Szádvár – belső kaputorony, avagy…

…a VII. Vármentő Hét  -3.- élménybeszámolója, a 25-ös szelvény legénységétől.

Legmagasabb, legszebb, legnagyobb… Legek, amelyek igazán megragadják az ember képzeletét akkor is, ha várakról van szó. Romváraknál járva gyakran felmerül a kérdés, hogy melyik lehetett a legmagasabb, a legszebb vagy a legnagyobb építmény.

A Szögliget fölé magasodó Szádvár legmagasabb építménye minden bizonnyal a belső kaputorony lehetett, melynek alaprajzi meghatározása, eredeti kialakítása, valamint térbeli kiterjedése már a kezdetektől érdekelte a vár megmentésére szerveződött Szádvárért Baráti Kör tagjait.

A 25-ös árok csodálatos és fényességes csapata. 🙂 (fotó: Grecmajer Tamás)

A romterületen 2014. év nyarán zajló feltárás egyik célja éppen a belső kaputorony vizsgálata volt, de mielőtt még belekezdenénk az ásatási beszámolóba, lapozzuk át a korabeli forrásokat és rendszerezzük a rá vonatkozó adatokat![1]

A kaputorony legkorábbi ábrázolása Natalis Angelini olasz hadmérnök 1573-as keltezésű alaprajza (Bécs – Österreichische Nationalbibliothek), melynek egy-egy átrajzolt és részleteiben némileg módosított példánya a karlsruhei, a drezdai, a württembergi és a stockholmi levéltárakban található.

Az eredetivel szinte teljesen megegyező karlsruhei változat erősebb kontúrvonalakkal készült, így az elemzéshez ezt célszerű alapul venni.

1. ábra – Szádvár 16. század végi alaprajza a karlsruhei levéltárban.

Az alaprajzon jól megfigyelhető, hogy a középső és felső vár közötti közlekedést egy – belső kialakítását tekintve – kétosztatú átjáró biztosította, melynek nyugati része a kaputorony alsó szintjével azonosítható. Az építmény a felső vár területét keletről lezáró fal északi végében helyezkedett el és szerves részét képezte egy olyan épületegyüttesnek, melynek tömbje mindkét várrészre kiterjedt. Az alaprajz tanúsága szerint a kaputoronyhoz délről az ún. Porkoláb-fal, északról a Kerek-bástya, illetőleg a Lakatos-bástya előterében található épületek, míg nyugatról az átjáró nyugati traktusa csatlakozott. Mivel a kaputorony átjárója nemcsak a nyugati, hanem a keleti oldalon is záródásszerűen összeszűkül, valószínűsíthető, hogy utóbbi épület egy későbbi periódusban épült.

A kapu záródásaival kapcsolatban kérdésként merülhet fel, hogy az átjáró keleti, illetőleg nyugati végét miként alakították ki? Mivel a felső vár a nemesek lakhelyéül szolgált, elképzelhető, hogy a középső vár udvarán heverő faragott kövekhez hasonló elemekből reprezentatív módon állították össze.

Figyelemre méltó, hogy az átjáró keleti traktusa belső terének déli falát Angelini úgy ábrázolta, hogy a falsík vonalát a középső szakaszon megszakította. Kérdés, hogy miért? Esetleg innen nyílt a feljáró a felső szintekre?

A vár 1605 és 1685 között készített inventáriumai szintén tartalmaznak információkat a kaputoronyról.

Az összeírásokból tudjuk, hogy a kaputorony első emeletén egy boltozott lakóhelyiség volt, amelyhez a keleti oldalról kamra és árnyékszék csatlakozott.[2] Utóbbi kapcsán nem kizárt, hogy Angelini ezt ábrázolta az átjáró keleti traktusának délnyugati részén látható négyzetes kiszögelléssel.

Az építmény második emeletén szintén egy lakóhelyiség, illetőleg annak előtere (pitvara) kapott helyet, a fölött pedig egy harang és egy, feltehetőleg a torony külső falán elhelyezett óra.[3]

Egy 1731-es leírás megemlíti továbbá, hogy a középső várból a háromszintes kaputorony aljának 20 méter hosszú, kétszakaszos, boltozott átjáróján keresztül lehetett a felső várba jutni.

2. ábra – Szádvár korabeli ábrázolásai (felső sor – Matthias Greischer 1680 k., alsó sor balról jobbra – Jean Ledentu 1639, Justus van Nypoort 1686)

Az alaprajzok, illetőleg az összeírások mellett több Szádvárat ábrázoló korabeli alkotás is ránk maradt, melyek szinte mindegyikén feltűnik a kapu toronytetővel fedett épülete.

