Felvidéki vártúra

joskaeml

Immáron kilencedik alkalommal indultunk útnak, de először fordult elő, hogy társaságunk nem volt teljes: Jóska nagyon hiányzott, és mindenhol ott volt bennünk, mennyire érdekelte volna Kisszeben városfala, Tarkő és Hőnigvár, majd Kapi, Bártfa és Zboró, Nagysáros, Sebesvár és Sóvár. Nélküle kellett útnak indulnunk, nehéz volt ezt tudomásul venni. Makovica váránál emlékeztünk meg róla.

A pünkösdi ünnepek alatt baráti társaságunk ismét a Felvidéket járta, az év elején elhunyt, oly sok korábbi túrán társunkra, Petróczki József barátunkra emlékezve. Két autóból álló konvojunk a Hatvan városa melletti M3-as autópálya parkolójánál találkozott, hogy innen már összesen 10 fővel vágjunk neki a vadregényes északi hegyeknek. Az immáron légiessé vált országhatárnál vásároltunk matricát, majd autópályán száguldottunk Kassa {Kosice} és Eperjes {Presov} városok érintésével tova. Szálláshelyünk a Kisszeben {Sabinov} városa feletti Lysa csúcs {magassága 1068 méter} közelében lévő Lysa Sport Turistaszálló volt. Ide igencsak meredek, rossz minőségű aszfaltút vezetett, az autóink megszenvedték a felvezető utat. Sajnos már Kassa környékén rákezdett az eső, aztán egyre nagyobb mértékben zuhogott az égi áldás. Nagy szomorúságunkra végül kénytelenek voltunk lefújni a szombat délutáni várprogramokat. Kihasználtuk az időt korábbi kalandjaink és Jóska barátunk szellemisége, emlékezetes történetek felidézésére, és egyúttal elkészült a vacsora, a karako-féle szalonnapörc felejthetetlen illatával és ízével.

1,nap_6

Szerencsére barátaim tabletjén meg lehetett nézni az időjárás előrejelzést, ami a vasárnapi napra már szép, verőfényes időt jósolt. Így is lett, ezért igyekeztünk bepótolni az elmulasztott helyszíneket is.

Korábbról ismertük Martin Sárossyt, aki a felvidéki szlovák vármentők egyik lelkes oszlopa. Mivel ő Kapi településen él, ezért felkértük, hogy mutassa be nekünk Kapi várát. Lent a faluban találkoztunk vele, majd azon túratársak, akik még nem vagy rég jártak itt, a meredekebb turistaúton felkapaszkodtak a várromhoz. A 499 méter magas hegycsúcson a tatárjárás utáni időszakban emelték a korai vármagot. 1401-ből ismert egy oklevél, miszerint Kaproncai András báró jelentősen kibővítette, hogy kényelmes földesúri szállássá váljék. A hadi krónikákban kevéssé szerepelt, a Rákóczi-szabadságharc végén lerombolta a császári katonaság. Kapi várában örömmel láttuk, hogy régészeti feltárást és állagmegóvást végeznek. Martintól megtudtuk, hogy a szlovák állam támogatja a várfelújításokat, például közmunkások rendelkezésre bocsátásával. Kapi várában jelenleg az alsóvári kapu területét kutatják, míg az alsóvár falát övező helységsort már feltárták. A felsővári palota ajtajait vasráccsal zárták le, így oda nem tudtunk bemenni. Lefelé Kapi várából már az eredeti szekérúton mentünk le, ami nagyon kényelmes kétnyomú szekérút és felfelé is alkalmas út.

kapi_7

A parkolóban találkoztunk a másik autó utasaival, akiknek közben Tarkő várát sikerült megjárniuk. A kettős sziklacsúcsra a tatárjárás utáni nagy várépítési időszakban egy Rikalf nevű előkelő parancsára építkeztek. Magánvárnak számított a középkorban, a Tarczay família uralta egészen 1556-ig, amikor szembefordultak a Habsburg-uralommal. Ezért a szomszédos Hőnigvárral együtt megostromolták és lerombolta az osztrák haderő. Itt is megkezdődött a régészeti feltárás és állagmegóvás, eredeti, hatékony, természetbarát eszközökkel, például gyepszőnyeg telepítésével a falakat megóvandó.

