Várjáró Magazin 11. szám

Dévényi Zsolt: Château Gaillard

Várjáró Magazin 11. szám, Dévényi Zsolt: Château Gaillard

Oroszlánszívű Richárd! Olyan név ez, amely minden történelmet szerető ember szívét erősebb dobogásra serkenti. Jómagam is izgatott lettem, amikor útitervünket állítottam össze 2012 júliusában és észrevettem, hogy Párizsból úticéljaink (Normandia és Bretagne) felé elindulva könnyűszerrel útba ejthetjük a Les Andelys városka mellett emelkedő Château Gaillard várát. Hiszen ez az a vár, amely szíve csücske volt Richárdnak és melyet még korai halála előtt teljes pompájában láthatott!

Nem is haboztunk, miután a reptéren átvettük a gépkocsit, egy lendülettel a várhoz autóztunk.

Château Gaillard megközelítése napjainkban.

A parkolóból felsétálva csodás látvány tárult elénk. A vár még romjaiban is impozáns látvány a Szajna kanyarulata fölé magasodva.

A vár távlati képe

Mivel nekünk nem DeLorean DMC-12 típusú gépkocsink volt, csak gondolatban repültünk vissza a 12. század fordulójára. Akkoriban a nyugati világ két leghatalmasabb uralkodója, I. (Oroszlánszívű) Richárd[1] angol és II. Fülöp[2] francia király feszült egymásnak e szép vidék birtokolásáért.

Induljunk el a képzeletbeli és valóságos túránkra és járjuk be a várat, ismerjük meg történetét!

A vár a Szajna kanyarulatában egy 90 méter magas dombon magasodik Les Andelys fölé. A kisváros Felső-Normandia (Haute-Normandie) festői részén található. Két, történelmileg külön álló városrésze, Grand Andely és Petit Andely mára már összeolvadt. Les Andelys mintegy 100 kilométerre északnyugatra van Párizstól és nem több mint 40 kilométerre Rouentól. Autóval mindkét irányból viszonylag gyorsan megközelíthető.

A vár elhelyezkedése.

A városka fontos kereskedelmi útvonalak mentén fekszik, s ennek jelentőségét már a korai időkben is felismerték. A legfontosabb út maga a Szajna, hiszen egészen a vasút elterjedéséig a legolcsóbb és legnagyobb kapacitású szállítási módnak a vízi úton történő szállítás számított. Nagyobb hadászati mozgást az utánpótlás-szállítás biztosítása nélkül nem lehetett elképzelni. Egy komoly hadsereg ellátmányát legkönnyebben vízi úton lehetett megoldani.

A dombon álló vár – előzmények nélkül – a virágzó középkorban épült. Történelmi jelentőségét az adja, hogy a kor egyik nagy konfliktusának határvidéke éppen ezen a vidéken húzódott.

A főszereplők

Château Gaillard építtetője, sőt egyes források szerint tervezője is I. (Oroszlánszívű) Richárd, aki a kor egyik legnagyobb formátumú uralkodójának és egyben kétségtelenül a század egyik legnagyobb hadászati szakértőjének is számított. Az angolok hálás szívvel gondolnak vissza uralkodására, bár igazi nagy tetteit nem a szigetországban vitte véghez, hiszen alig tartózkodott Angliában. Zömében francia birtokain hadakozott hűbéreseivel, és a Szentföldön harcolt a harmadik keresztes hadjáratban.

Hogy kerül a csizma az asztalra? Angol királyként vajon miért hadakozott a mai Franciaország területén Richárd? Természetesen birtokait kívánta megóvni kapzsi ellenfeleitől. Eltekintve az egészen korai történetek taglalásától, érdemes a kor főbb sajátosságait áttekinteni. Remélhetőleg nyilvánvalóvá válik, honnan származtak Richárd birtokai.

A 12. század a középkor és a hűbériség virágkora (szándékosan nem írok feudalizmust, mert az jelentősen más fogalom, bár sajnos még a szakirodalomban is néha keverednek a meghatározások). A nemzetállamok nem léteztek még, a birtokhatárok nem esnek egybe a mai országnak nevezett terültekkel. Akkoriban az egyes területek fő összetartó ereje még nem a közös nyelv és a közös kultúra volt.

A kor nyugati társadalmának meghatározó rendező elve a hűbériség, azaz a hűbérúr – vazallus kapcsolatok szövevényes rendszere.

Richárd francia birtokainak eredete egészen azokig az időig nyúlik vissza, amikor Richárd apja, II. Henrik[3] angol király feleségül vette[4] Aquitániai Eleonórát.

Eleonóra a középkor egyik igen színes egyénisége, ki első férje révén korábban francia királyné is volt. Eleonóra mindössze 15 éves, amikor már Aquitánia hercegnője, valamint Poitou, Saintonge, Angoûmois, Limousin, Auvergne, Bordeaux és Agen grófnője. Nem csoda tehát, hogy a kor egyik leggazdagabb hajadonja hamarosan Franciaország királyának hitvese lett.

Rosszul sikerült házassága VII. Lajos francia királlyal, a korban szokatlan módon, válással ért véget. Lajos, hogy a válás mielőbb végbemenjen, beleegyezett abba, hogy Eleonóra visszakapja öröklött birtokait. Mindössze hat héttel a házasságuk felbontása után Eleonóra kezét nyújtotta Henrik normandiai hercegnek. Henrik  két kalandos év után II. Henrik néven a Plantagenet-ház (más néven második Anjou ház) első uralkodója lett Angliában.

II. Henrik élete utolsó évei békétlenségben teltek. Fiai és rokonai egymással és vele is hadakoztak.

Richárdnak Eleonóra és II. Henrik harmadik fiaként, tehát esélye sem volt a trón elnyerésére.  Azonban bátyjai korán meghaltak.  Megnyílt az út a hatalom felé. Apja mégsem őt, hanem János öccsét akarta örökösének megtenni. Richárd erővel szerzett érvényt valós jogainak.