A tetőzet azonos ábrázolása mellett közös még a rajzokban, hogy a tornyot négyezetes alaprajzú, legalább egy szinttel a vár többi része fölé magasodó, karcsú építményként jelenítik meg, amelyhez más épületek is csatlakoznak.

Griescher és Nypoort rajzán a torony felső szintjén két-két egymás mellett elhelyezkedő téglalap alakú, északra néző ablak is feltűnik.

Összegzésképpen elmondható tehát, hogy a várra vonatkozó korabeli források, illetőleg ábrázolások kiegészítik, illetőleg erősítik egymást, azonban ezek hitelessége csak a régészeti kutatások eredményének ismeretében ítélhető meg. Szintén csak a feltárás adhat választ a fentiekben megfogalmazott kérdésekre, melyek döntően a torony egyes részeinek kialakítására vonatkoznak.

Mindezek után térjünk is át a kaputorony kutatási beszámolójára, hátha választ kapunk kérdéseinkre!

A 2014-es ásatási idény fő célja az volt, hogy a veszélyes állapotban levő Lakatos-bástya és a belső kaputorony megmaradt falcsonkjának környezetét régészeti módszerekkel megkutassuk, bővítsük ismereteinket a vár ezen részéről, valamint előkészítsük a területet egy közeljövőben megvalósítani kívánt állagvédelmi munkához.

A kaputorony környezetét a 25-ös kutatóárokban vizsgáltuk oly módon, hogy a feltárás a táblával ellátott falcsonk mind a négy oldalát érintette. A falmaradvány körüli terepalakulatokból előzetesen azt a következtetést lehetett levonni, hogy a csonk a kaputorony északi falazatának része volt, valamint a táblától keletre megmaradt csorbázat egy falazatra utalt, mely északi irányba futhatott, összekötve a kaputornyot és a Lakatos-bástya nyugati végét.

A 25-ös szelvény (a belső kaputorony) a munka megkezdése előtt.

Feladatunk az volt, hogy régészeti módszerekkel erősítsük vagy cáfoljuk ezeket a hipotéziseket. Szerettük volna kideríteni, hogy az északra futó fal valóban létezett-e? Ha igen, akkor egy időben épült-e a kaputoronnyal vagy egy korábbi, esetleg egy későbbi periódusban?

A 25-ös legénységének “északi” fele…

.

…és a “déli” oldalon a másik.

Az öt nap alatt, bár nem került elő jelentős régészeti lelet az árokból, sok építészeti kérdésre választ kaphattunk sőt, újabb ismeretekkel bővíthettük tudásunkat.

Munkában a 25-ös árok legénysége.

A legfontosabb eredmény, hogy megtaláltuk a belső kaputorony déli oldalán egy boltozat maradványát, melyen jelenleg is három rétegű vakolat látható. Miután mélyíteni kezdtük az árkot, felfedeztük egy újabb boltozat maradványait, valamint egy kettős falsarkot is, melyen szintén megmaradt az eredeti vakolat. Itt valószínűleg a forrásokban szereplő, 20 láb hosszú átjáró boltozatának részletét, valamint a belső falsíkot és a belső várra nyíló várkapu íves szemöldökének részletét találtuk meg.

A kettős falsarok és a boltozat maradványa.

.

Fent: a kettős falsarok és a boltozat maradványa, lent: a kaputorony északi fala Ny-ról.

A falcsonk északi oldalán is elkezdtük mélyíteni a terepszintet, ahol megtaláltuk a kaputorony és az északról becsatlakozó falazat találkozását, valamint a kaputorony egykori északnyugati sarkát, melyben “in situ” felfedeztünk egy nagyméretű faragott követ. Ez valószínűleg kváderkőként funkcionált, mely a kaputorony sarkát erősítette. Ilyen kváderkövek lehettek a torony teljes magasságában, melyeket kibontottak az évszázadok folyamán és beépítettek más épületekbe.

A kaputorony ÉNy-i sarka (“in situ” helyzetben egy kváderkő) és a hozzá nyugatról csatlakozó -eddig ismeretlen rendeltetésű) fal részlete.

Az árok szélesítése során észleltük, hogy a kváderkőhöz nyugatról egy újabb falazat csatlakozik, mely nincs kötésben a kaputorony szerkezetével, így feltehetően egy későbbi periódusban készített épület maradványa lehet.

Az észak felé futó fal és a falcsonk keleti oldalán is letisztítottuk a megmaradt falkoronát, ahol megtaláltuk a kaputoronyhoz csatlakozó építmény középső várba benyúló falának darabjait, illetve itt is sikerült a külső falsíkokat azonosítani.

