Várjáró Magazin 17. szám

Horváth Viktória: Pieskowa Skała, a mesebeli várkastély

Pieskowa Skała, a mesebeli várkastély

Várjáró Magazin 17. szám, Horváth Viktória: Pieskowa Skała, a mesebeli várkastély

Néhány évvel ezelőtt egy késő őszi napon úgy döntöttünk, hogy pár napot Lengyelországban, pontosabban Krakkóban töltünk, s majd nagyokat kirándulunk, megnézünk minél több műemléket, nevezetességet a környéken. Jómagam, mint a középkori régészet iránt érdeklődő, tudásra szomjazó diák, egy előre összeállított listával érkeztem Krakkó városába, ahol ott-tartózkodásunk idején a szállásunk volt. A felkeresendő helyszínek listája – melyek között számos magyar vonatkozású tétel is szerepelt – több útikönyv segítségével készült, ám meg kell mondjam, ezek a kiadványok töredékét sem adják vissza annak az élménynek, amit a néhány nap alatt ott szereztem. Hiába, ezt a vidéket – a helyiek elnevezésével élve: „Lengyelország lelkét” – (is) látni kell!

Krakkói élményeimről itt most nem szólnék részletesen, habár a város maga is egy kis ékszerdoboz. Egyszerűen fantasztikus az utcák, terek hangulata, a különböző negyedek építészete pedig szemet gyönyörködtetően egységes, annak ellenére, hogy a változás szele ezt a várost sem kerülte el. Most mégis arról a várkastélyról szeretnék mesélni az Olvasóknak, melynek fekvése, környezete, egész egysége fogott meg talán a legjobban a Krakkó környékén látottak közül. Ugyan a szó szoros értelmében nem várról, inkább várkastélyról van szó, de a mai állapot szerves előzményének tekinthető az a középkorban emelt erősség, melynek kapcsán alább írnék egy rövidebb, terveim szerint kedvcsináló ismertetőt.

Az Ojcówi Nemzeti Parkban található Pieskowa Skałát (a név jelentése: ’a kiskutya köve’) az utolsó napok egyikén kerestük fel, úgy, hogy utóbbinak sem nyitvatartási idejében, sem pontos helyszínében nem voltunk egészen biztosak, de reménykedtünk a legjobbakban…

Pieskowa Skała, piros nyíllal jelezve

Azon a bizonyos novemberi reggelen kissé nyirkos, ködös időre ébredtünk, de szerencsére későbbre sem jósoltak csapadékot, így a kiadós reggeli elfogyasztása után nekiindultunk utolsó túránknak, a Krakkótól mintegy 30 kilométerre északnyugatra fekvő várkastély, Pieskowa Skała felkeresésének. Az egyik útikönyvből kiválasztott nevezetességet végül a modern technika segítségével találtuk meg, miután az általunk választott út gyanús módon nem akart véget érni. A helyes útirányt követve rövidesen nem mindennapi látvány tárult a szemünk elé: a hatalmas, buzogány formájú szikla csaknem a semmiből tűnt elő, fenyegetően meredve a gyanútlan látogatóra.

Balra: Közeledünk az úti célhoz. Jobbra: A „Herkules buzogánya” testközelből.

Balra: Közeledünk az úti célhoz. Jobbra: A „Herkules buzogánya” testközelből.

A találóan „Herkules buzogánya” névre hallgató körülbelül 20-25 méter magas természetes sziklaképződmény a várhegy alatt, az országút közvetlen közelében áll, kis túlzással a várkastély tartozékának is lehetne tekinteni.

