Amikor kedd délelőtt megkaptam a hírt Petróczki József haláláról, értelmem nem tudta felfogni. Mert valóban felfoghatatlan, hogy vele többé nem fogok együtt kirándulni, nem szuszogunk egymás mellett felfelé kapaszkodva a hegyi ösvényeken. Nem osztjuk meg egymással az utolsó sört, nem böngészhetem vele együtt többé a turistatérképet.

 

Ahogy nekem, úgy Jóskának is bérelt helye volt már esztendők óta a több napos kirándulásra induló személygépkocsiban. Akkoriban jegyeztük meg tréfásan, hogy mivel a másik horkolását már megszoktuk, ezért megosztjuk egymással még az éjjeli szállást is.

Felsorolhatatlan, hogy mennyi közös emlék fűzött vele össze!

Nem voltam rest és fellapoztam a virtuális fényképalbumot, miszerint 2007 márciusában, Szögliget községben találkoztam vele először, amikor az előző évben alakult Szádvárért Baráti Kör tartotta meg a tavaszi vármentését. Bár őszintén szólva az érdeklődésem középpontjában akkor a Budapestről érkezett öttagú hölgytársaság állt, mégis kezet fogtam és bemutatkoztam annak a férfinak, aki a vármentésről érdeklődött. Szerényen visszahúzódó természete már akkor megmutatkozott, amikor kiderült, mennyire rajong a középkori várakért.

De ezzel sohasem dicsekedett, úgy kellett belőle mindig kihúzni, hogy éppen mit kutat.
Mert igen, ő nem csak járta a jól ismert történelmi helyszíneket, hanem kutatta is a még felfedezetleneket, mint például a hajdúsági erődített objektumokat, a Debrecen vidékén egykoron létezett várakat. A várak iránti szerelem vezérelte el a magyarországi várbarátokat összefogó egyesület, a Castrum Bene tagjainak körébe, semmi pénzért nem hagyva ki egyetlen konferenciát sem.

De nélküle nem zajlott le Vármentő Napok Szádvárban, az egykori Bebek-várban.

Bármihez kezdett, mindig rendíthetetlenül, nagy tudatossággal haladt kitűzött célja felé.
Ezért vett profi fényképezőgépet, mérőműszereket, sajátította el a GPS technológiát, hogy a felkutatott várhelyeket nagy pontossággal meghatározza és archiválja.
Gyűjtötte a szakirodalmat, tőle bármely váras kérdésben, de általában véve a történelemben szakavatott választ kaphatott a kérdező. Amikor az Országos Széchenyi Könyvtár kézirattárában akartam búvárkodni, azonnal felajánlotta szállásul budapesti otthonát. Cserében nem fogadott el semmi pénzt, csak egy sört a barátságunkra való tekintettel. Róla bátran leírhatom, hogy aranyszívű, aranylelkű ember volt, igaz barát.

Jóska, nagyon fogsz hiányozni a várbaráti csapatból!

Nélküled nem lesz ugyanaz az égbolt a várromok felett, amikor majd felérek a csúcsra. De ott leülök egy romlott várfal köveire és felidézem alakodat mellém. Mert csak az hal meg igazán, akit elfelejtenek. Téged sohasem foglak, Petróczki József!

A gyászoló család mély fájdalmában a legőszintébb együttérzéssel osztozom, ahogyan az SzBK tagsága és a közülük kikerült számos útitárs is.

Temetés:

Emlékeit összefoglalta, a fényképeket készítette:
Szatmári Tamás

A temetési fotókat készítette: Kovács Lajos és Benze Zsolt (SzBK)
szerk: SzBK