A trónért vívott küzdelméhez szövetségest keresett és talált francia honban. Már korábban, 1172-ben hűbérúrnak ismerte el a francia királyt az aquitániai hercegség fejében, de hogy segítséget kapjon apja elleni terveihez, homagiumot[5] tett II. Fülöp francia királynak, és hűbéresküt fogadott az összes franciaországi Anjou-területre is.

Richárd és II. Fülöp szövetkezve legyőzték II. Henriket, majd annak halálával Richárdra szállt az angol korona, beleértve a francia földön lévő hűbéri területeket is. Az akkori viszonyokat jól jellemzi, hogy Richárd vazallusként jóval nagyobb terület felett uralkodott még francia földön is, mint hűbérura, II. Fülöp.

A két térkép összehasonlításával lehet igazán értékelni Fülöp Ágost jelentőségét.

Richárd így jutott hatalmas birodalmához, amelyet a nehezen követhető hűbéri kapcsolatok tartottak egyben úgy-ahogy.

Sikeres keresztes hadjárata után, a Szentföldről hazatérés közben fogságba esett, és fogságban töltött évei alatt II. Fülöp megszállta Richárd normandiai birtokait.

Richárd a fogságból szabadulva – miután János öccsét gyorsan eltávolította a hatalomból – francia földre ment, és öt év harc árán zömében visszaszerezte birtokait II. Fülöptől.

Ennek a konfliktusnak köszönhetjük tulajdonképpen Château Gaillard várát.

Egy szép festmény a várról.

Építéstörténet

Az építés 1196-ban kezdődött el, és akkori, sőt mai szemmel nézve is rekordidő alatt fejeződött be.

A vár a normann határhoz közel fekvő uradalmon épült. A kis Gambon-patak itt folyik be a széles Szajnába, amit a közelben egy hosszú sziget választ ketté. A Szajna meredek partja mellett mintegy 90 méter magasan, 600 láb hosszú és 200 láb széles plató emelkedik, körülbelül két focipálya méretben.

Ilyen volt a vár és környéke az ostrom idején.

Az uradalom gazdája akkoriban Rouen érseke volt. Bár a terület a határ normann oldalán feküdt, tehát a Richárd fennhatósága alatti területen, annak megerősítése tiltott volt egy 1195-96-os egyezmény miatt. A stratégiai pont birtoklása mind Richárd, mind Fülöp számára fontosnak tűnt, így a kísértés a kisajátítására hatalmas volt.

Az előny Richárd oldalán volt. Walter Coutances, az érsek, a normann egyház feje és egyben a normann adminisztráció jelentős szereplője is. Mikor Richárd fogságban volt, ő segített összegyűjteni a váltságdíjat, és túszként közreműködött Richárd szabadulásában.

Richárd néhány vonzó birtokot ajánlott fel cserébe az érseknek a bájos kanyar mellett elterülő vidékért, feltételezve, hogy Walternek nem lesz ellenvetése a cserét illetőleg. Az érsek azonban nem könnyen adta be a derekát, mivel a terület egyike volt az érsekség legjövedelmezőbb birtokainak. Meglepetésre visszautasította Richárd ajánlatát. Amikor Richárd ragaszkodott tervéhez, Walter elmenekült Normandiából és Róma elé vitte az ügyét. A pápán volt a sor, hogy eldöntse az uradalom sorsát. III. Celesztin pápa úgy ítélte meg, hogy Richárdnak joga van arra, hogy megvédje hűbérbirtokait a támadásoktól, és feloldotta a területen a Walter által időközben kihirdetett egyházi átkot. A kész tények elé állított érsek visszatért, és elfogadta a cserét, amit Richárd kínált neki. Így már nem volt akadálya az időközben elkezdődött építkezés folytatásának sem.

A vár magja hatalmas sziklán épült. Richárd a várhoz kapcsolódó területeket is jelentősen megerősítette. A folyót kettéosztó sziget közepén Richárd egy erődített palotát, más források szerint egy fallal kerített tornyot építtetett.

A belső vár a lakótoronnyal.

A szikla alatti réteken, ahol az Andley-völgy találkozik a Szajnával, Richárd alapított egy új kisvárost, Petit Andelyt.  Az új kikötőváros tágas utcákkal, jelentős kőházakkal és elegáns plébániatemplommal büszkélkedhetett. A 800 éve épült Saint Sauveur-templom még ma is dísze a városnak.

A Saint Sauveur-templom a városban.

Hogy a közlekedés biztosítva legyen, Richárd megerősített híddal kapcsolta össze a szigeten található erődítést az új várossal és a folyó déli oldalával. A várost magát fallal kerítette, és a Gambon-patakot két részre terelte, hogy az a várost védő árkot vízzel töltse fel. Valószínűleg a patak mostani két ága jelzi az egykori kisváros pontos határait. Petit Andely várig felnyúló falai a meredek sziklán álló várral egy egységet képeztek. Ahol ez a külső függönyfal találkozott a Szajnával, Richárd a folyómedret is megerősítette gátakkal és egyéb akadályokkal, mint például a három sorban leásott karófallal, ami megakadályozza az esetleges folyó felőli támadásokat.

Rekonstrukciós elképzelés a várról. Baloldalon a háromsoros karósor látszik a Szajnában. Jobb oldalon fent a Gambon-patak öleli körül Petit Andely városát.

Az egész komplexum elképesztő sebességgel épült fel. Az építés, amely nagyrészt 1198-ra befejeződött, nagyon jól dokumentált. A költségek elszámolását az adott évi kincstári kimutatások[6] részletesen tartalmazzák. A feljegyzések szerint, annak érdekében, hogy az építés időben befejeződjön, a falakat olyan gyorsan húzták fel, hogy a habarcsnak nem volt elég ideje megkötni. Az államkincstári feljegyzések nem csak azt fedik fel, hogy milyen gyorsan haladt az építkezés, hanem az is kiderül belőlük, hogy milyen költséges volt. Hatalmas számú munkásra volt szükség, köztük a sok speciális szakemberre, mint például kőműves, kőfaragó és ács. A mesterek zöme a szigetországból, főleg Walesből származott.