Természetesen ez csak a fáradt vándor képzeletének szüleménye lehetne, ugyanis a mészkősziklának semmi köze a felette magasodó, középkori alapokon nyugvó várkastélyhoz, melyhez a sziklát megkerülő ösvényen, egy kisebb, ámde annál meredekebb útvonalon megtett séta után lehet feljutni. Láthattuk, hogy az építmény kiváló helyen, megfelelő távolságra fekszik a középkorban is létezett, fontos kereskedelmi úttól, mely a tőle egy-két kilométerre fekvő településekkel biztosította az összeköttetést, a vár pedig az út védelmét. A kastély és az út között, déli irányban több kisebb, inkább mocsárszerű tó található, körülötte pedig erdők terülnek el. Az út melletti Prądnik-patak vizéből duzzasztott tavak mintegy természetes védelemként is szolgálhattak egykoron, habár nem tudni, mióta léteznek ebben a formában.

Az őszi erdő lélegzetelállítóan gyönyörű, percekig csak állunk és próbáljuk befogadni a minket körülvevő festői látványt.

Az őszi díszbe öltözött fenyőerdő.

Az őszi díszbe öltözött fenyőerdő.

A körülbelül tízperces, felfelé vezető séta közben a kastélyt több oldaláról is meg lehet csodálni, s ami egyből szembetűnő, az a várhegy meredeksége, illetve az épületegyüttest körbeölelő masszív falak; láthatóan egykor megerősítették a kastélyt, bizonyára az aktuális védelmi szempontok miatt.

Már az ösvényről látszik a teljes épületegyüttes

Már az ösvényről látszik a teljes épületegyüttes

A falsíkok megtörésénél egy-egy kisebb, kör alaprajzú őrtorony lett kialakítva, melyekből három irányba nyílik egy-egy ablakszerű lőrés. A kis saroktornyok alatt, illetve a főkapu felett egy-egy – szerencsére beazonosítható – lengyel történelmi család címere figyelhető meg.

Bejárat a külső udvarra.

Bejárat a külső udvarra.


Őrtornyok a várfalak találkozásánál.

Őrtornyok a várfalak találkozásánál.

Talán felesleges hangsúlyoznom, mennyire meglepő volt a magyarországi átlagállapotokhoz szokott szememnek az ép várkastély látványa. Romokról ez esetben szó sincs: az épület nem volt támadások célpontja, végzetes találat sem érte, ebből kifolyólag szépen rendben tartva, dicsőülten áll a hegy tetején. A történelem során mindössze egy alkalommal, a XVII. század közepén szenvedett jelentősebb károkat, de az újjáépítés ennek minden nyomát eltüntette. Őszintén meg kell vallanom, jól esett végighordozni tekintetemet a már-már mesébe illő épületegyüttes monumentális egységén.

A bejáratként szolgáló kis átjáró kapuja szerencsére nyitva volt, így beléphettünk a külső udvarba, ahol rajtunk kívül is már szép számban gyülekeztek a látogatók.

Belépés az udvarba.

Belépés az udvarba.


A várudvar részlete és kilátás a várudvarból.

A várudvar részlete és kilátás a várudvarból.

A várkastély épületszárnyai szinte teljes épségben állnak a – mint később megtudtuk – reneszánsz és barokk kori átépítést követően, melynek alapjául egy korábbi épületegyüttes szolgált. A középkorban a kastély egy tehetős lengyel család, a Szafraniecek birtokában volt, akik azt szolgálataikért cserébe Nagy Lajos magyar és lengyel királytól kapták adományként 1377-ben, egy felújítást követően. Első ismert említése még a század elejéről, 1315-ből származik, ekkor egy, Łokietek Ulászló király által kiadott oklevélben a vár ’castrum Peskenstein’ néven szerepel. Pieskowa Skała 1609-ig volt a Szafraniecek kezén, ekkor ugyanis a család fiágon kihalt.

Korai történetéről sajnos nem tudtunk meg többet, habár a helyszínen régészeti kutatás is történt, sőt, helyreállítási céllal a teljes feltárásra is sor került Alfred Majewski vezetésével, még a második világháború után. Ám még ezek alapján is kérdéses a XV. századi kastély pontos alaprajza: a kutatók kétszintes palotaépületet, egy szögletes alaprajzú „őrtornyot”, számos udvari melléképületet rekonstruálnak, s a mai belső, árkádos udvarban található kút kialakítását is a középkorra teszik.

