Várjáró Magazin 37. szám

Orosházi Bernadette: Bizánc rejtett kincsei, 1. rész

 

“Isztambul! Tengereid felől a legszebb képe lehetsz a világnak, belülről tekintve temető vagy, telve enyészettel, melyet csak látszatra tűntet el szűk utcáid nyüzsgő élete. Temetője te a kétezer éves Bizáncnak, melyben annak sírásói ma már szintén a múltéi, s poraik együtt pihennek az alapító tulajdonosok poraival történelmi nagyságod romjai alatt.”[1]
Polonyi Ferenc

Bizánc romjai között élni egy ajándék. Ajándék a Sorstól, amely megadatott nekem. Bizánc egyszerre szimbólum, vallás, város, birodalom, kultúra és erőd. A sort lehetne még folytatni, de mi most térjünk át kicsit az 1453-ig bevehetetlennek hitt erőd robusztus falaira, és a falakon belüli emlékekre, amelyek még ma is ámulatba ejtik az odalátogató turistákat, felidézve egy letűnt birodalom hagyatékát.

Várjáró Magazin 37. szám, Orosházi Bernadette: Bizánc rejtett kincsi, 1. rész

Bizánc még napjainkban is rengeteg emléket rejt, amelyek valóságos kincsek. Azokat megtalálni nem lehetetlen, de időre, türelemre és kitartásra van szükség. Ezzel az írással nem a város és a birodalom történetét kívánom bemutatni, hanem az olvasókat egy rövid kalandra hívom Isztambul rejtett kis utcáiba, szőnyegboltok alagsorába, vagy éppen az erdő mélyére két részen keresztül, amelyek egy hajdan volt világbirodalom emlékeit őrzik napjaikban is. Olyan helyszínekre szeretném elkalauzolni az olvasót, ahová a turisták már ritkán jutnak el. Éppen ezért, az a szándékom, hogy ha valakinek az útja legközelebb Isztambulba vezet, akkor az alább leírt helyszínek közül keressen fel egyet-kettőt-hármat vagy mindent.

Rekonstrukciós elképzelés Bizáncról (forrás: http://www.thebyzantinelegacy.com/constantinople)

A Bizáncról szóló tudományos értekezéseket, irodalmi műveket és művészettörténeti feldolgozásokat – különböző megközelítésekből – elolvasni egy élet is kevés, azok sora végeláthatatlan. Ám valamit megismerni személyesen lehet, ezért úgy döntöttem, hogy időről időre a nyakamba akasztott fényképezőgéppel, vállamon egy hátizsákkal elindulok felfedezni a várost és az erődöt, hogy megtapasztaljam a saját aspektusom, számomra mit jelent a Kelet-Római Birodalom. Ekkor még nem sejtettem, hogy mennyi élmény, kaland és kihívás vár rám.

Városfalak

Bizánc a korai időszakban, rekonstrukciós elképzelés (forrás: https://www.artstation.com/artwork/0nbVe)

A mai Isztambul Sultanahmet kerületét képező városrész volt korábban Nagy Konstantin császár által a Bizánci Birodalom központja. Az Európa határát jelentő, földnyelvékén elterülő részt 3 oldalról víz határolja, észak felől az Aranyszarv-öböl, kelet felől a Boszporusz tengerszoros, déli irányból pedig a Márvány-tenger. Kitűnő földrajzi fekvésének köszönhetően jól védhető volt minden korszakban. A tenger felől azért volt megközelíthetetlen, mert a víz alatti láncok lehetetlenné tették a hajók átjutását. A lánc, amellyel az Aranyszarv-öböl le volt zárva, a régészeti múzeumban ki van állítva.

Konstantinápoly látképe a 14. században, alatt a várost a víz alatt lezáró lánccal

Szinte az idők kezdetétől fontos kereskedelmi központ volt ez a terület. A legendák szerint időszámítás előtt 667-ben Byzas (v. Büzant) vezetésével egy kolóniát alapítottak a területen a Delphoi jósda tanácsára. Szemben a vakok városával Kalkedón (v. Chalhedon, napjainkban Kadıköy városrész), ugyanis ők nem vették észre, hogy a másik oldal elhelyezkedése sokkal jobb. Dareios perzsa király i.e. 512-ben elfoglalta, majd i.e. 479-ben a spártaiak kezére került, később a Déloszi Szövetség, vagyis Athén fennhatósága következett. Az évszázadok alatt sokan ostromolták, sokan próbálták megszerezni a terület feletti befolyást is, mint például Filipposz makedón király Nagy Sándor apja. Aztán a Római Birodalom része lett, mikor a városba élő polgárság veszített Kr. u. 196-ban Septimus Severus hadaival szemben. A császár a falakat ledöntve tört be a városba és kaszabolta le a katonákat. Ezek voltak a legkorábbi falai a városnak, nagyjából a napjainkban a Topkapı palota körül ölelő falszakasz. Később a császár rájött, hogy meggondolatlan lépés volt a falak lebontása, hiszen stratégiailag így védhetetlen, ezért újra felépíttette azokat. Úgy gondolta, hogy az új falaknak az Aranyszarv-öböltől kell indulniuk, ami nagyjából kicsit keletre esett a mai Galata-hídtól és a Márvány-tengernél végződött, a földnyelv keleti oldalán nagyjából ott ahol ma a világítótorony található.

