Bástyák és ágyúk Szádvárban

A középkori vár eszménye úgy él a Tisztelt Olvasó képzeletében, mint amelyik felhőket karcoló sziklaszirtet koronáz, pártázatos falai magasak, csúcsos tornyai pedig karcsúak. Ha Budapesten kimegyünk a Városligetbe sétálni, ott láthatunk is erre példát, hiszen az 1000 éves Magyarország ünnepségeire annak idején felépítettek ilyesforma épületekből egy csokorra valót {például az erdélyi Hunyad várának öregtornyát vagy a segesvári Óratornyot}.

Várostrom az ágyúk kora előtt

Amíg a várostromlónak csak faltörő kos vagy éppen kőhajítógép állt a rendelkezésére, elegendőnek is látszottak ezek a várbeli épületek {falak és tornyok} a támadás visszaverésére. Azonban a XV. században megjelent egy olyan harci fegyver, amivel a szó szoros értelmében halomba lehetett dönteni a karcsú lovagvárakat. A fekete lőporral működő, előbb kő majd vasból készített lövedékeket hatalmas erővel kilövő ágyúk megváltoztattak az ostromműveleteket. Mind a támadók, mind a védők idővel újabb fogásokat voltak kénytelenek beiktatni a harcrendjükbe, hogy alkalmazzák, illetve kivédjék az ágyúk pusztító hatását.

Ostromgépek

Az ágyúk előtti korszakban az ostromló sereg a helyszínen állította össze az ostromszereit. A sereggel vonuló mesteremberek a környékbeli erdőkből kivágott fatörzseket ácsolták össze például ostromlétrának vagy éppen a kőhajítógép tartószerkezetének. A lőporos fegyvereket már magukkal vitte a sereg, mert azokat általában nem az ostrom helyszínén öntötték. Mivel eleinte még az ágyúknak nem volt kerekük, ezért szekérre helyezve vonultak a tüzérség fegyverei. Később rájöttek, hogy az öntött bronzcsövek alá kerekeket helyezve megnövelhetik azok mozgékonyságát, időt nyerhetnek a viadal közbeni gyors áttelepítésre. A kisebb-nagyobb űrméretű ágyúk öntési technikájának fejlődésével egyre könnyebbek, de mégis sokkal nagyobb átütőerővel rendelkeztek. Így ha elegendő idő állt a támadók rendelkezésére, már egyetlen vár sem tudhatott ellenállni rombolásuknak. A magyar történelemben a XVI. – XVII. században a hódító Török Birodalom rendelkezett óriási tüzérségi fegyverzettel, amelyeket bőséggel bevetettek országunk végvárai elleni harcokban {pl. Eger, Szigetvár, Gyula, Drégely…stb.}

Ágyúarzenál

Most nézzük, hogyan hatott az ágyúk alkalmazása a várakra? Ha az ostromlók ágyúval támadtak, kézenfekvőnek látszott, hogy erre a védők is ágyúval feleljenek. De a középkori várak vékony falain és karcsú, kis területű tornyain nem volt elegendő hely, hogy elhelyezzék a kezdetben igen nehéz és ormótlanul nagyméretű lövegeket.

