10 év Szádváron

Kenéz Andrea sorozata, 3. rész

szadvar10_vilag

Puruczki Béla: Szádvár

Élet és Tudomány 1972/52.

Érdekesség: A fotókat az a Dr. Joó Tibor készítette, aki Szádvár részletes felmérését is végezte. A másik fotós, Veres András volt, aki az utolsó fotókat készítette a lebontás előtti Derenkről, valamint a lebontott falu első fotóit is 1948-1950 körül.

eletstud1_kis_6eletstud2_kis_6

(első kép) A várpalota romjai

SZÁDVÁR

Különös sorsra jutott ez a hajdan büszke vár. Alig-alig tud róla valaki, pedig kisebb testvéreit sokkal inkább ismerik. Ez volt a hátvédje a Bódva melléki Szendrő várának a török elleni harcok korában, s ez biztosította elővédként a közeli Krasznahorka „büszke várá”-t is.

A régészetileg még feltáratlan várrom Miskolctól északra az országhatár közelében, az egykori Derenk község határában rejtőzik. Ezt a falut nehezen találjuk meg a helységnévtárban — ma lakott hely Szögliget külterületén. Három háza maradt épen, bennük mindössze hét ember él. Pedig nincs harminc éve, hogy e sorok írója még gyakran beszélt a falu akkor még szlováknak vélt lengyel eredetű lakosaival. Őket 1940-1942 között telepítették ki családi otthonaikból, mert túl közel laktak Horthy szelcepusztai vadaskertjéhez. (A Derenkről áttelepített lengyelekről 32. számunkban írtunk. — A szerk.) Az aggteleki karszt-vidékhez tartozó erdőségekben most is sűrűn surrannak a vaddisznók, az őzek, a szarvasok — időnként vadmacskát is látni. .

Szádvár igazi sasfészekként magaslott a mélyben merész ívben délnek kanyarodó Ménes-patak fölé. Romjai a Vecsembükk, a Ménes-oldal és a Dusa-oldal között, meredek lejtőktől körülfogva egy mészkőszirten roskadoznak 463 méteres tengerszint feletti magasságban. Az aggteleki karsztvidéket felkereső sok ezer turista mégis úgy jár ezen a tájon, hogy tudomást sem vesz róla. Nem is csoda, hiszen a helyenként 8-10 méter magas bástya- és falmaradványokat — amelyek a Jósvafő-Aggteleki vasútállomástól alig két kilométernyire levő útelágazástól néhány éve még körvonalaikban láthatók voltak — ismét burjánzó növényzet nőtte be.

A meredek sziklatömb fennsíkjára épült vár romjaihoz — sok helyen a kőbe vájt — szerpentinen kapaszkodhatunk fel. Ezt a fáradságot bőven kárpótolja a látvány. Három oldalról beláthatatlan erdőség. Délre, kissé távolabb Szögliget völgybe húzódó házai sorakoznak. Még tovább suhanva, tekintetünk a kitáguló Bódva völgyét, jobbról meg a belé igyekvő Jósva-patakot járja be. Ahol a hegyek lezárják a látóhatárt, ott lehet a Jósvafő-Aggtelek vasútállomás.

A vár — jóllehet mai maradványai a XV—XVI. századi átépítés nyomát tükrözik — annak az erődítés-rendszernek a részeként épült az 1250-es években, amelynek létrehozását IV. Béla kezdeményezte a tatárjárás után. Ezért valószínűtlennek tarthatjuk azt, hogy nevét Árpád fejedelem rokonáról és egyúttal vezéréről, Zuárdról kapta volna. Csalóka a mai hangalak is, mert a finnugor alapszókincshez tartozó ,szád” szót sejthetnénk benne, amelynek nyílás, völgy a jelentése, holott a középkori oklevelek (a legkorábbi V. Istvántól ered 1268-ból!) még Zard, Zaard, Zaarth, Zawar névalakokat közölnek. Valószínűbbnek tartom ezért, hogy a „d” helynévképzővel bővült régi magyar „szár” (= tar, kopasz) szót kell látnunk benne, tekintettel a csupasz hegyre, amelyre a vár települt. Szádvárat felépülte után az Árpádok és az Anjouk birtokolták. 1410-ben a pelsőci Bebek család tulajdonába jutott. Később hol az erdélyi fejedelmek, hol a bécsi császár bizalmából átmenetileg más családok tagjainak (többek között a Dózsa-felkelés után a parasztokra szigorú törvényeket szerző Verbőczy Istvánnak) kezébe került, de 1527-től ismét a Szendrőt, Krasznahorkát és Torna várát is uraló Bebekéké lett, mint összefüggő nagy felvidéki birtoktesteik központja.
(második kép) A völgy meredélyén állt külső várfal

1567-ben Bebek Györgyné Patóczy Zsófia öt napon át védte a várat a roppant túlerővel támadó Schwendi Lázár felső-magyarországi császári főkapitánnyal szemben, aki személyesen irányította az ostromot. Utána a királyi kamara birtoka lett Szádvár, és csakhamar zálogba került. A Dersffy, a Csáky és a Pethes család vagy hatvan évig pereskedett a birtoklásáért.
(harmadik kép) Falmaradványok az egyik ciszterna részletével

A kiugró sziklatömb jól védte a rajta emelkedő várat az ellenségtől, de megközelítése – és különösen az utánpótlás – gondot okozott a tulajdonosoknak is. Ezért az északi oldalon egy csigaszerkezetet emeltek. Ezt lovak hajtották, s a kötél a sziklafalba épített szekérúton vontatta fel az élelmet, a lőszert és a vizet is — a várban ma is láthatóak a víztároló ciszternák maradványai. E csiga működtetésére vonatkozóan a várhoz tartozó húsznál több jobbágyközség XVI. századi szolgáltatási előírásai, urbáriumai kivétel nélkül tartalmaznak valamilyen kötelezettséget. Például a szomszédos Szín falu 1570-ben kelt urbáriuma ezt írja elő a helybelieknek: „A várbeli csigánál szolgálnak, ahogy a szükség kívánja, továbbá sorjában a csigához tartozó lovakat gondozzák.” (A csigások „jutalmat” is kaptak a szolgalatukért: fejenként és naponként két cipót.)
(negyedik fénykép) Egy viszonylag épen maradt lőrés a belső várfalon (Dr. JoÓ, Tibor és Veres András fényképpályázatunkon harmadik díjat nyert felvételei)

A török fölötti győzelemsorozat idején, 1686. április 26-án keltezték azt a bécsi jelentést, amely megörökítette: „Tegnap a titoktanácsban elvégeztetett, hogy Szádvárat elrontják.” Sok hazai várnak ez lett a sorsa később, a törökök kiverését követő karlócai béke (1699) után — nehogy a „rebellis magyarok” alkalomadtán” a Habsburgok ellen használhassák őket. Az „elrontás” úgy történt, hogy a várat nagy mennyiségű lőporral felrobbantották. Ránk már csak az emlékek és a sajnos nagyon is romantikus, szemünk előtt tovább pusztuló romok maradtak. Ám reméljük, hogy még idejében sor kerül állapotuk megőrzésére. Addig is érdemes a szép tájat és a történelmi emlékhelyet keresőknek Szádvárra látogatniuk.

Puruczki Béla
szerkesztette: SzBK



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.