A Hagia Szófia és Hagia Iréne között lévő falszakasz, ami a város legkorábbi magját vette körül

Konstantinápoly felemelkedése az alapító Nagy Konstantinhoz kapcsolódik, aki 330-ban helyezte át ide birodalma központját, amelyet római minta alapján épített fel. Birodalmának vallása a kereszténység lett, amely feltehetően politikai indíttatású volt.

A legenda úgy tartja, hogy 7 dombra épült a város, ami tényleg helytálló megállapítás, ha a II. Theodosius császár által építtetett falakat vesszük alapul. A várfalak szinte teljes egészében bejárhatók most a nyugati és a déli oldalon a tengerpart mentén, az északi részeket a városközponthoz közeledve egy hosszú szakaszon elbontották az idők folyamán. Egyes részeken nagyon rossz állapotban van az állaguk, hosszanti irányban repedések, kiomlások láthatók és tavasztól őszig nagy gaz veszi őket körbe. Másutt viszont szépen felújították, állagukat konzerválták és a körülöttük lévő részt parkosították, például az Edirne kapı (Drinápolyi kapu) környékén.

Ha valaki arra az elhatározásra jut, hogy körbejárja a városfalakat, 1 nap egészen biztos nem lesz elég rá, talán még 2 sem. A nyugati része maradt meg a legautentikusabb állapotában, a szárazföldi oldalon, ami kívül és belül is nagyon látványos. Ez a környék napjainkban szegények által lakott rész, elég sok az engedély nélkül épül ház, lakás vagy éppen kalyiba. A negyedet Fatih-nak hívják, ahol az iszlám vallás meglehetősen konzervatív irányzatát követői élnek itt, így meleg időszakban is a helyi szokásoknak megfelelően ajánlott mind a férfiaknak, mind a hölgyeknek a zárt öltözködés. Ez leginkább azt jelenti, hogy a vállakat elfedő és bokáig érő ruha ajánlatos, de mindenféleképpen térd alatt végződjön.

Az Aranyszarv-öböl felőli oldalon, vagyis az északi szakaszon lehet találkozni azzal az emléktáblával, ami a győztes Mehmet szultán dicsőségét hirdeti. Itt törte át az ostrom során 1453. május 29-én a falakat. Talán a legromantikusabb rész, ha a Topkapı palota alatt sétálunk a tengerpart és a városfalak között. Feltekintve az egykori oszmán birodalmi központra elképzelhetjük, hogy a palotán belül mennyi fontos dolog dőlt el, ami a világ történelem alakulására befolyással volt. A romantikus lelkületűek pedig elképzelhetik a sok szerelem és ármány, féltékenység, titkos légyottok történéseit. A főút, amit Kennedy caddesinek hívnak, minden nap nagyon forgalmas, de a mellette kialakított járdán kényelmesen lehet sétálni. Itt nyaranta látni lehet merész fürdőzőket a tengerszoros torkolatánál és néha kerülgetni kell (itt is) a kövek között horgászó fiatalokat és időseket. Nem árt azért alaposan szemügyre venni a falak pártázatát, mert néhol még jól kivehetők a régi görög feliratok, de megfigyelhetők elfalazott ablakok vagy másodlagosan felhasznált faragott kövek is. Ha pedig kitartóan sétálunk és átjutunk a sivár részeken, forgalmas csomópontokon és az építkezéseken akkor elérjük a déli és a nyugati fal sarkát. Itt találjuk a történelemkönyvekből ismert Héttoronyként ismert börtönt. Bejutni sajnos nem lehet, mert zárva van, de kívülről meg lehet csodálni az Aranykaput, vagyis a diadalívből kialakított egyik leghíresebb kapuját Bizáncnak, amelyen a különböző periodizációkat nagyon jól meg lehet figyelni. De mi most induljunk el a város belsejébe megismerni a császárság városát és annak örökségét.

