10 év Szádváron

Kenéz Andrea sorozata, 12. rész

szadvar10_vilag

Velkei Tamás: Ágyúgolyó és dobókocka
Interneten választottak maguknak várat • A jogszabályok néha lehűtik a civil lelkesedést

Észak-Magyarország, 2014. 12. 24.

Ügyész, egyetemista, gyógypedagógus, nyugdíjas, látszólag semmi közös nincs bennük, hacsak nem hétköznapi szenvedélyük, a műemlékek mentése. Pénzük persze kevés, de konokul viszi előre őket a szívük, pályáznak, s amennyit nyernek, abból igyekeznek kigazdálkodni a költségeket. Évente háromszor összegyűlnek, hogy a maguk erejével is segítsék a megbízott építészt, régészt, hogy a borsodi Szögliget fölé magasodó hegy csúcsán épült Szádvár romjaihoz a későbbi korokban érdemes legyen kitérőt tenni.
1. kép: A falmaradványokat nemrég erdő borította. Az északi bástya akár tizenöt méter magas is tehetett fotó: Nagy Tamás

– Laci bácsi, vigyázz magadra, nem szalad el a vár! – kiáltja a havas, sáros emelkedőn kapaszkodó idős tagtársának Kovács Lajos, a Szádvárért Baráti Kör egyesületi elnöke. A civil szervezet egy másik, fiatalabb tagja, Grecmajer Tamás vagy ötven méterrel magasabban jár, éppen a ködbe burkolózott Ménes-patak völgyét örökíti meg fényképezőjével a baráti kör honlapja számára.
Hármukkal kaptatunk a hóesésben egy elfeledett műemlékünkhöz, amelyet az egyesület alapítói nem mindennapi módon, az interneten választottak ki maguknak, mint megmentendő műemléket. Mindez még 2006 tavaszán történt, amikor az egyik internetes újság „Várak, várromok” fórumán találkozott több, egymást nem ismerő, műemlékek védelme iránt érdeklődő ember. Az év nyarán már formálódni kezdett a közös gondolat: ki kellene választani egyik pusztuló várunkat, és együtt dolgozni a megmentésén. Több helyszín is felmerült Vitánytól Csőváron át a Borsod megyei Szádvárig, végül az utóbbi mellett döntött a világhálós baráti kör. – Sikerült egy jó távoli, magasan fekvő, viszonylag nehezen elérhető, nagy alapterületű várat találni – mondja tréfálkozva az iménti félórás túrától kissé zihálva Kovács Lajos.
Gyömrő, Jászberény, Dunaújváros, Budapest mellett a helyiek közül is csatlakoztak néhányan az időközben megalakuló Szádvárért Baráti Kör egyesülethez. A hegytetőn körben falak állnak minden irányban, jól látható munkájuk eredménye.
Pedig amikor először felkaptattak, a maival össze sem hasonlítható kép fogadta őket: a hegytetőt, ahol most rendben tartott falmaradványokat látunk, erdő borította. Az első pár évben a természet fogságából igyekeztek kiszabadítani a hatalmas erődöt. Megritkították az aljnövényzetet, mindezt a helyi önkormányzattal együttműködve, az Aggteleki Nemzeti Park engedélyével, az Északerdő Zrt.-vel és a Kulturális Örökségvédelmi Hivatallal egyeztetve. Amikor minden hatósággal megállapodtak, meghirdették az első vármentő napot.
A Lisztes-bástya mellett fújjuk ki magunkat; az építményt korábban teljesen beborította egy fa, amely a falkoronából nőtt ki, a vármentők e falon próbálták ki erejüket igazán először, amidőn egy ideiglenes falkoronát építtettek. A falak eredeti állapota nem ismeretes, ezért nem lehet azokat teljesen visszaépíteni. Helyette a szakemberek visszabontják a falat néhány sorig, majd újrafalazzák, habarcsozzák, a tetejét pedig lezárják. Így nagyjából húsz évig nem romlik tovább az állaga. Azokat a feltárt falrészeket, amelyekét nem tudnak ily módon megóvni, geotextillel borítják, hogy legalább ne károsodjanak tovább.
A munkálatokat pályázati forrásokból, illetve adományokból és az egyszázalékos felajánlásokból finanszírozzák. Eddig nagyjából harmincmillió forintot költöttek a várra. A forráshiány a legnagyobb gond, mivel minden pályázat utófinanszírozásos, azaz a vármentőknek előre kell valamilyen módon állniuk a cechet, de nem adják fel.
——————————-