A fal építésénél használt konstrukció, miszerint a faragott falak közét kovakő és mészkő keverékével töltötték fel, jelentősen csökkentette a ráfordításokat és az építkezés időigényét.

A faltöltés belső szerkezete kovakő és mészkő keveréke.

Ugyan a két fal közötti feltöltéshez szükséges kő – a jelentős méretű szárazárok-ásások melléktermékeként – a helyszínen is rendelkezésre állt, azonban a falakat burkoló finom négyzetes követ, valamint a vasat és a hatalmas mennyiségű fát szállítani kellett, gyakran jelentős távolságból, ami megnövelte az amúgy is hatalmas költségeket.

A két különböző fajtájú kőből készült fal (világos, puha agyagos mészkő és a sötétebb tónusú tufa), váltakozó felrakása csíkos összhatású, ami emlékeztetett a franciaországi római kori épületekre.

A külső vár romjai. A baloldali falszakasz megmaradt élén jól látható a csíkos minta, amely a kétfajta kő váltott beépítéséből ered.

A vár felépítésére Richárd mintegy 45.000 Anjou-fontot költött[7]. Az összeg mértéke akkor mérhető fel igazán, ha figyelembe vesszük, hogy a hercegség teljes évi jövedelme 1195-ben 80.000 Anjou-font volt. Az már csak hab a tortán, hogy a kincstárnak csak Normandiában 45 vár fenntartásáról kellett gondoskodnia.

Richárd, hogy több erőforrással rendelkezzen az erődítmény befejezéséhez, minden lehetséges pénzforrást kiaknázott. Az általa alapított Petit Andely új lakosaitól is jelentős summát kért a letelepedésük és városi polgárjoguk fejében.

Petit Andely és a Saint Sauveur-templom.

Château Gaillard valójában egy védelmi komplexum kiemelten fontos részévé vált. Richárd apja nyomdokain úgy illesztette be a normann határt védő erődítmények láncolatába, hogy a vár szervesen kapcsolódjon a szomszédos erősségekhez. Háború idején az egyes erősségek helyőrségeit gyorsan át lehetett csoportosítani a várak között. Ha az egyik várat ostrom alá fogta az ellenség, más várak helyőrsége a felmentésére tudott sietni, és elég erővel rendelkezett, hogy megtámadja az ostromlókat. Hogy tovább erősítse Château Gaillard helyzetét, Richárd két kisebb erősséget is építtetett a közvetlen közelében. Ezek egyike a vártól 2 kilométerre, délre, Cléryben felépült, kis méretű, vizesárokkal körbevett Le Muret, amely egy „motte and bailey” rendszerű építmény, azaz kerített földhalom, amelyen egy torony állott. A földhalom csúcsán lévő platform 20 méter átmérőjű, és 5 méterrel emelkedik a környező fennsík fölé. Árkának átlagos szélessége 10 méter, mélysége 3 méter, amely napjainkban is vízzel teli.

A másik erősség a Szajna folyásával szemben 5 kilométerre lévő Boutavant, Tosny közelében, amely egy szigeten álló, nyolc méter oldalfalú, négyszögletű torony volt.

Ezek az elővárak, amelyekben lovagok és könnyű fegyverzetű fegyveresek egyaránt tartózkodtak, előzetes figyelmeztetést adhattak a határon lévő, a Szajna jobb partján elterülő termékeny Vexin-fennsík felőli támadás esetén.

Château Gaillard összetett vár. A kor európai váraitól modern megoldásai különböztették meg. Richárd a Szentföldön a várépítés terén is hatalmas ismeretekre tett szert. Az ott tapasztalt újítások kivétel nélkül megjelentek Château Gaillard várában is.

A vár hármas tagolású.

Fantázia rajz a vár ostromáról.

A vár magja a belső vár, amely nagy lakótorony köré épült, tornyokkal szegélyezett hullámos függönyfal. A belső vár 2,5 méteres hullámos falai tetején kerek kis tornyocskákkal magasodott a száraz árok fölé. A belső vár hullámos fala jobban ellenállt a hajítógépes támadásnak, mint a sima, míg a fenti tornyok alkalmasak voltak az oldalazó tüzelésre is.

A belső vár hullámos fala.

A lakótorony alig 10 m átmérőjű, így inkább utolsó menedék volt, mint tényleges lakóhely. Belsejében fűtésre alkalmas építmény nem volt. Falainak vastagsága 3,5 méter a támadható irányból, míg a Szajna felőli oldalon 2,5 méter, magassága 9 méter.

A lakótorony metszeti rajzán jól megállapíthatók az épület méretei.

A lakótornyot övező belső vár nem igazán koncentrikus, hiszen falának egy része a torony maga. Igazi falszorosról sem beszélhetünk, de a belső vár kis mérete ugyancsak megnehezíthette az ostromlók dolgát.

Remek légi felvétel a belső várról és a lakótoronyról. Balra a háttérben a latrinatorony megmaradt csonkjai láthatók. A franciák itt tudtak behatolni a középső várba.

A belső várat kiterjedt, mély szárazárokkal részben elhatárolt középső vár övezte.

A középső várat meredek szikla határolta mind a város, mind a Szajna felől. Az egyetlen olyan irányban, ahonnan várható volt az ellenség támadása, külső várat építtetett.

A lakótorony csatlakozása.

A külső várat helyenként kör alaprajzú tornyokkal erősítette meg. A valószínű támadás irányában, azaz a háromszög déli csúcsán egy hatalmas tornyot emelt, amely mint egy hajóorr szegült szembe az ostromlók hullámaival.

