykoron élt várkutatót szeretnék bemutatni.

Könyöki József

1829-ben született a Komárom vármegyei Mocsa településen. A német származású fiatalember az osztrák hadseregben látta az érvényesülésének útját. Főként Itáliában teljesített szolgálatot, majd 1853-as leszerelése után a festészet iránt kezdett érdeklődni. 1861 után a pozsonyi főreáliskola rajztanári állását betöltvén végleg otthonául választotta a Duna menti patinás várost. A tisztes honpolgár megnősült, majd tevékeny részt vállalt az egykori koronázó székhelyen létrehozott Helytörténeti Múzeum megalapításában. Az 1870-es években a budapesti székhelyű Műemlékek Országos Bizottsága által kiadott felhívásra egymás után küldte be precíz, biztos kézzel véghezvitt rajzait és szöveges ismertetőit. Szabadidejében hatalmas területeket járt be, főként a Nyugat-Dunántúlt és a Felvidék nyugati vármegyéit. Az amatőr pozsonyi várkutató kapcsolata egészen 1890-ig tartott, amikor az időközben megváltozott összetételű Bizottság mérnöki végzettségű tagjainak már nem tetszettek Könyöki művei. A megsértődött férfiú ezután visszahúzódott pozsonyi otthonába, ahol Otto Piper német várkutató könyvének alapján megírta a „Középkori várak, különös tekintettel Magyarországra” című művét. De ennek kiadását már nem élte meg, 1900-ban elhunyt. Kéziratát 1905-ben Nagy Géza rendezte sajtó alá, jelentős mértékben kibővítve magyar vonatkozású várakkal. A „Könyökit” nemrégiben reprint kiadásban újra megjelentették. Nem hiányozhat a várbarátok könyvespolcáról.

Könyöki József mellszobra

Könyöki rajza Saskő váráról

Myskovszky Viktor

A felvidéki Bártfa ódon kisvárosában született 1838-ban egy lengyel származású kisnemesi famíliában. A középkori szász polgárok által emelt hely szelleme adhatta neki azt a tudatot, hogy elhatározza a műemlékek iránti elkötelezettséggel éli mindennapjait. A Lőcsén, Budán és végül Bécsben elvégzett tanulmányai után Kassa főreáliskolájában foglalta el az ábrázoló mértan és építészet tanári pulpitusát. Ebben párhuzamot lehet vonni Könyökivel. Főként a nyári szünidőket használta ki, hogy a lakóhelyéhez közeli vármegyék területét bejárja, az ott fellelhető objektumokat – várakon kívül főként templomokat – felmérjen és különböző grafikai stílusokban megörökítsen. Alkotásait szintén elküldte a budapesti Bizottsághoz, ahol napjainkban a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Tervtárában őrzik. Myskovszky Viktor a műemlékek megörökítése terén gazdag örökséget hagyva maga után 1909-ben hunyta le örökre a szemét. 1999-ben több nyelvű emlékkötet jelent meg tiszteletére.

Myskovszky Viktor arcképe

Myskovszky rajza Árva váráról

Sóvári Soós Elemér

A harmadik bemutatásra kerülő személy az Abaúj vármegyei Nádasd községben látta meg a napvilágot 1844-ben. Ősei a történelemben bátor tetteket végrehajtó Soós nemesi famíliához tartoztak. Talán ez indította el a fiatal Elemér úrfit, hogy a Habsburg-lobogó alatt szolgálja le életét. 1866-ban a custozzai csata véres közelharcában sikerült elragadnia az olasz hadilobogót. Bár 1893-ban nyugdíjazzák, de a még az I. Világháború idején is katonai vezénylést vállalt egy hátországban felállított sebesült gondozó ezrednél. Hogy mikor kezdett el foglalkozni a középkori várakkal, nem tudni. Ő nem állt kapcsolatban a hivatalos műemlékvédelem képviselőivel, minden kutatását saját anyagi erejéből oldotta meg. Munkastílusát az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárában őrzött FOL. HUNG 3105 és FOL. HUNG. 3512 jegyzet alatt őrzött, igen tekintélyes paksamétákban lehet tanulmányozni. Ha kibontjuk a masnikat, csodálatos anyag tárul a szemünk elé. Ceruzával vagy tollal sűrűn teleírt papírlapok, távlati képek és alaprajzok sokasága az egyes helyszínekről, vagy éppen zsírpapírra átmásolt rajzolatok váltakoznak korabeli amatőr fotográfiákkal és levelezőlapokkal. De megtalálható itt az ezredes úr keresztfiának, Aladárnak a levlapja, amin kérdezi keresztapját, hogy mit fotózzon le a nedeci várban. Számos könyvborító árulkodik, hogy Soós Elemér szerette volna megjelentetni az esztendők alatt összegyűjtött dokumentumait, de ezekből az anyagiak szűkössége miatt alig néhány várismertetés látott nyomdafestéket. 1929-ben halt meg Budapesten. A hatalmas terjedelmű kéziratot végül keresztfia, Aladár adta be az Országos Széchényi Könyvtárba.

Sóvári Soós Elemér portréja

Soós Elemér rekonstrukciós rajza Ónodról

Pogrányi Nagy Félix

Róla tudni a legkevesebbet a négy várkutatóból. Fiatalabb személy lehetett Soós Elemérnél, akihez közelebbről ismeretlen időpontban csatlakozott a várakról szóló adatgyűjtésben. Hiszen csak ő lehetett, aki az Abaúj vármegyei Skáros ismertetőjéhez odaírta, miszerint Soós 1928-ban felkereste, de a részletesebb bejárását a halála megakadályozta. Az Országos Széchényi Könyvtárban őrzött második gyűjtemény – FOL. HUNG. 3512 – már sokkal rendezettebb, főként írógéppel tisztázott anyagnak tekinthető, Pogrányi keze-munkájának vélhető. Magáról Pogrányiról az interneten fellelhető kevés szöveg szerint annyit tudni, hogy miniszteri osztálytanácsos, külügyi titkárként tevékenykedett. Éppen ezért 1945 után a Horthy-rendszer tisztségviselőjeként nem kívánatos személynek számított, így Argentínába emigrált. A legutolsó híradások szerint nyelvészettel foglalkozott, Cuyo városának egyetemén tanított. Közelebbről ismeretlen időpontban halt meg. Fényképe sem ismert.

Szöveg és képek: Szatmári Tamás
Szerk.: vigi