tarko_7

A patinás történelmi hangulatú Bártfa városának megtekintésére most nem futotta az időnkből, átrobogtunk rajta – azért egy pillantást vetve a menet közben látható városfalakra, bástyákra -, hogy a lengyel határhoz közeli Makovica (Zboró) várát hódítsuk meg.

zboro1_7

Itt is nagyobb arányú feltárásokat észleltünk. Az alsóvári kaputornyot szépen kijavították, több épülettel és a középsővári rondellával egyetemben. Minden egyes várrésznél magyarázó kis táblákat láttam, igaz csak szlovák nyelven. De ha fellapozzuk a megsárgult régi okiratokat, kiderül belőlük, hogy 1270 körül V. István király adományozta ezt a vidéket hívének, Bibersteni Ottónak, akinek parancsára a felsővár grandiózus ötszögletű öregtornyát húzták fel a korabeli építőmesterek. A XIV. század elején Anjou Károly király a Drugeth bárói famíliának adományozta. Makovica várának legfényesebb időszakát a Rákócziak birtoklása jelentette, akik jelentősen kibővítették. Békeidőben a falubeli kastélyban, harcok idején a hegyi sasfészekben laktak.

zboro2_6

zoro3_7

A felsővár ötszögletű tornyának csonkjánál megemlékeztünk Petróczki József barátunkról. Én mondtam egy kis beszédet, de nagy fájdalmamban nehezen tudtam beszélni róla. Egy koszorút raktunk a torony falára, rajta Jóska fényképével. Mindannyian úgy éreztük, hogy lélekben mellettünk állt most is, csendesen mosolyogva, a várromot szemlélve.

09

Tovább robogtunk Palocsa vára felé. Ez a műemlék erősen megszenvedte az emberi kéz bontásait, maradványai alig néhány falcsonkból állnak. Ezért örültem meg, hogy itt is megkezdődtek a renoválási munkálatok. Az egyik oldalfal mentén láttam friss falazást. Bízom benne, hogy ezzel megkezdődik a palocsai várrom megmentése az utókor számára. Az épület legkorábbi részét egy négyzetes öregtornyot Szepesi Arnold ispán emeltette a XIII. század végén. A középkor évszázadaiban birtokát képezte a Drugeth és a Bebek főúri családoknak. De őrt álltak falai Giskra cseh huszitái is. Bár a Rákóczi-szabadságharc végén szerették volna ezt a várat is lerombolni, a korabeli legenda szerint a robbantókat sikerült megvesztegetniük a Palocsay-Horváth nemesi családnak. Így akkor még elkerülték a pusztítást, sőt 1820-ban kastéllyá alakították át az épületet. Akkor hatalmas ablakokat vágtak a falaiba. 1856-ban azonban hatalmas tűzvészben leégett, már nem tartották érdemesnek újjáépíteni. 1880-tól kezdve köveit elhordták egy közeli szeszgyár építésére. Remélhetőleg a jelenlegi munkálatokkal sikerül megmenteni a maradékait.

palocsa_7

Martin Sárossy Kapi váránál adott nekünk egy kis füzetet, amivel az Eperjes környéki várak iránt érdeklődőknek kínál játékos vártúrát. Ennek lényege, hogy a kis füzetbe kell pecsételni az egyes váraknál, amit visszaküldve neki, váras jelvényt kaphat az illető várbarát. Szerintem ez jó ötlet; megkedveltetni az emberekkel a várakhoz való kirándulást, azok minél jobb megismerését. Hátha kedvet kapnak egyesek segíteni a vármentők nemes, de fárasztó munkáját.