A nyugati falszakasz külső és belső oldala, valamint (balra, alul) az „Aranykapu”

Hagia Szófia

Mint minden turista, kezdjük városnéző néző kirándulásunkat az Hagia Szófiánál. Ez a bazilika volt a birodalom központja, a császárok koronázó helye, a kereszténység egyik legrégebbi szentélye. Justinianus császár 537-ben, mikor elkészült, az Isteni Bölcsesség Templomának szentelte. Immáron 14 évszázada áll töretlenül, pedig felgyújtották, földrengés pusztította, majd az oszmán időkben mecsetté alakították, napjainkban viszont múzeum, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni, hiszen az impozáns látvány ízelítőt ad egy letűnt kor gigantikus hatalmáról, amely egykoron egy új történelmi korszak kezdetét jelezte.

Két magyar vonatkozásáról tudok a Hágia Szófiának. Az emeleten a gyönyörű szép mozaikok közül az utolsó, a bejárattal szemben lévő jobb oldali karzat sarkában lévő falkép a kisded Jézust az ölében tartó Máriát ábrázolja, jobbján II. Joannes Komnénosz császárral, balján pedig Eiréne (v. Iréne) foglal helyet. Az Eiréne nevet akkor kapta Piroska, mikor áttért az ortodox vallásra, vagyis nem másról van szó, mint Szent László lányáról, aki mint bizánci császárné élte le életét. A hamar árvaságra jutott Árpád-házi királylányt Könyves Kálmán vette magához és politikai megfontolásból adta feleségül a későbbi bizánci uralkodóhoz. Házasságukból több gyermek is született, egyik fia Manuel örökölte később a trónt.

Minden magyar szívét megdobogtatja a látvány mikor a szentély fülkében lévő gyertyatartókat meglátja. Sokszor elképzelem, vajon milyen látványt nyújthattak akkor még ezek az óriási gyertyatartók, amikor eredeti helyükön a budai Nagyboldogasszony templom (mai Mátyás-templom elődjét) ékesítették. Merthogy a tárgyakat Buda eleste után, mint hadizsákmányt hozatta birodalma fővárosába Szulejmán szultán, vagyis lassan 500 éve már a Hagia Szófiát díszíti. A múzeumba a belépő 40 TRY, téli időszakban 9-16, nyári időszakban 9-19 óra között tart nyitva.

Hagia Szófia (felül), Irénét ábrázoló mozaik (jobbra, alul) és a gyertyatartók a budai templomból (balra, alul).

Pantokrátor Monostor

Piroskához, vagyis Iréne személyéhez térjünk még vissza egy pillanatra. Iréne karitatív személyiség volt, ő alapította a Pantokrátor (Megváltó Krisztus) monostort, és a hozzátartozó kórházat. A monostort ma Zeyrek dzsáminak hívják és mecsetként funkcionál. Az idők folyamán a hatalmas komplexum elpusztult, csupán a dzsámivá alakított templom maradt meg, amely a hármas osztású. Felújítás alatt van és csak az imák idejére nyitják ki. Legutóbbi látogatásomkor szerencsés voltam, hiszen épp ott volt kulcs őrzője és beengedett minket a barátaimmal, ám belső fotókat készíteni sajnos tilos volt. Annyit tudok elmondani, hogy az eredeti bizánci építészeti elemekből az oszlopfők mintázata még gyönyörűen látszik, a főbejárat fölötti, valamint a keleti oldalak ablakkereteiben megmaradt néhány mozaik töredék, amelyet láthatóvá tettek. Az eredeti padlózata, amely gyönyörű márvány mozaikokkal van díszítve – annak ellenére, hogy jó állapotban van – sajnos nem látható, mert szőnyegekkel lefedik.

Piroska életéről Nagymihályi Géza írt könyvet: Az idegen szent – Árpád-házi Szent Piroska élete és kora címmel. Aki pedig a lenyűgöző templom történetéről szeretne olvasni a Várak, kastélyok, templomok magazin 2008/4. számában talál egy érdekes cikket Nagymihályi Gézától, vagy pedig 1923-ban Moravcsik Gyula írt erről egy tanulmányt. A templom együttes alatt a több ciszterna létezett, ezek közül a legnagyobból még most is látható a főútról.

Pantokrátor templom (Molla Zeyrek dzsámi) és az alatt elterülő ciszterna.

Hagia Iréne (Eirene)

Térben ugorjunk vissza a Hágia Szófia mögé, itt rejtőzik az Hagia Iréne (Szent Béke) templom, amiről már sokan hallottak, viszont kevesebben látták. Ez az egyik legkorábbi keresztény szentély, amely a 4. században Nagy Konstantin megrendelésére készült el és egészen az Hágia Szófia megépítéséig ez volt a központi temploma a patriarchátusnak, ami még most is a második legnagyobb alapterületű egykori templom. Justitianus idején történt lázadások során felgyújtották, de 532-ben az Hagia Szófiával együtt újra felépítették.

