Szádvár régészeti kutatásának új eredményei

Augusztusban a Szádvárért Baráti Kör tagjai ismét felkapaszkodtak a várhoz vezető turistaúton, hogy részesei legyenek az erősség második, nagyobb szabású régészeti feltárásának. A tavalyi év látványos eredményein felbuzdulva, a hét folyamán az egyesület tagjaihoz önkéntesek is csatlakoztak, hogy a kijelölt öt kutatóárok kibontásában, a leletanyag válogatásában, a megtalált érdekes és értékes tárgyak felfedezésében együtt legyenek velünk. … Tovább

IV. Várak – Várromok Fórum Kirándulás

Ezúttal 2 autóval és 10 főnyi legénységgel a fedélzeten vágtunk neki, hogy nemzeti ünnepünkön újabb várakat hódítsunk meg a Felvidéken. Úti célunknak ezúttal a Fehér-Kárpátokat és a Vág-folyó völgyét szemeltük ki, mely terület különösen bővelkedik a középkori várromokban. Tervünk magvalósítása azonban már rögtön az indulást követően némi akadályba ütközött, ugyanis az egyik autó hátsó kereke gyanús hangokat hallatott. Kissé átérezhettük a középkori lovag afölött érzet dühét, amikor lova elveszítette patkóját, de egy rétsági kovácsnak, illetve némi pénzmagnak köszönhetően alig pár óra elteltével már folytathattuk is utunkat. … Tovább

Képes beszámoló az V. Vármentő Hét eseményeiről

Egy középkori várrom megmentése érdekében számos lehetőség kínálkozik a lelkes műemlékbarátoknak. Hiszen a hozzá vezető gyalogösvény kialakítása, a jelzések felfestése, a területet elfedő növényzet ritkítása, szemétszedés és információs tábla elhelyezése bőven ad feladatot. Még nehezebb próbatétel elé kerülünk, ha a leomlott várfalak környékéről szedjük össze a köveket, egy majdani állagmegóváshoz előkészítve. De a vármentés legélvezetesebb részét számomra a Szádvár esetében immár másodszorra megrendezett Régészeti Hét jelenti. Hiszen a sok száz esztendővel ezelőtt a 463 méteres sziklaszirten élt emberek nyomainak kutatásával egy gyermekkori álmom valósult meg. Az alábbi sorokban erről szeretnék mesélni. … Tovább

Falkutatás a belső várban

Szádvár legkorábbinak tartható részének, az ún. belső vár déli oldalán emelkedő impozáns magasságú várfalon végeztünk falkutatási, régészeti munkákat 2012. július közepén. Az ó-olasz típusú Új bástya, és korainak tartható kerek alaprajzú Kerek bástya között emelkedő, külső oldalon mintegy 10 méter, belső oldalon is 5 méter magasan megmaradt várfal állapota különösen kritikus, baleset- és életveszélyes volt.  A Szádvárért Baráti Kör által a Nemzeti Kulturális Alaphoz benyújtott, és pozitívan elbírált, veszélyelhárítást támogató pályázat megvalósításának megelőző fázisaként kellett sort keríteni a kutatásra a várfal környezetében. A miskolci Herman Ottó Múzeum munkatársaival, és az Egyesület önkénteseinek segítségével végeztük el, a kőműves munkákat megelőző régészeti … Tovább

Kirándulás határon innen és túl

Az alábbi sorokban néhány műemlékre szeretném felhívni a kirándulók figyelmét, amelyek az immár légiessé vált magyar – szlovák államhatár két oldalán emelkednek. Személygépkocsival egy napon belül felkereshetőek, teljesítésükhöz az átlagember fizikai ereje elegendő. Elsőként a Tornanádaska községtől északkeleti irányban az immár használaton kívüli vasúttal párhuzamos 27-es főútvonalon haladjunk addig a pontig, ahol jobb kézre egy vasúti átjáróra lelünk. Itt a túloldalt egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei nagy jelzőtábla emelkedik. A lekaszált réten lassan felfelé kapaszkodjunk, majd az erdőbe vezető gyalogösvényen addig a pontig, ahová a meredek hegyoldalról több vízmosás betorkollik. Itt a jobboldali megmászása a legcélravezetőbb, bár jól megdolgoztatja a lábat-tüdőt és … Tovább

Előadások a Szádvári Vármentő Héten

Kedves Szádvárt Ásók! A Szádvárért Baráti Kör a 2012. augusztus hónapban, az V. Vármentő Hét keretén belül, az utóbbi évek gyakorlatának megfelelően, majd minden este szervez a munkában részt vevő egyesületi tagok és önkéntesek számára különböző témájú kulturális, népszerűsítő, valamint szakmai előadásokat. Az idei Vármentő Hét alatt várhatóan a következő előadásokat hallgathatjátok meg: 2012. augusztus 07. (kedd): Kelemen Bálint (építész): A füzéri vár történeti modellezésének lehetőségei. 2012. augusztus 08. (szerda): Giber Mihály–Simon Zoltán (régészek): A regéci vár feltárásának újabb eredményei. 2012. augusztus 09. (csütörtök): Ringer István (régész): A sátoraljaújhelyi vár régészeti kutatásának legújabb eredményei. 2012. augusztus 10. (péntek) Makoldi Miklós … Tovább

III. Várak-Várromok Fórum Kirándulás

A kóbor lovagok félelmet nem ismerve vágtak neki a végtelennek, hogy izgalmas kalandjaikkal beírják magukat a világ nagy felfedezői közé. Ha így jellemezném a pünkösdi hétvége alatt megejtett újabb vártúránkat, úgy hiszem, erősen felnagyítanám annak a három napnak az élményeit, melyekkel a III. Várak-Várromok Fórum Kirándulás során gazdagodtunk. Ennek ellenére időnként mégis úgy éreztük, hogy a középkori vitézek nyomdokain haladva újra átéljük a történelmet és egyfajta időutazás részesei vagyunk. Immáron harmadik alkalommal keltünk útra, hogy megismerjük a Felvidék páratlanul gazdag várépítészetét. Túránk célpontjául ezúttal a szlovákiai Kis-Kárpátok hegyeit jelöltük ki, ahol számos egykori erősség csalogatja a várak iránt érdeklődőket: … Tovább