A barbakán szerűen kialakított külső várat egy mély szárazárok választotta el a középső vártól. A két várrészt fából készült felvonóhíd kötötte össze (egyes források szerint törött vonalú volt, azaz a kapuk nem egymással szemben voltak). A vár övező falaiban akkora a pusztulás, hogy az átvezető felvonóhídhoz tartozó kapuk pontos helyét sem a külső várban, sem a középsőben nem sikerült megtalálni.

A feltárások alapján elkészített alaprajz. Jól elkülöníthetőek az elpusztult falszakaszok.

A középső várban gazdasági épületek sorakoztak, istállók, mély kút, kápolna és egy jól tervezett latrinatorony. A lakótoronyban valószínűleg nem volt kút, talán még ciszterna sem.

A vár kútjai közül egy a külső várban volt. Ez az egyetlen, amely napjainkra fennmaradt. A másik a középső várban a kápolnával szemben lehetett, míg a harmadik a belső várban.

Külső vár az egyetlen fennmaradt kúttal.

A középső vár alatti, puha kőbe vájt hatalmas pincék szolgáltak az élelmiszer-tartalék tárolására. Bennük olyan mennyiségű ellátmányt halmoztak fel, amely egy egy évig elhúzódó ostrom, akár egy hatalmas kísérettel történő királyi látogatás esetére elegendő lehetett. A nagy pince boltozatát 18 pillér tartotta. A pillérek némelyike szobordíszítésű volt és keresztirányú bordákkal kapcsolódtak egymáshoz.

A falak többségének alsó része Château Gaillard esetében – különösen igaz ez a lakótoronyra és a belső vár függönyfalára – lejtős glacis. A falak alapja ennek következtében nagyon vastag. Egy olyan korban, amikor a falak aláaknázása fontos eleme volt az ostromtechnikának, ezért valószínűleg az aknázás elhárítása volt az oka a glacis kialakításának. Minél vastagabb volt a fal, annál nagyobb alagutat kellett ásniuk az ostromlóknak, hogy azt lerombolhassák.

A belső vár és a lakótorony a középső vár udvaráról.

Richárd és a mérnökei tudatában voltak annak, hogy Château Gaillard egy krétaszerűen viselkedő anyagú sziklán áll, amely puha és omlós. Ha könnyűnek bizonyult az építőknek kiásniuk az árkokat és alapokat, az ellenség számára is könnyű volt az aknákat befúrni a várfalak alá. Ezért kellett a falak alapjait megvastagítani. Más elmélet szerint a glacis a támadók lövedékeinek elhárítására is szolgálhatott, mivel a becsapódó lövedékek gellert kaptak rajta.

A lakótorony nagy ablakaiból csodálatos kilátás nyílt a meredek szikláról a Szajnára és a francia király szomszédos területeire.

A lakótorony nagy ablakai.

A csepp alakú, csőrszerűen (en bec) kialakított lakótorony sem gyakori a korabeli várépítészetben. Csak két hasonló maradt fent Franciaországban, az egyik La Roche Guyon, a másik Issoudun. Sajnos egyiknek sem ismert a pontos építési ideje, így a párhuzamok nem értelmezhetők. A csepp alak magyarázata az, hogy a lehetséges támadás irányába néző csőrről a lövedékek két irányba eltérültek.

A lakótorony és a belső vár felülről. Jól látható a lakótorony cseppszerű, csőrös alaprajza és a torony baloldalán a sütőház alapjai. Jobbra a torony mellett a palota látható.

A torony szárazföld felőli oldalán kő támfalak meredeznek, hogy elbírják a fából készült lőréses gyilokjárót, amely a padlózatán fa borítású lyukakkal tette lehetővé, hogy kőzáporral árasszák el a védők a közel merészkedő ostromlókat, és remek esélyt nyújtott számszeríjászok számára is a kilövésre.

A lakótorony lehetséges rekonstrukciója.

A lakótorony a legmodernebb védművekkel rendelkezett. Bár akkoriban a kontinensen a fából készült lőréses gyilokjáró volt általános, itt a gyilokjárót tartó kő támfalak egyedivé tették a várat. Valószínű, hogy Richárd szentföldi tapasztalatai alakították ki őket. Crac des Chevaliers lehetett a minta Château Gaillard építésénél. A vár elhelyezése, kialakítása és technikai megoldásai egyértelműen a szentföldi várakat idézte.

A lakótorony fala.

A pártázott falak felett magasodó meredek, palatetős tornyok nagyszerű látványt nyújtottak, és az egész vár a bevehetetlenség érzetét keltette. Bár a vár falain valószínűleg egyáltalán nem voltak lőrések az íjászok számára, a lőréses gyilokjárók és a kerek tornyok jó lehetőséget adtak a védelemre.

A vár rekonstrukciós képe egy 3D számítógépes modellen. Jól látszik a lakótorony és a belső vár lőréses gyilokjárója.

A mészkő falak ragyogtak a fehér napfényben. Meghökkentő, hogy alig több, mint egy év elég volt hozzá, hogy ezeket nagyszerű mészkő hasábokat kibányásszák, kifaragják, elszállítsák és beépítsék a hatalmas falakba. Más várak esetében évtizedek munkája kellett ehhez.

A vár észak felől.

A várba való bejutást Richárd kiválóan megtervezte. Bárkinek, aki be akart vonulni a várba, a felvonóhidas bejáraton keresztül a külső várba, a város felőli meredek lejtőn a középső vár függönyfala mentén kellett végiglovagolnia. A felvonóhíd vezette át a külső árkon keresztül a D alaprajzú tornyokkal közrefogott bejáraton a külső háromszög alakú külső várba. Onnan egy másik felvonóhídon juthatott át a kilenc méter széles és hat méter mély szárazárkon, a gazdasági épületeket is befogadó középső várba. A harmadik felvonóhíd ívelt át a hullámos falú, tetején kis tornyokkal szegélyezett belső várba, a vár tényleges szívébe, a palotához és a lakótoronyhoz.