Várvédők ágyú nélkül

A korabeli hadmérnökök eleinte úgy gondolták, hogy akkor nagyobb alapterületű, vastag falú tornyokkal erősítik meg az erődítmény veszélyeztetett részeit. Így született meg az ágyútorony, amire szép példát mutat a füleki vár Bebek-ágyútornya. Csak az volt vele a bökkenő, hogy nagy felületet mutatott az ostromlövegeknek. A következő lépésben ezért a környező várfalakkal egyező magasságú, félköríves védőműveket alkottak meg. A XVI. században az itáliai hadmérnökök jeleskedtek az ilyesforma objektumok létrehozásában, ők adták neki a „rondella” elnevezést. Ezen már bőven találtak helyet a tűzfegyvereknek, amiket lőrések mögött helyeztek el, hogy körbe pásztázva tudják gyilkos tűz alá venni a rohamozó ellenséget. A rondella hátránya volt viszont, hogy ha végül elérte az ostromló, akadt olyan része, ahová a létrát támasztva, már nem tudták hatásosan lőni, mert holttérbe tudott bújni. Éppen ezért a hadmérnökök a következő fejlődési szinten megszüntették a félköríves formát, helyette elnyújtott szögletessé tették a védőművet. Gerő László építész, a második világháború utáni magyarországi várhelyreállítások „atyja” által felállított rendszerben ezt a típust „ó-olasz” rendszerű bástyának nevezte el. Ha pedig egy vastag falú füllel megoltalmazzuk a bástya ágyúit az ellenség tüzétől, akkor eljutunk az „új-olasz” rendszerű védőművekig.

A bástyafajták védelmi lehetőségei

Most nézzük meg, vajon Szádvár milyen védőművekkel rendelkezik?

Bár még nagyon sok régészeti feltárás szükséges a 460 méter magasságban emelkedő erődítmény részleteinek megismeréséhez, de azért kijelenthetjük, hogy a korai magját a belsővár képezhette. Ez kb. négyzet alakú területet határolt. Kapuját a keleti oldalon alakították ki, a korabeli inventáriumok {várleltárak} tanúsága szerint magas torony állta útját az érkezőnek. Később ez elé még egy épületet húztak fel, tehát többszörös védelemmel látták el a legveszélyeztetettebb helyet, a várkaput. Olyan klasszikus várépítészeti elemről, mint lakótorony vagy öregtorony, nem tudni Szádvár esetében.

Egyedül a belsővár délnyugati sarkában maradt meg egy kisméretű kerek torony csonkja, amit megint a korai időkre lehet keltezni. De például a keleti falban meglévő, napjainkra már fél kulcslyuk lőrés is arra vall, hogy ott eredetileg a várbeliek lőállást képeztek az akkor még nem létező középsővár irányából támadó ostromlók felé.

Az országos analógiák példái alapján a rondellákat az 1526-os mohácsi csatavesztés utáni korszakban kezdték megépíteni, amire szép példát ad a budai déli nagy rondella. Tudjuk a megsárgult dokumentumokból, hogy Szádvárt ez időszakban erőszakkal újra megszerezte korábbi birtokosa, a Bebek főnemesi família. Hozzájuk lehet kötni a várfalban több rondella {kerek bástya} kiépíttetését.

Amikor pedig 1567-ben Habsburg Miksa magyar király parancsára ostrommal sikerült a Bebekektől elfoglalniuk, a nyugati hadmérnökök megkezdték az újabb modernizálását. Szerencsére rendelkezünk néhány korabeli alaprajzzal, amiken követhetjük a változtatásokat. Például a külsővár keleti végében lévő két kisebb rondellát, valószínűleg annak ostrombeli megsemmisülése miatt, átépítették egy szögletes, nagyméretű bástyává. Kérdéses, hogy a déli oldalt a jelenlegi két ó-olaszbástya {nevük Veres és Új-bástya} helyén volt-e régebbi védőmű, vagyis rondella?

Mivel a Várhegy déli oldala enyhébb, tehát támadhatóbb, mint az északi, az ésszerűség ezt diktálná. De ezt csak egy részletes kutatás tudná kideríteni. A XVII. századi szádvári alaprajzokon feltűntettek a Sybilla-rondella esetében egy ó-olaszbástyás átépítési tervezetet is, ami azonban sohasem készült el.

Jelenlegi állapotukban a legtöbb rondella és ó-olaszbástya felsőbb szintje hiányzik, azt eltűntették a történelem viharai. Így nem ismerjük, hogy pontosan milyen lőréseket építettek ki a tetejükön.