A 700-as évek második felében többször is felújították. Ez az egyetlen túlélője a bizánci templom átriumos építészetének, ami talán annak is köszönhető, hogy az oszmánok nem alakították át mecsetté, mint a legtöbb templomot, hanem hadiraktárnak használták. Napjainkban múzeum, a belépő 20 TRY. A templom a Topkapı bejáratával szemben, a Hagia Szófia háta mögött található. Kitűnő akusztikájának köszönhetően gyakran rendeznek benne koncerteket.

Hagia Iréne

Hagia Maria

Sok mese és legenda kering az isztambuliak között arról, hogy az óvárosban a föld alatt mennyi kincs rejtőzik. Titkos lejáratok, szűk folyosók, hűvös pincék mélyén még most is fellelhetők Bizánc elfeledett emlékei, amelyek fölé épült az új város, a mai Isztambul. A legendáknak mindig van valami alapja és bizony nekem is furdalta a kíváncsiság az oldalamat, amíg a kezembe nem akadt egy könyv, amely arról szól, hogy a bizánci palota egykori épületei hol helyezkedtek el korábban, ráillesztve a város mai látképére. E könyv alapján elindultam felfedezni a föld alatti várost és a Mimar Mehmet Ağa utcában egy szőnyegbolt pincéjében megtaláltam a legizgalmasabb „in situ” emlékeket, amit valaha láttam eddig. Egymás felett két periódus helyezkedik el. A felsőbb részen egy viszonylag jó állapotban lévő geometriai formájú mozaik padló részlete látható, amely feltehetően az 5-6. századból származik. Azt mondják róla, hogy nem lehet pontosa meghatározni, hogy mi volt az épület korábban. Egy felvetés szerint lehet, hogy II. Theodosius császár húgának a palotájához tartozott, de egyben azt is feltételezik a kutatók, hogy egy a középkori (orosz) zarándokoknak fenntartott monostor része volt.

A mozaikpadló alatt lévő szinten nem mindennapi látvány tárult elém, amelyet megpillantva eláll a lélegzetem, ahogy a keskeny lépcsőfokokon egymás után haladva kitárul előttem egy sejtelmes hangulatú kb. 5 m magas boltozatú szentély. Kellett néhány másodperc, amíg újra magamhoz tértem a váratlan látvány után és elindultam a terem végébe az eredeti padlókon. De az igazán ámulatba ejtő látvány csak ekkor következett még. Baloldalon az egyik mélyedésben egy feliratos freskótöredék jól kivehető, a kezében a gyermekét tartó Máriával. Bámulatos, ahogy a freskótöredék épen maradt bal szemét erőteljesen rászegezi az előtte állóra. Szinte sokként ért az élmény, de elégedetten nyugtáztam magamban, hogy megérte a hosszú és fáradságos séta, ami aznap mögöttem volt, emiatt a feledhetetlen látvány miatt. A megmaradt falkép meglehetősen rossz állapotban van, mostoha körülmények között, s az alatta folyamatosan csorgó víz csak ront az állapotán. Ennyi marad az egykori Hagia Maria szentélyből.

A szőnyegbolt tulajdonosa nagyon kedves ember, aki örömmel mesélt a pincéjében rejlő emlékekről, első kérésre beengedett és mesélt néhány dolgot a freskóról, az ott zajlott tudományos kutatásokról. Megcsodáltam a szép szőnyegeket és bizony elképzeltem, hogy milyen szép nagy házak és paloták padlóját lehetne díszíteni azokkal. Lehet, hogy legközelebb már, mint vevő térek vissza a boltba?

Az egykori Hagia Maria szentély egy szőnyegbolt alatt.

Utamat lassan folytatnám, de ideje pihenni kicsit. A következő alkalommal tovább kalandozunk a felszín alatti boltozatos ciszternák világába és az erdők mélyén lévő vízvezetékek közé. Szó lesz még a Kicsi Hágia Szófiáról, mozaikokról, palotákról és szerájokról.

Folytatása következik!

Szöveg és fotók: Orosházi Bernadette
Szerk.: Várjáró Magazin, Vigi

[1] Polonyi Ferenc S.J: Letűnt világok romjain (utirajz). Pius-Gimnázium Pécs 1931.



Hozzászólások
Várjáró Magazin 37. szám — 2 hozzászólás
  1. Drága Detti! Gratulálok a cikkhez. Jó egèszsèget kívánok Neked, ès sok boldogságot ebben a gyönyörű, de nem veszèlytelen országban sok puszi!

     

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.