A kaputorony északi falához északról csatlakozó fal maradványa. (fotó: Bubenkó Gábor)

Az utolsó napon a falcsonktól délre levő terepalakulatokat kutattuk meg, ahol feltételezésünk szerint a kaputorony déli fala futott. Nem telt bele sok idő és meg is találtuk egy, a kaputorony falcsonkjával párhuzamos falazat külső síkját, valamint egy dél felől becsatlakozó fal maradványait. A falsíkok irányából ítélve nagy valószínűséggel a Porkoláb-fal és a kaputorony déli falazatának találkozását találtuk meg.

A Vármentő Hét második felében újabb erősítést kaptunk, így a kaputorony déli falát is megtaláltuk.

Mindezek után nézzük meg, hogy a korabeli leírások mennyire tekinthetőek hitelesnek a most megismert információk fényében!

Igazoltnak tűnik, hogy az átjáró, melyen keresztül a középső várból a belső várba lehetett jutni, boltozott volt. Az is nagyon valószínű, hogy dongaboltozatos volt ez a helyiség. Mérőszalaggal megmértük a torony északi és déli falazata közötti távolságot, mely közel 5 méter. Ha kiszerkesztjük a dongaboltozatot, akkor kiderül, hogy a záradékvonal, tehát a boltozat legmagasabb pontja 2,5 méterrel lesz magasabban, mint a boltváll. A feltárás során előkerült boltozatindítástól 2,8-3,0 méterrel magasabban egy beugrás figyelhető meg, melynek vonalától a fal szélessége 10 centiméterrel kisebb, mint az alsó részen. A dongaboltozat feletti teret vélhetően feltöltötték és ennek a padkának a szintjén alakították ki az első emelet padlózatát. Ha megfigyeljük, ettől a padozattól feljebb, durván egy méterrel magasabban egy újabb falazati beugrás látható. Az inventáriumok az első szintet is boltozottként írják le, s nagy valószínűséggel ez a padka szolgálhatott e szint boltozatának indítására.

Nagy Gábor: metszetrajz – elvi rekonstrukció

.

Nagy Gábor ásatási alaprajza

.

Perspektivikus kép a kapu belsejéről, avagy kitekintés a kapualjból a belső vár felé (rekonstrukció: Nagy Gábor)

A korabeli iratok ódon lapjainak fellapozását, illetőleg az előkerült építészeti részletek ismertetését követően lássuk, hogy milyen régészeti leletek kerültek napvilágra szelvényünkből!

A belső kaputorony körüli munkálatok eredményessége javarészt az előkerült építészeti jelenségekben nyilvánult meg, amelyek néhány ponton értelemszerűen módosították az előzetes elképzeléseket, ám így később hozzájárulhatnak a rekonstrukció minél pontosabb elkészítéséhez. A tárgyi leletanyagot tekintve szelvényeink sajnos kevés eredménnyel szolgáltak, a találatot kísérő várva várt felkiáltás csak nem hangzott el a 25. árok csapata felől… Természetesen attól még, hogy sem aranygyűrűt, sem pénzt nem találtunk, a hangulat végig fergeteges maradt, ami főleg a legénység változatos összetételének, illetve egyes tagok véget nem érő szópárbajának, szóviccgyártásának volt köszönhető.

A munkálatok célja jelen esetben a kaputorony falsíkjainak tisztázása volt, melyhez első lépésként az évszázadok folyamán kialakult, erősen köves omlásréteget kellett eltávolítani, ebből adódóan in situ leletre nem nagyon számíthattunk. Végül az előkerült leletek között XII-XIV. századi kerámiatöredékek, állatcsontok voltak; különös módon a máshol szép számban jelentkező, a vár legutolsó használati idejét jelző, XVI-XVII. századi mázas edénytöredékek nálunk teljesen hiányoztak, a körülbelül tíz darab cserép mindegyike korábbra volt keltezhető.

Néhány érdekesebb leletről mégis érdemes külön is említést tenni, melyek megtalálása a már-már rutinos vármentő Baranyi Réka nevéhez fűződik: az ő éles szeme mentette meg az alábbi két téglatöredéket a csákány és ásó általi haláltól. Elsőként a bekarcolt virágmintával díszített darabról essék néhány szó!

Virágmintával díszített téglatöredék

A hét elején rögtön kettőre ugrott azon talált téglák száma, melyeken valamiféle minta/nyom látszódott. Egyikükön, egy vörös színű, körülbelül 15x15x5 centiméteres, töredékes darab lapján már a letisztítás előtt is látszott egy jól kivehető, szimmetrikus virágkehelyforma. Az alaposabb megfigyelést követően egyik levelének csigavonalban feltekeredő végét is észrevettük, az ép darabba tehát valószínűleg a teljes növény képét bekarcolhatták. A karcolás a vonalak mélységéből és a minta nagyságából adódóan eredetileg is díszítő jelleggel történt, tehát a téglát – funkcióját tekintve – nem feltétlenül építőanyagként, falazótéglaként kell elképzelnünk. A díszítés leginkább a négyzet alakú padlótéglák körében terjedt el, ám a fenti töredék – vastagsága miatt – nem valószínű, hogy padlótégla volt, habár formája akár négyzet is lehetett.