A belső vár a lakótoronnyal

Château Gaillardnak volt azonban egy kirívó gyengesége. A vár a Szajna fölötti szikla kiugró homlokát foglalta el, azaz csak a végén lévő a sarkantyúszerű területet. A vár mögött, túl a háromszögű külső váron, a domb tovább emelkedett. Így már a vár közvetlen közelében volt olyan terület, amely lehetséges támadó pozícióként magasodott a vár fölé. Egy olyan tapasztalt katona, mint Richárd bizonyára tisztában volt ezzel a hiányossággal, ám úgy gondolhatta, hogy ez nem fontos szempont. Úgy érezhette, hogy valószínűleg nem kell megvédenie a pompás, új várat. A nyilvánvaló sebezhetőség itt nem látszott olyan fenyegetőnek, mint idegen földön. Hazai birtokán Richárd úgy vélte, hogy csak megerősítette a saját területét és kimutatta erejét a francia királynak. Mondása szerint, ha a vár falai vajból épülnek, akkor is meg tudta volna védeni.

Richárd az új várat inkább prosperáló és virágzó székhelynek szánta, mint egy frontvonalat jelentő erődítésnek. Nem helyőrségként tekintett a várra és a városra, hanem egy olyan helyként, ahol az udvarát berendezheti. A vár hatalmas ablakaiból csodálatos kilátás nyílt a visszaszerzett földekre. Számos, a várban kiadott oklevél is alátámasztja szándékait. Már az elnevezése is azt sugallta, hogy rajongott a várért, hiszen a Gaillard, azaz a cimbora nevet adta neki.

Richárd korai halála megfosztotta II. Fülöpöt, hogy összemérjék erejüket a vár birtoklásáért. 1199 áprilisában Richárd lóhalálában rohant délre Limousinba, hogy megelőzzön egy potenciális lázadást. Az egyik lázadó fellegvárának, Chaluš-nak az ostroma közben Richárd egy számszeríjból kilőtt nyíltól megsebesült. A seb elfertőződött, és egyértelmű volt Richárd és kísérete számára, hogy az uralkodó nem éli túl a sebesülést. Halálos ágyán János öccsére hagyta hatalmas birodalmát – az angol trónt, a normann hercegséget, Maine és Anjou megyéket valamint Bretagne és Aquitaine hűbérúri címét. Testét Fontevraud apátságába szállították, hogy apja lábainál temessék el. Anyja, Eleonóra, aki itt élt elvonulva a világtól, két szép síremléket emeltetett a férje és a fia számára. Később őt is itt temették el második férje mellett. Sajnos a testek nem leltek örök nyugodalmat, mert a francia forradalmi csőcselék a sírokat felforgatta, kirabolta, és a testeket kidobta. Ma már csak a síremlékek láthatók.

Belső részeit a halála helyén, Chaluš-ben temették el, míg bebalzsamozott szívét Rouenban a Notre- Dame-templomban, ahol volt szerencsém lefényképezni.

Richárd sírja a Cathédrale Notre-Dame oldalhajójában, Rouenban.

Itt van eltemetve az a Rollo (uralkodott 911-931) is, aki a normannok hatalmát megalapozta a Szajna völgyében.

János nem vesztegette az időt, megszerezte magának Normandia hercegségét. A Le Goulet-szerződésben II. Fülöp elismerte János jogát az angol trónra, cserébe János elfogadta Fülöpöt hűbéruraként Normandia és Anjou területén. Nemsokára Jánost Anglia királyává koronázták. Némi készpénz is gazdát cserélt; János 20.000 márkát fizetett Fülöpnek a kegyért, birodalma teljes évi jövedelmének mintegy felét.

Az ostrom története

Itt az idő, hogy részletesen szóljunk Richárd öccséről, Jánosról[8]. Az utókor és a kortársak két ragadványnevet illesztettek a János neve mellé. Az egyik a „Földnélküli”[9], míg a másik a „Puha kardú”[10]. Mindkettő szorosan kapcsolódik a későbbi franciaországi történésekhez, bár mindkettőnek voltak egyéb okai is.

A Földnélküli jelző korábban arra is utalt, hogy a testvérek közötti osztozásnál neki jutott a legkisebb terület, de az elnevezésben igazából a II. Fülöppel történt konfliktus a meghatározó. A Puha kardú gúnynév pedig természetesen a „hadisikereire” kíván rávilágítani.

János sorsában főleg az érdekel bennünket, ami összefonódott Château Gaillard történetével.

Fülöp nem nyugodott bele, hogy Richárd halála után a francia korona kiterjesztésének útjában újabb hűbérese állja az útját. Végleg vissza akarta szerezni teljes Normandiát. Ne feledjük, hogy a hűbériség fénykorát éljük, ami kötelezettséget jelent mindkét fél számára! János 1200-ban gyermektelen házassága felbontása után egy francia hűbéresének menyasszonyát vette el feleségül. A lány szülei ugyan az angol királynak adták lányuk kezét, de a szerelmes lovag ebbe nem nyugodott bele, és megvádolta hűbérurát, Jánost a hűbéri eskü megszegésével. János ügyetlenségét Fülöp kiválóan kihasználta.

Fülöp az udvari hűbéri bírósága (a pairek bírósága) elé idézte vazallusát, de mivel János szerencsétlen módon nem jelent meg, a bíróság megfosztotta hűbérbirtokaitól (innen a „Földnélküli” elnevezés) vazallusa menyasszonyának elcsábításáért. Ez adta II. Fülöpnek az ürügyet, hogy katonai erővel foglalja el János birtokait. Első lépésként elfoglalta és lerombolta a már említett Boutavant. Megkezdődött tehát a harc kettejük között. A következő két év felkészüléssel, pénzgyűjtéssel, szövetkezésekkel telt.