Következő úti célunkat Hőnigvár jelentette, ahová viszont a megfáradt csapatunkból már csak 4-en indultunk el. Én tudtam, hogy oda több kilométeres, egyre emelkedő , fárasztó út vezet fel ( akik nem mentek, azok is tudták 🙂 ). A látvány minden erőfeszítést megért! Hőnigváron is megkezdték munkájukat a vármentők. A Várhegy alatt pihenőpadok, esőbeálló fogadja a vándort. A várkaput az eredeti kapu szárköveiből szépen renoválták. A kis várudvaron építőanyagok állnak felhalmozva, ez jelzi, hogy javában tart a restaurálás. Szerencsére már lépcső vezet a hatalmas lakótoronyba, ott is állványok jelzik az állagmegóvást. Sok sikert kívánok a hőnigvári vármentőknek terveikhez! Hőnigvár históriája az 1320-as években kezdődött, amikor Anjou Károly király kedvelt hívének, Mikcs szlavón bánnak adományozta ezt a területet. Az ő parancsára rakták le a vaskos falú lakótorony alapjait. A kicsiny területű erődítmény a környékbeli jobbágyfalvak birtokközpontjának számított, országos hadi jelentőséggel nem bírt. Mivel azonban 1556-ban a Tarczay nemesi család a Habsburg-uralkodóval szembefordult, egy zsoldossereg a közeli Tarkő várával együtt elfoglalta és lerombolta. Erdővel benőtt maradványait az utolsó órákban sikerülhet megmenteni a végső pusztulástól.

honigosz_5

Mire visszaértünk a hegyi szállásunkra, mindenkinek erősen fájt a lába, bizony éreztük a megtett sok-sok kilométernyi kapaszkodót. Tehát igen csak jól esett a meleg fürdő, majd utáni az órákig tartó közös beszélgetés a vacsora mellett.

Hétfő kora reggel összepakoltunk, rövid búcsút véve a szálló pultosától, aki néhány magyar szóval kedveskedett nekünk, cserébe a mi néhány szlovák mondatunkért. Miután sikerült épségben lekeverednünk a meredek szerpentinen, rövid városnézést tettünk Kisszebenben. A középkori szabad királyi város nyugati fala kisebb-nagyobb mértékben, de fennáll, ám lakóházakkal erősen beépítve. A legnagyobb torony a délkeleti oldalon emelkedik, ebben Múzeumot rendeztek be. A többi helyen az északi falat teljesen az alapokig lebontották, ennek helyét viszont végig jelzik a lakótelepi övben is.

kisszeben_7

Sáros váránál ismét szerencsénk volt, mert Martin elintézte, hogy a helyi vármentők értünk jöjjenek autóval. Maga a Várhegy természetvédelmi terület, civileknek csak gyalog lehet felkapaszkodni, ami jó órányi gyaloglást jelentene. Így viszont időt nyertünk más helyszínekre. Fent a vár gondnoka – Ladislav Babuščák – elmondta, hogy jelenleg is közmunkásokkal folyik a várrom renoválása a belsővár falánál. Minket körbevezetett, felmentünk a lakótorony tetejére, onnan körbenézve gyönyörködtünk a tájban és az onnan látható várakban, melyeket már leküzdöttünk és melyek még aznap ránk vártak. A sárosi vár hosszú évszázadokra visszanyúló története a tatárjárás után kezdődik, amikor a vastag falú lakótornyát felhúzták. Fontos hadi szerepet játszott a tartományurak elleni hadjáratokban, majd Anjou Károly király katonasága strázsált benne. A XV. század derekán Giskra huszitái szállták meg, ők emelték a hatalmas fennsík szélén álló, kerek tornyokkal tagolt külsővárat. A mohácsi vész utáni időszakban Habsburg Ferdinánd király serege ostromban bevette. 1660-ban a belsővárat elpusztította a puskaporraktár felrobbanása, de a külsővárat még lakták. Végül a Thököly-hadjáratok során hagyta sorsára a kivonuló helyőrség. Amit napjainkban látunk, az igen biztató, további sikereket kívánok a sárosi vármentőknek!

