Élménybeszámoló a VIII. Vármentő Hétről

Hát végre felvirradt az a vasárnapi nap, amikor ismét elindulhatok szeretett Szádvárunk titkainak felkutatására! Ezzel a gondolattal ébredtem 2015. augusztus 2-án. Már napokkal előbb izgatottan megkezdtem a hátizsákba való bepakolást. A naponkénti tisztacserére – és a munkára – szánt ruházat mellett gondosan kibokszoltam az amúgy gyári munkavédelmi bakancsomat. Biztos, ami biztos, vettem egy új csákányt is, hiszen legfőként ezzel a szerszámmal dolgozók csapatát erősítem a vármentések alkalmával.

Autónkkal előbb még megálltunk a hatvani vasútállomásnál is, ahol újabb barátainkkal gyarapodott a lelkes csapat. Majd következett a végtelennek tetsző autópálya, amitől végre eltávolodva egyre közelebbről integettek nekünk az oly ismerős, vadregényesen zöldellő hegyek. Ezután bekanyarodtunk a hármas útkereszteződésnél a Szögligetre vezető mellékútra. Innen már előtűnt egyhetes tartózkodásunk színtere, a legendákkal övezett Szádvár. A csodálatos környezetben fekvő településen megállva üdvözöltük barátainkat, majd végigzötyögtük a középkori időket idéző Ménes-patakvölgyi – foltokban aszfaltot is tartalmazó – kátyútengert. De végül csak eljutottunk szokásos nyári táborhelyünkre a Szalamandra Házhoz. Itt már néhány régi ismerősünk tanyát vert, és mi is elfoglaltuk szobáinkat. Este a már hagyományosnak mondható szalonnasütés során nem győztük a legutóbbi találkozásunk óta történt rengeteg eseményt elújságolni a többieknek. Mert hiszen nemcsak egy műemlék közösen történő megmentéséről szól a Szádvárért Baráti Kör története, hanem, hogy az elmúlt esztendők alatt tartós barátságok is kialakultak.

Kilátás a vár nyugati részéből

Kilátás a vár nyugati részéből

Hétfő reggel aztán belevágtunk a vármentés sűrűjébe. A legnehezebb próbatételnek mindig is a rengeteg szerszám feljuttatása számított a 460 méter magas Várhegyre. Most szerencsénkre segítségünkre sietett Szabados Csaba, aki lovas kordéjával, amit fiatalok kísértek, elég magasra fel tudta hordani a nehéz terhet. Nagyon szépen köszönjük!

Az egykori Bebek-vár udvarán fogadott minket Gál Viktor, aki a miskolci Herman Ottó Múzeum megbízásából – munkatársaival együtt – már több hét óta kutatta a műemléket. Ismertette velünk az addigi feltárások eredményeit, majd kijelölte az általunk felderítendő szelvényeket. Jómagam és társaim a középső vár déli részén létezett, a korabeli írásokban Bebek-kapunak nevezett területet kaptuk meg. Ez használták a várbeliek bejáratnak, mielőtt még a külső vár kapuját megépítették.

Odaérkezésünkkor csak a kapu felső szárkövének részlete látszott ki a hatalmas törmelék halomból. Ebből egy hetes, szó szerint kőkemény munkával sikerült mind a kapu előtt, mind annak belső részén kutatószelvényeket kialakítani, melyet a szakember megvizsgálhatott és dokumentálhatott. Más csapatunk a belsővár északi oldalán mélyítette a talajba csákányát. A fellazított földet rostán még átvizsgáltuk, így került szemünk elé például egy cserépből készült pipa darabja vagy – épp a rosta nélkül – a középkorban gyakran használt számszeríj köpűs nyílhegye.

De a számos kerámia és más lelet – bár származzon az egykoron sok lakóhelyiséggel rendelkező várban lévő cserépkályhákból vagy éppen a várbeli emberek ügyetlensége által eltöretve – mind-mind bámulatunkat váltotta ki. Így tárultak fel előttünk ismét Szádvár régmúltjának piciny szeletkéi. Munkánk során az időjárás arculatának mindegyikét bemutatta nekünk, hiszen az afrikai borzasztó kánikulától kezdve a mennydörgéssel, villámlással tarkított viharig terjedt. De minket ez sem tántorított el felvállalt feladatunktól.

Bár imádunk fent a várromban dolgozni, de azért – őszintén leírva – ugyanilyen örömmel vonultunk le, hogy a Szalamandra Házban keressünk gyógyírt a nehéz fizikai munkában szerzett sebeinkre. Elsőnek a vastag porréteget lemosó zuhanyozás következett, amit a tűző napon kiizzadt folyadék pótlása folytatott, kinek-kinek ízlése szerint. A koronát a napra pedig a finom és bőséges vacsora folytatta, de nem feledkezhetünk meg a másnapi reggeliről sem, mely erőt adott a csapatnak, hogy a fárasztó munkanapot újra kezdhesse. Köszönet érte Miliczki Imrééknek!

Idén három előadásra került sor, amivel ismereteinket bővíthettük. Bónizs Róbert az általa írt „A kőfaragó” című könyvét és további terveit ismertette, előtte jómagam a „Magyar pénztörténet Szent Istvántól II. Rákóczi Ferencig” című numizmatikai előadást tartottam, míg Brády Alexa üvegművészeti témájú anyagot adott közre. Ugyancsak az egyik este került sor a Szádvárért Baráti Kör közgyűlésére, amikor számba vettük a következő időszakra tervezett eseményeket, milyen problémák fognak előkerülni életünkben. A szavazás során nagy többséggel megerősítésre került elnöki tisztségében dr. Kovács Lajos, illetve elnökségi tagot választottunk, valamint szavaztunk újonnan belépő tagokról is.

Abban mindannyian egyetértettünk, hogy a vármentés grandiózus feladatát csak együttesen – a korábbinál is szorosabb együttműködésben – tudjuk, véghezvinni. Bátran leírhatom, hogy idén augusztusban is sokat tettünk Szádvár históriájának jobb megismeréséért, ezért nagy köszönet illeti a résztvevőket.

Viszontlátásra az októberi vármentésen!

Fotók a vármentésről! (a képek 4 másodpercenként automatikusan váltanak, a lejátszáshoz Adobe Flash Player szükséges!)

Szöveg és fotók: Szatmári Tamás



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.