Különféle jelek, jelzések, betűk, évszámok, monogramok gyakorta jelentkeznek a téglák felszínén, melyek így értékes információforrássá válnak akár a készítés idejét, helyét, akár a készítő és a készíttető személyét illetően is. Legkorábbi példáink a XVI. századból ismertek. [4] Fenti darabunk azonban ugyanúgy nem tartozik a bélyeges téglák közé, mint ahogyan az alábbi, kisebb töredék sem.

A másik, elcsomagolásra érdemes darabunkat egy kisebb emlősállat (talán macska?) mancsának lenyomata ékesíti, ami feltehetően nem díszítő céllal került a tégla felszínére – mint pecsét vagy bélyeg -, hanem az állat éppen akkor sétált arrafelé, mikor az égetésre váró téglákat a földön elkülönítve szárították. A különféle háziállatok (kutya, macska, nyúl, patások stb.) lábnyomát, valamint emberi ujjnyomokat ábrázoló téglák korántsem tartoznak a ritka jelenségek közé, s cseppet sem nevezhetjük „rontott daraboknak” azokat, hiszen rendre felhasználták, beépítették őket az adott falba, egyéb konstrukcióba. Ezek a téglák a középkori templomok, várak, egyéb épületek viszonylag gyakori leletei, már amennyiben a feltárás közben nem kerülik el a régész figyelmét az esetenként igen apró vagy hiányos lenyomatok. Érdekességképpen többnyire elcsomagolják ezeket, mint ahogyan mi is tettük a kaputoronynál előkerült darabbal.

A Vármentő Hét végére ugyan megfogyatkozott némileg csapatunk, de erőnk és lelkesedésünk kitartott! 🙂 

.

A 25-ös szelvény dokumentálása. (fotó: Grecmajer Tamás)

Így telt a hét a 25-ös szelvényben, mely sok titkot tartogat még magában! Nem derült ki, hogy a belső kaputorony északi oldala belső, avagy külső tér volt-e és nem leltük meg az eredeti járószintet sem. További rejtély, hogy a szelvény északnyugati sarkában előkerült, a kaputorony északi falának síkjával hegyesszöget bezáró, kötőanyaggal nem rögzített kettős téglasornak mi lehetett a funkciója. Aki mindenre és a torony egyéb titkaira is kíváncsi, tartson velünk jövőre (is)!

Szöveg: Fejes Erik, Horváth Viktória és Nagy Gábor
Fotók: Bubenkó Gábor, Dobos János, Grecmajer Tamás, Kovács Lajos, Molnár Tamás és Vígvári Tamás
Szerk.: Vigi



[1] Forrás: Détshy Mihály: Szádvár. Galyasági Településszövetség – Dominium Könyvkiadó és Marketingkommunikációs Bt., Perkupa – Miskolc, 2004.

[2] 1608 – „Belső varban kapu felet valo haz”, 1685 – „Kapu felett való Bóltos alsó ház”, „Azon Háznak Kamarája”, „Alkalmas Árnyék Széki”

[3] 1605 – „Az kapu feletth valo feolseo Haz” és „Pyttvara”, „Az felyul vagyon Harangy 1 Ora meg Bomlotth 1”, 1674 – „Vgyan az belső Varban a’ Torony… holot az ora és harangh vagyon, dobolyo hellyel”

[4] Lővei Pál: Adatok a magyarországi téglagyártás és felhasználás történetéhez. In: Magyar Műemlékvédelem. Az Országos Műemlékvédelmi Felügyelőség Évkönyve XI (2002) 237.


Hozzászólások
Szádvár – belső kaputorony, avagy… — 3 hozzászólás
  1. Teljes szívemből gratulálok a cikk szerzőinek. Igen szakavatottan, de mégis érthetően mutatták be a Vármentő Hét alatt végzett tevékenységüket, valamint, hogy ebből milyen következtetéseket lehet levonni. Irdatlan nagy az a kőkupac, az egykori belsővár kaputornyának helyén, sok érdekességet fog még nyújtani a jövendőbeli feltárásokon. Milyen pompás lenne, ha néhány esztendő múltán már a kaputorony eredeti járószintjén lépkedve lehetne bejutni a belsővár udvarára!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.