Később, a XVI. században a kor aktuális divatirányzatának megfelelően reneszánsz kastéllyá alakíttatták, többször átépítették, a nyugati oldalon a bejárat nagyobb hangsúlyt kapott, s ekkor történt a már említett erődítés kiépítése is.

Természetesen számos legenda kapcsolódik ehhez a várhoz is, melyek közül jelen alkalommal talán a legfontosabbat, a mókásan hangzó elnevezéshez kötődő történetet osztanám meg az Olvasókkal. Szájhagyomány útján maradt fenn évszázadokon át az a história, mely szerint egykor a középkori vár tornyában raboskodott egy fiatal lány, Dorotka, kinek szívszerelme egy fiatal és bátor lovag volt, ennek ellenére szülei hozzákényszerítették feleségül a várkastély idősebb, gazdag urához. A lovag gyakran látogatta a lányt az esküvő után is, magát zenésznek kiadva, ám egy nap titkukra fény derült, s az ifjút kivégezték, Dorotkát pedig a toronyba zárták. A legenda úgy tartja, hű kiskutyája vitt neki mindennap élelmet, így mentve meg a lányt az éhhaláltól. A férj halála után Dorotka kiszabadult, s attól kezdve hívják a kastélyt Pieskowa Skałának, vagyis a kutyus sziklájának/kövének.

Képeslap 1916-ból. (Forrás: postcards.hungaricana.hu, A Zempléni Múzeum gyűjteményéből.)

Képeslap 1916-ból. (Forrás: postcards.hungaricana.hu, A Zempléni Múzeum gyűjteményéből.)

A falakon felfutó borostyán és más kúszónövények, az udvarban álló, lombtalan fák vadregényes hangulatot kölcsönöznek az építmény egészének. Fokozza ezt az érzést az egyik, a kaputól balra eső bástyából kialakított kávézó teraszáról érzékelhető, a várkastélyt körülvevő csodálatos látvány is, mellyel valóban nem lehet betelni. Az oldalsó kiskertbe akkor éppen nem sikerült lejutnunk, így kénytelenek voltunk megelégedni azzal az ígérettel, hogy ha nyáron visszajövünk, egy teljes szépségében pompázó, labirintust formáló növényi kavalkádot fogunk látni. Eme novemberi napon azonban kevesebb színben tudtunk gyönyörködni, ezért csupán elképzelni lehetett, milyen az egyébként a legszebb európai történeti kertek listáján is szereplő labirintus, ha tarka nyári ruhát visel.

Részlet a kerti labirintusból.

Részlet a kerti labirintusból.

A külső udvarban egyből szembeötlik a kerek alaprajzú gótikus torony, melynek építését a XV. századra teszi a kutatás. Számtalan apró nyílás, néhány kulcslyuk alakú lőrés is megfigyelhető a faragott kövekből és téglából épült torony teljes felületén. Ehhez épültek hozzá a későbbiekben a kastély épületszárnyai.

Már az országútról is látszott az a magas és rendíthetetlennek tűnő torony, melyet az udvarból közelebbről is megcsodálhattunk. Közvetlenül a barokk idején felkerült toronysisak alatt található egy míves kialakítású óraszámlap, melynek közepén egy maszkos fej tartja a mutatókat, körben pedig az asztrológiai jegyek bronzból öntött képmásai díszelegnek. A többszintes toronyépület melletti szárny két, ún. sgraffitto-díszes erkéllyel rendelkezik, legtetején faragott oromdíszekkel. Sajnos ide sem tudtunk feljutni, így tovább is haladhatunk a belső udvarba!

Balra: A toronyépület és a kétszintes erkély. Jobbra: Asztrológiai jegyekkel díszített óra számlapja.

Balra: A toronyépület és a kétszintes erkély. Jobbra: Asztrológiai jegyekkel díszített óra számlapja.

