Kedves „Szádvárasok”, Várbarátok és Érdeklődők!

Az idei évben 2014. augusztus 4-9. között folytatjuk Szádvár régészeti kutatását. Az ásatási munkákhoz várunk lelkes, kitartó embereket. A tervezett 7 kutatóárokhoz naponta legalább 20-25 fő részvételére számítunk. Kevesebb létszámmal is tudunk dolgozni, de ebben az esetben kevesebbet ismerhetünk meg Szádvár múltjából.

Nagyjából két munkatípus jöhet szóba idén nyáron is: egyrészt finomabb, lassabb, aprólékosabb kutató munka (itt a múzeumi munkatársak közvetlen irányításával kell dolgozni), míg a többi helyen a hét első felében nehezebb, köves omladékban kell majd lefelé haladni. Ezt követően kerülhet sor az omladék alatt heverő padlók, falak, épületek, kapuzatok stb. aprólékosabb feltárására.

7. Vármentő Hét, Szögliget – Szádvár, 2014. augusztus 4-9.

Az idei évi kutatási programban a középső vár épületeit ismerhetjük meg. A kutatóárkok megnyitásának sorrendjében elsőbbséget élveznek az idei évi NKA pályázathoz kapcsolódó kutatási területek. Azaz a következő, a csatolt térképen is jelzett helyszíneken végeznénk kutatást:

21. árok: Lisztes bástya padlószintjének, kiterjedésének és esetleges lezárásának felderítése.
22. árok: A Tömlöc és a Lakatos bástya csatlakozásának kutatása. (NKA pályázathoz)
23. árok: A Tömlöc belsejének vizsgálata.
24. árok: A következő NKA pályázathoz kapcsolódó egyik falcsonk környezetének kutatása.
25. árok: A belső vár emeletes kaputornyának alaprajzi tisztázása. (NKA pályázathoz)
26. árok: A Porkoláb ház alaprajz hitelesítő kutatása és padlószintjének felderítése.
27. árok: A Porkoláb ház alaprajz hitelesítő kutatása és padlószintjének felderítése.

A 2014-es tervezett ásatási helyszínek

Mindezeken felül, aki tud a következő szerszámok közül hozzon magával:
·       ásó, lapát, csákány, kapa
·       reszelő
·       feszítővas
·       balta, metszőolló, ágvágó
·       erősebb spakli, szenes vagy kerti kislapát
·       egyenes élű horoló, kaparó
·       ecset, kisebb méretű cirokseprű
·       fémrács vagy földrosta

Kérünk mindenkit, hogy ebédre a várban elfogyasztható szendvicsről, megfelelő mennyiségű ivóvízről, kalapról, kendőről gondoskodjon magának.

A munka reggel, a vár területén 8:00 órakor kezdődik, és 15:30-ig tart. Ezt már csak a szerszámok elpakolása követi. Hétfőn természetesen érkezési sorrendben lehet az ásatáshoz csatlakozni. Az utolsó kutatási nap a péntek, a szombati napon kerül sor az árkok visszatöltésére, és a terep rendezésére.

Tízórai délelőtt 10.00-kor (15 perc), ebéd 12.00-12.30-ig, hőség szünet 14.00-14.15-ig tart. Tartanunk kell magunkat ezekhez a szabályokhoz, ha eredményes és színvonalas munkát akarunk bemutatni. Ezért az időpontok betartását kérjük mindenkitől.

FONTOS, hogy legkésőbb 2014. június 22-ig mindenki, aki a munkában részt szeretne venni, jelentkezzenszervezes@szadvar.hu email címen.

A visszajelzés nem csak a szállások, hanem az ásatáson dolgozók létszáma miatt is fontos, így kérjük azok visszajelzését is, akik nem kívánják igénybe venni a szálláslehetőséget.

A szállást reményeink szerint már vasárnap este minél többen igénybe veszik, ennek költségét a Szádvárért Barti Kör átvállalja; ugyanis már ezen az estén készülünk vidám programokkal, szalonnasütéssel. (Hétfő reggel étkezést még nem biztosítunk.)

A szállás és étkezés – aki igényli – a Szalamandra-turistaházban lesz. Ennek költsége 3000 Ft/nap/fő, mely hétfő éjszakától már tartalmazza a szállást, az aznapi vacsorát illetve a másnapi reggelit is. Ezen költségek befizetési határideje 2014. július 15. A befizetés módjáról további részleteket küldünk a jelentkezések lezárulta után.

A jelentkezésben kérjük megjelölni, hogy mely napokra igényeltek szállást / étkezést.

 

Meghívó

Szeretettel várunk mindenkit, hisz ne feledd, TIÉD A VÁR!


 


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.