1202-ben, míg János a Szajna-völgyi erősségek megerősítésével volt elfoglalva, Fülöp egy sor várat elfoglalt északkeleten. 1203-ban tovább terjeszkedett, és bevette a Château Gaillard védelme szempontjából  kulcsfontosságú Conches-t majd a kiválóan megerősített Le Vaudreuilt is.

A két láncszem kiesésével megnyílt a lehetőség Fülöp előtt, hogy a rég áhított Château Gaillard várát is elfoglalja. Mivel a környező erősségek már birtokában voltak (időközben a közeli Radepont is elesett), elszánta magát a támadásra.

Az ostrom 1203 szeptemberében kezdődött. Leírását Fülöp káplánjának, a breton Williamnak köszönhetjük. A hűséges krónikás végigkísérte őt Normandia meghódítása során is, így nagyon sok információ maradt az utókorra.

Fülöp a folyó déli partja felől támadott. Hamar elfoglalta szigeten álló erősséget. Képzett úszókat bevetve eltávolította a Richárd által torlaszként felhúzott cölöpsorokat is a part közeléből. Megnyílt az út hajói számára a Szajnán. Gyorsan bevette Petit Andelyt, és felgyújtatta a várost. A lakók kétségbeesetten menekültek a végső menedéket kínáló egyetlen helyre, a felettük magasodó várba.

A teljesen magára maradt vár külső segítségre nem számíthatott. Két halvány kísérlet történt a felmentésére, de William Marshal felmentő seregét könnyedén visszaverték, a Szajnán utánpótlást szállító hajókat pedig elsüllyesztették.

1203 szeptemberének végére a vár körül az ostromgyűrű bezárult. Fülöp jóval a védők lőtávolán kívül árkokat ásatott, fából húzott a vár köré falakat, melyeket helyenként őrtornyokkal is ellátott.

Fantázia rajz az ostromról. A külső vár délkeleti tornya már erősen sérült.

És várt.

János a vár védelmével Roger de Lacyt, Chester urát bízta meg. Lacy rendelkezésére 40 lovag állt, fegyverhordozókkal, számszeríjászokkal és az ostromsérülések kijavításában jártas mesteremberekkel. A helyőrség mindösszesen háromszáz fő lehetett. Ez azonban jelentősen felduzzadt a városból jött menekültekkel. Három kút biztosította a védők vízellátását, de ezek csekély hozamúak voltak és nagyon mélyek. Csak fáradságos, hosszú munkával lehetett elegendő vizet kinyerni belőlük ennyi ember számára. A kutak 100 méter mélyre nyúltak a sziklába, és 2,4 méter átmérőjűek voltak. Kiásásukhoz egyenként 814 tonna sziklát kellett a 12-15 munkásnak kiemelnie. A kutak mintegy 5 hónapos munkával készültek el.

Lacy rájött, hogy az élelem és víz nem lesz elegendő a megnövekedett létszám ellátására. Novemberben úgy döntött, hogy a felesleges, nem hadra fogható embereket eltávolítja a várból (ekkoriban a kedvenc ostromstratégia a kiéheztetés volt, a drága zsoldosokat nem szívesen kockáztatták véres rohamokban). Mintegy ötszáz főt parancsára kitereltek a várból, azokat a franciák békében átengedték a vonalaikon. Néhány nap múlva hasonló számú emberrel minden megismétlődött. Fülöp ekkor nem volt az ostromlók táborában. Amint tudomást szerzett az esetekről azonnal kiadta a parancsot, hogy a védők erőforrásait fogyasztó civileket nem szabad átengedni. Menjenek csak vissza Lacyt boldogítani!

Pár nappal később katonái a parancsot végre is hajtották. A várból maradékként kizsuppolt több száz (400-1200 között említik a források) civilt a francia katonák megtámadták, és visszakényszerítették őket a várkapuk elé. Hiába könyörögtek bebocsátásért, Lacy természetesen nem nyitotta ki a vár kapuit és visszazavarta a szerencsétleneket a francia vonalak irányába. Az emberek a két sereg között töltötték a telet. Élelmiszer (macskák, kutyák, madarak) és víz csak minimálisan állt rendelkezésükre, sokan megfagytak és éhen haltak közülük. Egyesek szerint még a kannibalizmus is felütötte a fejét közöttük. A fagyos tél és a nélkülözés már megtizedelte őket, amikor Fülöp megkönyörült rajtuk. Ételt kaptak és szabad elvonulást. A sors fintora, hogy sokan közülük a hirtelen befalt tápláléktól haltak meg.

János 1203 decemberében elhagyta Normandiát, erősítést kívánt gyűjteni az ellenálláshoz. Pozíciója addigra annyira meggyengült saját hercegségében, hogy titokban hajózott ki Barfleur kikötőjéből. Az ostromlottak már semmi jót nem remélhettek tőle.

1204 januárjában Fülöp megunta a sikertelen kiéheztetési stratégiáját. Végre dűlőre kívánta vinni a dolgot.

Ostromgépeket építtetett és a külső vár délkeleti bástyájával szemben, az emelkedőn felállítatta azokat egy sebtében fából felhúzott ellenvárban. Megkezdte a vár szisztematikus ostromát.

Ostromtechnikák és eszközök bemutatása egy könyvillusztráción.

Most jöttek elő a vár gyengeségei. A magaslat, ahonnan lövette a falakat magasabb volt a várnál, így kiváló belövést engedett akár a belső várra is, hiszen az ellenvár a lakótorony magasságában emelkedett. A puha kőzetben utászai aknák fúrásába fogtak. Richárd mint képzett hadvezér soha sem engedte volna, hogy ezt a pozíciót az ellenség elfoglalja. Sajnos ő már nem lehetett jelen.

Néhány nap lövetés és az aknák eredményeként a hatalmas torony fele és a fal egy része leomlott, utat engedve a franciáknak a külső várba.

Valószínűleg hasonló trebuchet lövedékei rongálták meg a falakat az ostromnál. Sajnos nem maradt fenn pontos leírás az ostromnál használt gépekről.