Az előbb említett bástyával szemközti déli várfalat 2009-ben erősítették meg, innen, a külső várból haladtak befelé. Merthogy az erőd több részből áll: a külső, a középső és a belső mellett a hegy oldalában egy alsó vár is csatlakozott az erődítéshez; az építmény a teljes fennsíkot betölti. Legutóbb az úgynevezett Csonka-bástya feltárási és állagmegóvási munkálataira nyertek két részletben nyolcmillió forintot a Nemzeti Kulturális Alaptól. Ahhoz, hogy elmondhassák, készen vannak, milliárdokkal kéne számolni. Igaz, mindez függ attól is, mit szeretnének. Grecmajer Tamás, a Szegedi József Attila Tudományegyetem régészhallgatója elmondja: a minimális cél a falak megóvása, hátha az elkövetkező generáció tud majd kezdeni velük valamit. A várfalakat egy 2007-es geodéziai felmérésben meghatározott magasságig építik vissza; e fölé – mint legutóbb Diósgyőr esetében – nem mennek.
Egy felhívás alapján nem túl részletes felújítási tervet nyújtottak be a miskolci iparkamarának, még ebben is kétszázmillió forintnyi munkát prognosztizálták hét évre. A falak régészeti kutatása, illetve ideiglenes falkorona-védelem szerepelt benne. Átfogó munkára nincs lehetőségük.
——————————
Az egyesület állandó összeköttetésben áll á Herman Ottó Múzeummal, az intézmény régésze, Gál Viktor rendszeresen konzultál velük. Az általa kijelölt kutatóárkokban az omladékot eltávolítva fürkészik a vár területét. Kelemen Bálint műemlékvédelmi építész ugyancsak önzetlenül segíti a társaságot, a pályázati terveket is grátisz készíti el.
– Most haladunk át egy kapun, és érünk a középső várba – érzékelteti Kovács Lajos, milyen felépítmények álltak itt egykor, lévén a kapunak csak az alapja maradt meg. – Az elkerített terület pedig egy következő pályázat helyszíne lehet. A munkákra hétmilliót kértünk – mutat egy távolabbi, kaputorony falcsonkjára, amely a fák közt várja jobb sorsát.
A Porkoláb-falhoz érünk, ez választotta el a középső várat a belsőtől. A falszakasz felújítása az egyik legnagyobb lélegzetű munkák közé tartozott. A fal felső harmadára nagyon silány állapotban találtak: veszélyes volt a munka, mert a falazat semmihez sem kapcsolódik, s az erős északi szél gyakran meg-megnyomta a romot.
A déli várfalhoz jutva mutatják: megóvtak és részben bemutathatóvá tettek egy középkori árnyékszéket, amelyet úgy kell elképzelni, mint egy mély kutat, amely a várfallal párhuzamosan húzódik. Az állagmegóvási munkák ütemezésében fontos szempont, hogy melyik falszakasz a legveszélyeztetettebb. Először az időjárás viszontagságainak kitett részeket igyekeznek megmenteni. Egyes falrészek világosabbak, ezek pótlások, amivel kiegészítették – a már említett magasságot nem túllépve – a torzókat,” mutatnak kísérőim az egyik bástyára.
——————————-
Munkájukat nem könnyítik meg a jogszabályok. Az engedélyező hatóságok munkatársai ugyan segítőkészek, ám a törvény olyan feltételeket ír elő, mintha egy hétköznapi házat építenének. – A használatbavételi engedélyt például úgy kell majd kémünk, mintha ez a rom lakóépület lenne – mutat Kovács Lajos a bástyára, amelyet az imént néztünk meg. – Nyilvánvaló, hogy a kérdések olyan műszaki létesítményre vonatkoznak, amelynek minden mérete adott. – Az engedélyekhez még „utcaképet” is csatolnunk kell majd – veszi át a szót és avat be az engedélyezés anomáliáiba Szabó Miklós, a kivitelező Nova-Alpin Kft. vezetője.
Fűrész hangját hordja a metsző decemberi szél. A vár északi oldalán álló bástya téli lefedésén dolgoznak a kivitelezők. A munkálatokra azért van szükség, hogy megakadályozzák a víz beszivárgását a falakba. A munka utolsó fázisánál tartanak; tavaly kezdték a feltárást, amelynek során közel hat métert ástak le a felszíntől. Az eredeti sziklafelszínt még nem kutatták meg, erre már nem maradt idejük a tél beköszönte előtt. Mindez következtetni enged a méretekre: a bástya eredetileg akár 15 méter magas is lehetett.
Elérték viszont a többemeletes erődítés alsó járószintjét. Alig látszik, hogy az egykori várvédők gyilokjáróján, a várfal tetején sétálunk, a sejtett mellvéd jelenleg ugyanis egy szintben áll a talajjal… Innen hátunk mögé tekintve óriási terület tárul elénk. Az alsó vár nélkül az erőd 200 méter hosszú és 70 méter széles, azaz közelít a másfél hektárhoz!
Jól látható, a lassan csordogáló, kevéske pályázati pénzből évtizedekig tarthat még az állagmegóvás, ahogy az elnök fogalmaz: „Lehet, afelett eljárt már az idő, hogy mi szépen mosolyogjunk. Támogatókat kell szerezni.”
——————————