A faajtón belépve a belső, árkádos udvarba jutottunk, ami szintén igen szép állapotban maradt meg. Az átjáró előtti, eredetiben fennmaradt reneszánsz ablakkeretek egyikén évszámos felirat hirdeti a XVI. századi átépítést és annak elrendelőjét. Az 1578-as dátum az építkezések befejeződését jelöli; ez az időszak az akkori Magyarországon is a castellum-építések, -átalakítások kora volt. Gyakori, hogy a korábbi castrumokat szabályos(ra törekvő)  reneszánsz, középudvaros kastéllyá alakíttatja át a tulajdonos. Az épületegyüttes köré emelt erős falakon túl a várkastély szerencsés elhelyezkedése is többé-kevésbé garancia lehetett a biztonságos életre.

A belső udvarban, a folyosókon kissé meglepődve tapasztaltuk, hogy semmiféle információs táblát vagy kiállítási elemet nem helyeztek el az illetékesek, amit, úgy vélem, sürgősen pótolniuk kellene, így megszűnne az akkori, kissé sivár látvány. A kecses árkádíves folyosókat könnyen meg lehetne tölteni élettel, annak ellenére, hogy nagy méretekről van szó. Az első és második emeleten részben egy szépen megmunkált baluszteres korlátsor fut körbe az árkádívek alatt, kellemes összhangot alkotva a földszinti nyílászárók íves hajlataival.

Feljáró az emeletre.

Feljáró az emeletre.

Különösen szépek az árkádok közötti ívmezőkben látható maszkok, melyek mindegyike különböző, állati és emberi arcot formáz. A kút mélysége 45 méter, valószínűleg a középkorban elérte a közeli Prądnik-patak vizének szintjét. Ennek felvonószerkezete felett, az első emelet nyugati falán található az a két címer, melyek az évszázadokon át birtokos Szafraniec-családhoz köthetőek. Érdekes összhatást kelt a nagyjából trapéz alaprajzú udvar egésze: úgy tűnik, mintha – a bravúros építészeti megoldásoknak köszönhetően – az udvar sokkal tágabb, az építmény pedig monumentálisabb lenne a valóságosnál.

Az épületszárnyak találkozása és az árkádíves körfolyosók.

Az épületszárnyak találkozása és az árkádíves körfolyosók.


Balra: Folyosórészlet. Jobbra: Festés nyomai egy eredetiben meghagyott belső udvari falszakaszon.

Balra: Folyosórészlet. Jobbra: Festés nyomai egy eredetiben meghagyott belső udvari falszakaszon.


A belső udvari kút, első emeleten a két címer.

A belső udvari kút, első emeleten a két címer.

Annál nagyobb volt a csodálkozásunk, miközben – a múzeumtól kapott szövetpapucsban – végigjártuk a szépen berendezett épületszárnyak mindegyikét. Hajlok arra, hogy a krakkói Wawel-beli kiállítás színvonalához hasonlítsam az itt látottakat, mind mennyiség, mind pedig minőség tekintetében. A várkastély termeiben ugyanis egy művelődéstörténeti kiállítás kapott helyet, gazdag tárgyi emlékanyaggal fűszerezve, melyet egy fotójegy vásárlásával meg is örökíthet a látogató. Bútorok, festmények, szőnyegek, mindennapi használati tárgyak mutatják be az egykori emberek életét, a korok művészetét, teremről teremre haladva, időrendi sorrendben, a gótikától elindulva. A magas művészi színvonalú óraszerkezetek, porcelánedények, faragott ládák, ágyterítők sokaságának megcsodálása több órát vett igénybe, már csak azért is, mert a kiállítás berendezése során szinte az összes szobát használatba vették, így a teljes kastélyépületet bejárhattuk. Egyetlen apró hiányosság volt csak: a vitrinek feliratai sok esetben csupán lengyelül szerepeltek, jó lett volna legalább egy angol nyelvű megnevezéssel is találkozni a kihelyezett tárgyak mellett.

Fent: Aranyveretes láda. Lent balra: A kastély legkorábbi emlékei: kályhacsempék. Lent jobbra: Faragott szék.