A védők a felvonóhídon keresztül középső vár fedezékébe hátráltak, miután a feladott külső várat felgyújtották.

Lacy a külső vár elvesztése után is joggal hitte, hogy vára bevehetetlen. Fülöp ostromgépei és aknászai nem sok kárt tehettek a középső vár vastag falaiban. A hatalmas szárazárok is útját állta az ostromlóknak.

Az ostrom már közel volt a kudarchoz, amikor megcsillant a remény Fülöp előtt. Egy Boggis nevű gyalogosa felhívta a figyelmét, hogy a vár Szajna felőli megközelíthetetlennek tartott oldalán a középső várnak van egy gyengesége. Arra nyíltak a latrinák és szemétledobók, a kápolna, sőt a vár nagy ablakai is.

Latrinatorony

A latrinatorony vagy a kápolna egyik nyílása fedetlen volt. Boggis és néhány katona az éj leple alatt felmászott a meredek sziklán és bejutott a nyíláson át a falak mögé. A váratlan támadás annyira meglepte a védőket, hogy a középső vár épületeit felgyújtva fejvesztve menekültek a belső várba. Az elhagyott középső vár területét a Boggis által időközben kinyitott kapun keresztül elözönlötték a franciák.

Valahol itt mászhatott fel Boggis.

A belső várba szorult védők balszerencséje az volt, hogy a belső várba vezető híd pillérei kőből készültek. A felvonóhidat is ehhez rögzítették. Fülöp emberei ezek oltalmában kezdték meg a belső vár hullámos falának aláaknázását. A belső várban nem volt elegendő víz és élelem. Mikor az aknák hatására a kapu melletti tornyok leomlottak, Lacy belátta, hogy nincs tovább.

1204. március 6-án, hat hónap ostrom után maradék embereivel feladta a várat. Őt magát János 1000 font fejében kiváltotta a fogságból. A királya által elhagyott, összes támogatójától megfosztott vár elveszítette a bevehetetlenség mítoszát.

Fülöp nem rohant azonnal a normann főváros, Rouen elfoglalására. Rendbe szedte seregét és ostromgépeit, majd Falaise alá vonulva elfoglalta azt, azután egyesülve a délről jövő breton sereggel bevette Caent, Hódító Vilmos városát. Csak ezután fordult vissza Rouen felé, és 1204 júniusában azt is elfoglalta.

Immáron a francia király uralta Normandiát és a Loire-t. Csak Poitou és Aquitánia maradt az angol király, Földnélküli János kezén.

A vár későbbi sorsa

A vár későbbi sorsa már kevésbé érdekes. A nevezetes ostromot követően Chateau Gaillard inkább börtön volt, mint hadszíntér. A mindenkori hatalom ide zárta olyan ellenfeleit, akiknek szabadsága kényelmetlenné vált vagy veszélyes volt, de haláluk belső zavargásokat kelthetett. Itt jó eséllyel biztonságban tudhatták és szemmel tarthatták ellenfeleiket. 1314-ben, Château Gaillard volt a börtöne Burgundi Margitnak és sógornőjének, Blankának[11], akik házasságtörés miatt voltak itt hosszú ideig elzárva. Maurice Druon  nagyszerű könyvében erről a száz évvel későbbi történetről olvashatunk kalandos részleteket.

A százéves háborúban a vár többször gazdát cserélt, majd a romos, elhagyott várat VI. Henrik 1599-ben végleg leromboltatta. Köveit elhordták, legtöbbjét a kapucinus barátok építkezésére. 1611-re már csak romjai meredeztek Oroszlánszívű hatalmas várának.

A vár 1862 óta nemzeti emlékhely. 1962-ben Les Andelys adott otthont a normann várépítészetről és hadviselésről szóló konferenciának, amelyen a téma neves szakértői vettek részt. Azóta jelenik meg rendszeresen a Château Gaillard: Études de Castellogie Médiévale című kiadvány, amelynek központi témája a középkori várépítészet.

A módszeres régészeti kutatások (1990-2000) sem tudtak minden részletet kideríteni a vár pontos képéről. Az alapos feltárások ellenére sok megválaszolatlan kérdés maradt, így több bejárat pontos helye továbbra is ismeretlen. Kiderült viszont, hogy II. Fülöp a külső vár leomlasztott tornyát újjáépítette, és bár ez nem datálható pontosan az ő idejére, át is építtette azt. A kutatások során azt is sikerült megállapítani, hogy az északi oldalon valamikor kialakítottak egy ágyú használatára is alkalmas struktúrát, amely a tipológia alapján 16. századi lehet.

A várral kapcsolatos további források

– Angus Donald: Iron Castle – Kalandregény, amely az angol várvédők szempontjából meséli el az ostrom történetét.

– Maurice Druon: Elátkozott királyok – A vár további sorsának egyik fontos epizódjával, Burgundi Margit és Blanka fogságának történetével ismerkedhetünk meg a könyvben.

– Dan Snow Battle Castle című hatrészes televízió sorozatának második része Château Gaillard ostromát mutatja be. A kiváló sorozat további részei Crac des Chevaliers, Dover, Conwy, Malbork és Málaga ostromát tárgyalják.

Felhasznált irodalom

ADAMSON, Melitta Weiss: Food in medieval times. Greenwood Press, Westport, Connecticut, 2004.
BARBER, Malcolm: The Two Cities Medieval Europe, 1050–1320. Routledge, New York, 2004.
BROWN, Allen R.: English Castles. The Boydell Press, Woodbridge, 2004.
FRANCE, John: Western warfare in the age of the Crusades,1000–1300. UCL Press Limited, London, 2001.
GRAWETT, Christopher – NICOLLE, Dave: The Normans  Warrior Knights and their Castles. Osprey Publishing, Oxford, 2006.
GRAWETT, Christopher: Medieval Siege Warfare. Osprey Publishing, Oxford, 1990.
GRAWETT, Christopher: Norman Stone Castles (2) Europe 950 – 1204. Osprey Publishing, Oxford, 2004.
KAUFMANN, J. E. – KAUFMANN, H.W.: Középkori várak. Szukits Könyvkiadó, a megjelenési hely ismeretlen, 2004.
KEEN, Maurice (szerk.): Medieval Warfare a History. Oxford University Press, Oxford, 1998.
KENNEDY, Hugh: Crusader Castles. Cambridge University Press, Cambridge, 1994.
LEPAGE, Jean-Denis G.G.: Castles and Fortified Cities of Medieval Europe An Illustrated History. McFarland & Company, Inc., Jefferson, North Carolina, 2002.
SNOW, Dan: Battle Castles: 500 Years of Knights and Siege Warfare. HarperPress, London, 2012.