2. kép: Szádvár így nézett ki fénykorában

Követ hordani, földet taligázni, téglát tisztogatni, bozótot irtani viszont bárki jöhet, ha jelentkezik az egyesület honlapján meghirdetett önkéntes munkára. Évente két hétvégén várják a tenni akarókat a vármentő napokon, március közepén és októberben, ezenkívül augusztus elején tartják a vármentő. hetet. Az előbbieken aljnövényzetet irtanak, illetve követ hordanak, hogy a szakmunkásoknak ilyesmivel már ne kelljen tölteniük az időt. Az egyhetes rendezvény során a Herman Ottó Múzeum szakmai irányításával és Gál Viktor régész vezetésével önkéntesek és régészhallgatók ássák a kutatóárkot, hordják a földet.
Elérünk a Sybilla-pincéhez, ami azért is kedves a tagság szívének, mert ezt tisztították ki először. Kísérőim azt mondják, az öt méter mély gödörben olyan „dzsumbuj” volt, hogy az aljáról növő fák lombkoronáról azt hitték, bokrok, Csak. munka közben derült ki, hogy bozótirtás helyett fát kell vágniuk…
A déli várfalhoz sétálunk, a szemben magasodó dombon található az Óvár, amely minden bizonnyal a jelenlegi elődje lehetett, Csák Máté idejéig használhatták. Mára földsáncok maradtak csak belőle, mutat Grecmajer Tamás a szemközti magaslatra, ami a ködben és a hóesésben éppen csak felsejlik. A legenda szerint az Óvár helyén akarták valójában az erődöt felépíteni, de amit napnyugtáig építettek a kőművesek, az másnap reggelre „felszállt” a 460-méter magas Várhegyre. Így ment ez pár napig, majd az emberek úgy gondolták: ez isteni jel, ezért a jelenlegi vár helyén folytatták az építkezést.
Érdekes, de a vár történetéhez – méretei ellenére – jelentősebb török ostrom vagy a környéken lezajlott csata nem köthető. Egyetlen nagyobb rohamról tudnak a történészek, amikor a várúr, az akkor a török pártjára álló Bebek György távollétében a Habsburg-szolgálatban álló Schwendi Lázár, felső-magyarországi főkapitány 1567-ben megostromolta, majd a védők szabad elvonulás fejében megadták magukat. A Habsburgok már jóval a Rákóczi-szabadságharc előtt, 1688-han elhatározták a vár „elrontását”, noha akkor a török az ország egy részét még uralma alatt tartotta. Felégették (vagy felrobbantották), építőköveit pedig elhordták a völgyben fekvő falvak lakosai.
—————————–
– Itt lesz a következő projektünk, a belső vár kaputornya – állunk meg egy lepusztult, de magas falmaradvány előtt Kovács Lajossal. – Ezt az építményt nyáron, körbeástuk, így megkönnyítettük a régész dolgát. Most ennek a megóvására pályázunk, hogy e szakaszon is állagmegóvási munkálatokat végezhessünk – mondja az elnök.
Sétánk során a gyönyörűen faragott köveket, boltíveket látunk, tetejüket befedte a hó. A régészeti feltárások során rengeteg tárgyat, ágyú- és muskétagolyót, nyílhegyet, pénzérméket, kerámiatöredékeket találtak. Még egy dobókocka is előkerült, sorolja az egyetemista Tamás a „kincseket”. Ahogy a hegyről lefelé tartunk, visszapillantunk a várra: gyorsan elbújik az erődöt övező fák, bokrok mögé. Csak az tudja, hogy ott áll, aki járt már a hegytetőn.

szerk: SzBK



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.