Fent: Aranyveretes láda. Lent balra: A kastély legkorábbi emlékei: kályhacsempék. Lent jobbra: Faragott szék.

Az intarziás szekrénykék, ezüstedények, öntött gyertyatartók mesélnek arról ama letűnt korokról, melyekben a kastély még eredeti funkcióját töltötte be, s habár a tárgyak többsége nem innen származik, mégis segít visszarepülni évszázadokkal korábbra.

Igény esetén természetesen vezetett túrán is részt vehetünk, különböző idegen nyelveken, de mi inkább saját tempókban fedeztük fel a várkastélyt. S hogy miért kellett papucsba bújnunk? A padlózat néhol eredeti formájában, gyönyörű intarziás kialakítással maradt meg, ezért törekednek ily módon a további megőrzésre.

Balra: Művészi színvonalú biedermeier szekrényke. Jobbra: Ezüst asztali edények.

Balra: Művészi színvonalú biedermeier szekrényke. Jobbra: Ezüst asztali edények.


Balra: Festett kazettás mennyezet az egyik szobában. Jobbra: Mennyezetig érő, faliszőnyegekkel körülvett ágy.

Balra: Festett kazettás mennyezet az egyik szobában. Jobbra: Mennyezetig érő, faliszőnyegekkel körülvett ágy.

 

A nap végére listám utolsó pontját is kihúzhattam, s nem is akármilyen hangulatban tértem vissza Krakkóba. A várkastély és a környező erdő bejárása majdnem egy egész napot vett igénybe, de mindenképpen érdemes volt ennyi időt rászánni a kirándulásra, sőt, legközelebb, ha eljutok, valószínűleg még több idővel kell számolnom, ha az erkélyeket, a kertet és a többi, aznap elzárt épületrészt is meg szeretném nézni.

A nemzeti parkban további, főként természeti látványosságokat is fel lehet keresni, s érdemes előre összeállítani a napi programot, mert hamar el lehet veszni a bőség zavarában. Krakkó környékén többek között a wieliczkai sóbányát, emellett II. János Pál pápa szülőhelyét, Wadowicét érdemes megnézni, illetve a közelben található hírhedt auschwitzi tábor is, amelyre mindenképpen egy egész napot kell szánni. Hazafelé útba ejthető a lengyel-szlovák határnál fekvő gyönyörű nedeci vár, valamint a Zakopane és környéki híres fatemplomok köre is.

Kívánom mindenkinek, hogy egyszer eljusson erre a csodálatos vidékre, ahol a hagyományőrzés kiemelten nagy hangsúlyt kap, s ahol a természet és ember együttélésére igen szép példák akadnak.

Do widzenia!

Viszontlátásra! Do widzenia!

Viszontlátásra! Do widzenia!


Felhasznált forrás:

  • Helena Kozakiewicz – Stefan Kozakiewicz: A reneszánsz Lengyelországban. Budapest-Varsó, 1978.
  • pieskowaskala.pl

Szöveg: Horváth Viktória,
Fotók: Horváth Dominika,
Szerk.: Vígvári Tamás



Hozzászólások
Várjáró Magazin 17. szám — 2 hozzászólás
  1. Szia Viktória! Szeretném neked megköszönni, hogy ilyen nagy átéléssel, részletekbe bocsátkozva megosztottad velünk, itthon maradottakkal a lengyelországi élményeidet. Bizony a magyar történelem viharai úgy hozták, hogy ilyen teljes épségben megmaradt műemlék megtekintésére sok-sok kilométerre kell elutaznia az érdeklődőnek. De mindenképpen megéri a fáradságot, a reá áldozott időt, mert a régi idők pompás épületének élménye örökre megmarad a szívben. Remélem, hogy jó szerencsém jövőre engem is elvezérel Lengyelhonba.

  2. Kedves Várbarát, köszönöm a szép szavakat és kívánom, hogy minél hamarabb eljuss erre a gyönyörű vidékre! A beszámolót írni is öröm volt, hát még átélni. 😉

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.