STOKSTAD, Marilyn: Medieval Castles. Greenwood Press, Westport, 2005.

A képek forrás megjelölései:

Vár_rekonstrukció.jpg Norman Stone Castles (2) Europe 950

Chateau Gaillard – reconstitution.jpg http://medieval.mrugala.net/Architecture/France,_Eure,_Les_Andelys,_Chateau-Gaillard/Chateau%20Gaillard%20-%20reconstitution.jpg

Chateau Gaillard_alaprajz_jó.jpg Középkori várak alapján, saját módosítással.

chateau_gaillard_donjon3.jpg Dévényi Zsolt.

Chateau-Gaillard ostrom.jpg http://medieval.mrugala.net/Architecture/France,_Eure,_Les_Andelys,_Chateau-Gaillard/Chateau-Gaillard.jpg

chateau-gaillard-788.jpg http://www.photo-paramoteur.com/photographies-aeriennes/normandie-eure/chateau-gaillard-andelys/content/images/large/chateau-gaillard-788.jpg

chateau-gaillard-794.jpg http://www.lesandelys-tourisme.fr/wp-content/uploads/krea3medias/chateau-gaillard-794.jpg

Conquetes_Philippe_Auguste.gif Battle Castles: 500 Years of Knights and Siege Warfare saját módosítással.

Gaillard2.jpg http://references.patrimoine-de-france.com/1de391c7f4721b1b5a0e79bccebc39f3.png saját módosítással.

Ostrom.jpg Medieval Siege Warfare.

Trebuchet.jpg Medieval Siege Warfare.

gaillardmap1.jpg http://johnsmilitaryhistory.com/gaillardmap1.jpg

Plan.donjon.Chateau.Gaillard.jpg http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/3/38/Plan.donjon.Chateau.Gaillard.png

Expo-Pitte-CG.jpg http://www.lesandelys-tourisme.fr/en/files/2012/11/Expo-Pitte-CG.jpg

Terület térképe.png DONALD, Angus: Iron Castle. Little, Brown Book Group, London, 2014.

terkep.png Dévényi Zsolt.

Szöveg és fotók: Dévényi Zsolt,
Szerk.: Várjáró Magazin


[1] I. (Oroszlánszívű) Richárd (1157-1199, angol király 1189-1199).
[2] II. Fülöp (1165–1223, francia király 1180–1223). Miután az 1214-es bouvines-i győzelme után az „Augustus” jelzővel illették, II. Fülöp Ágostként vonult be a történelembe.
[3] II. Henrik (1133-1189, angol király 1154-1189).
[4] 1152. május 18.
[5] A hűbéressé válás aktusa, amikor egy szabad ember (vazallus) egy másik szabad embernek ajánlja fel szolgálatait. A leendő vazallus fegyvertelenül, hajadonfővel letérdelt a hűbérúr elé, annak kérdésére, hogy akar-e az ő embere lenni, azt feleli, hogy akar. Majd az összekulcsolt kezét annak kezébe helyezi.
[6] II. Henrik idejét megelőzően a curia regis (királyi udvar) keretében alakult ki a kincstári hivatal (Exchequer), amely a királyi jövedelmeket kezelte. Ez az intézmény a legfőbb gazdasági és pénzügyi hivatal volt a középkori Angliában. Nevét a pénzügyek elszámolási módjáról kapta, ugyanis az egy sakktábla mintájú asztalon történt. Az intézmény 1118 körül alakulhatott meg, és részletes kimutatásokat vezetett a bevételekről és kiadásokról. A kimutatásokat alakjuk miatt „Pipe Rolls” vagy „Great Rolls” néven emlegették.
[7] Angevin pound – az Anjou-font Normandia akkori hivatalos fizetőeszköze.
[8] János (11661216) 1199-től haláláig Anglia királya.
[9] John Lackland.
[10] John Softsword.
[11] Később Franciaország királynéja, IV. (Szép) Károly első felesége.



Hozzászólások
Várjáró Magazin 11. szám — 2 hozzászólás
  1. Szia Zsolti barátom!

    Hát tudd meg, most szereztél egy holtodig való irigyedet, mert annyira érzékletesen írtál Oroszlánszívű Richárd francia földön emelkedő lovagváráról, hogy legszívesebben már most kipattannék a kényelmes fotelemből és gyalogszerrel is nekivágnék az odavezető útnak. Ezt az erődítményt tényleg látni kell, ott szívni be a komor falakból áradó történelmi hangulatot, megfogni a köveket, amelyeket oly sok vér öntözött a távoli évszázadokban. Azon hogy a franciák a latrinán hatoltak be, nem lepődtem meg, mivel már olvastam róla Könyöki József Középkori várak, különös tekintettel Magyarországra című könyvében. Ezt a “hősies” tettet amúgy felhasználta Rowan Atkinson, ismertebb művésznevén Mr. Bean is a Johnny English című filmjében,amikor a brit trónra törő főgonosz várába szintén a latrinán keresztül hatolt be.

    Végezetül: a várismertetőhöz gratulálok, kiváló és precíz munka. Ha máskor, másfelé barangolsz, annak váras élményét is oszd meg velünk, szerencsétlen itthon maradottakkal.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.