Szerencsére viszont megmaradt az Új-bástya nyugati alsó falában egy lőrés, amely kulcslyuk alakú. Ez viszont furcsa ellentmondást jelent, hiszen egy korszerű bástya típusba helyeztek el akkora már korszerűtlenné vált lőrés típust. Elég megnézni a „szomszédvár” Torna bástyáiban létrehozott nagyméretű tölcsérbéléses lőréseket. Azok sokkal jobban szolgáltak a védők ágyúinak tüzérségi helyeiként.

Jelenleg csak a Csonka-bástyát ásták meg az alapjáig, ott nagymértékű újjáépítést feltételez a régész szakember.

A bástyás tipológia utolsó állomását jelentő új-olasz {füles} bástya létesítésére nem került sor Szádvárban, mert az a XVII. században már jórészt magán zálogbirtokosok kezére került, akik erre nem áldoztak pénzösszeget. Hadászati jelentőségét pedig átvette a Bódva folyó völgyét ellenőrzése alatt tartó szendrői Felsővár, ahol már rondellát nem létesítettek, hanem egyből ó-olasz majd új-olaszbástyákkal tagolták a védelmi rendszert.

Legvégül meg kell emlékezni a szádvári bástyákon felállított ágyúkról. Az 1567-ben Habsburg-uralom alá került várból három esztendőből ismerünk lövegekről számadatokat. Ezek szerint 1596-ban 9, 1600-ban szintén 9, míg az 1605-ös esztendőből 14 ágyút írtak össze. Csak összehasonlításul néhány adat más várakból: Komárom 53, Murány 13, Sárospatak 38, Tokaj 30 és Nagyvárad 36 ágyúval rendelkezett.

Összefoglalás: Szádvárt a XVI. században igyekeztek urai a tűzfegyverekkel vívott harcászatnak megfelelően modernizálni, ezért rondellákat, majd ó-olaszbástyákat emeltettek a veszélyeztetett helyeken, így hozva létre egy összefüggő tűzrendszert. A XVII. században azonban magánbirtokosai már nem tartották fontosnak a további kiépítését, így a kis létszámú és gyengén felfegyverzett helyőrsége már nem tudott hatásosan ellenállni az Erdélyi Fejedelemség felől érkező többszöri hadjáratoknak.

Szöveg: Szatmári Tamás



Hozzászólások
Bástyák és ágyúk Szádvárban — 6 hozzászólás
  1. Szeretném kérdezni,hogy hol lehet fellelni olyan adatokra melyek ezeknek a váraknak a hadifelszerelését,őrségének létszámát és egyéb hadi leírásokat tartalmaz??Pl :Boldogkő,Újhely,Füzér,Dédes,Kisnána..stb.Köszönöm.

  2. Tisztelt Szabó Pál! Hatalmas feladatra vállalkozik, ha a magyarországi várainkról szeretne mindent megtudni. Én ezt bátran leírhatom, hiszen már kb. 40 esztendeje kutatom őket és még mindig nagyon sok mindent szeretnék róluk elolvasni, utánajárni. Persze ezzel nem szeretném a kedvét szegni, sőt! Első körben ajánlanám, hogy merüljön bele a XIX. századvége óta megjelenő Hadtörténeti Közlemények és a Századok című folyóiratok tanulmányozásába. Ezekben rengeteg adatot lehet összegereblyézni várainkról. De a Bécsi Hadilevéltárban annak idején kutató Takáts Sándor könyveit is bátran tudom ajánlani elolvasásra. Napjainkban a számokra a legfontosabbak Domonkos György hadtörténész írásai. Ha például az egri várban jár, ott a boltíves épület alatti kis üzletben kaphatóak a Studia Agriensia-sorozat könyvei, amiben történészek adják közre a végvárakról ismereteiket. Örömmel írhatom le, hogy várainkról egyre bővebb a tudásunk, sokat foglalkoznak velük a szakemberek, mind a levéltárakban a történészek, mind a helyszíneken a régészek.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.