saros_7

Sebesvár sziluettje verőfényes időben tűnt elénk, közvetlenül a falu felett. A parkolóban ízlésesen kialakított információs táblát láttunk, majd fölfelé a jelzett ösvényen még többet is. A táblákon a régészeti feltárásról és a napvilágra került tárgyi leletekről olvashat, aki tud szlovákul. Felérve a várromhoz, egy érdekes momentumról értesülhettünk. Ugyanis az 1890-es években egy Cseh L{ászló?} nevű geológus az adatait a várrom előtti sziklába véste fel. Magát a történelmi épületet részben már kiásták és restaurálták. De a kerektorony még a törmelék alatt rejtőzik. Nekem a drégelyi várhoz hasonlít, ott is egy hosszúkás hegygerincet foglalnak el a falak. A hegyoldalban láttam egy kisebb falszakaszt is. Ez lehetséges, hogy alsóvárra utal. Sebesvárról tudjuk, hogy 1299-ben Tamás fia Sinka magiszter {mester} birtokolta. Évszázadokig a Sebesi nemesi família birtokolta, akik a mohácsi vész utáni időszakban a közeli Eperjes város polgáraival viszálykodtak. 1550-ben aztán a feldühödött polgárok ostrom alá vették a kicsiny erődítményt. Miután sikerült bevenniük az elfogott Sebesi nemesurat és várnagyát, Gergelylaki Miklóst a várkapura felakasztották, az épületet pedig lerombolták. Ezzel jelentősége megszűnt, romjait nagy részben elhordták a környékbeli építkezésekhez.

sebes_7

Felvidéki vártúránk utolsó megállóhelyét Sóvár jelentette. Pontosabban Felső-Sóvár, ami Sósújfalu {Ruska Nova Ves} határában emelkedik egy hatalmas sziklán. Szépen jelzett turistaúton kapaszkodtunk fel, jó félórányi idő alatt. A csúcson erős szél fogadott, messze a sárosi vár felé zivatarok tomboltak, így igyekeztünk gyorsan körbenézni. Az erősség területét alul sáncok és árkok kerítették, fentebb néhány falcsonk derengett a múlt dicsőségén. Itt még semmiféle régészeti feltárást vagy falkonzerválást nem tapasztaltam. De akad információs tábla és üzenő füzet. Ebbe beleírtam, hogy legyen itt is magyar nyelvű feljegyzés. A táblán szerepel Soós Elemér rekonstrukciós rajza, akinek Sóvár családi öröksége volt. Azért az a tornyos lovagvár, amit a nyugdíjas honvédtiszt ide álmodott, túlzás. A jelenlegi állapotából nem lehet következtetni a pontos részletekre. Talán egy jövőbeli feltárással okosabbak leszünk. Sóvár históriája IV. {Kun} László király idejében kezdődött, amikor adományként Baksa nembeli Simon fia György tulajdonába került ez a terület. Ő emeltette a szédítő mélységre néző sziklaszirten a korai vármagot. Ezt bővítették ki a későbbi évszázadokban alsóbb várrészekkel, mély sáncárokkal. Mivel hozzá tartozott a felvidéki egyetlen sóbánya is, nagy gazdasági jelentőséggel bírt a sóvári váruradalom. 1671-ben Soós György földesúr belekeveredett a Habsburg-császár elleni Wesselényi-féle összeesküvésbe, ezért a birtokot elkobozták tőle. Ez után rombolhatták le védőműveit és épületeit annyira, hogy napjainkra alig lehet felismerni a várrom maradékát. Eddig még nem történtek lépések a megóvására.

sóvár

Összefoglalva ezt a 3 napot: sajnos egy délutánt az eső miatt elvesztegettünk, de utána igyekeztünk belehúzni. Ezért mindenki alaposan elfáradt, a két sofőr pedig kilométerek százait vezette le. Ezért nagyon nagy elismerésem nekik!

De most már kipihenve a fáradalmakat, nagy vidámsággal, lelkesedéssel tervezzük a jövő esztendei vártúrát, talán Erdélybe.

Szöveg: Szatmári Tamás
szerk: SzBk
fotók: a résztvevők



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.