Várjáró Magazin 3.szám

Albert Ferenc: Délnyugati erődök nyomában

Várjáró Magazin 3. szám, Albert Ferenc: Délnyugati erődök nyomában

Varasd vára

A jelenlegi határunktól pár kilométernyire, a mai Horvátország területén található egykori vár, Varasd település szívét koronázza. Első írásos említése a XII. századból származik: III. Béla királyunk által kiadott okmányban szerepel. Mivel a horvátok elismerték a Magyar Szent Korona fennhatóságát, és arra felesküdtek, Béla az országrész kormányzását idősebbik fiára, Imrére bízta. A város 1209-ben kapott szabad királyi rangot. A tatárok ide is elértek, földvárát elpusztították, melyet IV. Béla később újjáépíttetett. Kővára az Oszmán Birodalom terjeszkedésének gátat állítva az 1440-es években épülhetett Luxemburgi Zsigmond engedélyével, aki hatalomra jutását követően a főúri ligának előszeretettel osztogatta a területeket jó szolgálataikért cserébe. Így ez a hatalmas földbirtok Cillei Ulrik tulajdona lett, akinek köszönhető maga az építkezés is.

Varasd vára

A várpalota gótikus stílusban épült az erődítmény biztonságában. Ekkor, a XV. század közepén már rohamosan közeledett a török veszedelem. Ennek hatására a város körül földsáncokat építettek ki. A vár ostromára azonban csak 1527-ben került sor -ebben a harcban esett el Frangepán Kristóf horvát bán- azonban nem sikerült bevennie a töröknek a várat. A vár megerősítését indokolta a török rajtaütés állandósuló veszélye, ezért 1544-ben erődített falakkal és bástyákkal látták el, továbbá reneszánsz stílusban átépült a várpalota is. Ekkortájt Varasd az ország egyik legfontosabb erődjeként volt nyilvántartva.

A várpalota épülete a földsáncról

A pozsonyi országgyűlés határozata értelmében Magyarországon létrehozott hat várkapitányság közül az egyiknek Varasd volt a székhelye. Zágráb török fenyegetettsége okán, Varasdra mint Horvátország fővárosára kellett tekinteni, mivel a horvát központi igazgatás ide tette át székhelyét. Szolgálatai elismeréseként 1607-ben Erdődy Tamás, – akkor már mint horvát bán- kapta meg a várat és a hozzá tartozó várbirtokot, melyeket egészen 1925-ig a család birtokolhatott. Az időközbeni átalakítások barokk külsővel ruházták fel. Jelen időben a városközpont északnyugati részét díszíti. Ezen az oldalon a többlépcsős védvonal kialakítása jól megfigyelhető. A várpalotát félkörben még ma is az egykori hatalmas földsánc határolja, mely szinte eltakarja a vaskos „gyöngyszemet.” A sánc tetején végiggyalogolva fellelhetők az egykori sarokbástyákra utaló nyomok. A vár és a sánc között végighúzódó egykori vizesárkot ma gondosan kezelt gyepszőnyeg borítja. Magából a várfalakból és a hozzá tartozó kiszolgáló létesítményekből csak szimbolikus, csekély látnivaló maradt meg.

Felül: Varasd várkapuja az őrtoronnyal, alul: a várpalota belső udvarának részletei.

.

Várvédő ágyúk Varasd várában

A külső várkapu és a fölötte magasodó őrtorony épülete -melyben a vármúzeum székel- impozáns képet mutat a belvárosi miliőben, hiszen a körülötte lévő vendéglátóipari helységek teraszáról kávézással egybekötött pihenő közben is szemlélteti magát.  Miután körbejárta a várat, és a várpalota belső udvarát is felleltározta a látogató, érdemes a belvárost is szemügyre venni, hiszen jó pár építészeti remekművet megcsodálhat. A földsánc felőli oldalon, az Ul. Vladimira Nazora (úton) pár kunáért órákig lehet parkolni, így nem kell sokat gyalogolni, hogy szemeinket gyönyörködtessük a látvánnyal.

Csáktornya vára

Varasdot magunk mögött tudva, északkeletnek tartunk a Muraközi síkság gazdagon termő vidékén. Nem kell sokat haladnunk, hamarján megpillantjuk Csáktornya települést. Trianonnak köszönhetően és a közelmúlt délszláv háború befejezését követve ma már Horvátország égisze alatt egyre jobban fejlődik a főleg horvátok által lakott város.

Csáktornya várának épület együttese

Várát az Árpádok korában, a Hahót nembéli Csákok építették még a XIII. század derekán. Az akkortájt sűrű mocsaras területből kimagasló tornyát – mely feltehetően lakótoronynak épült – körbevette egy hatalmas vizesárok. Ennek a toronynak köszönhető a vár mai elnevezése.

Csáktornya várának falai az egykori vizesárokból nézve

Csáktornya hamar osztrák kézre került még a század végén, de 1328-ban Károly Róbert ostrommal visszaszerezte. I. (Nagy) Lajos király adományaként került az erdélyi vajda, Lackfi István birtokába, a Muraközzel együtt. Egy év elteltével 1351-ben a király kinevezte birtokosát horvát, szlavón, dalmát bánnak. A Lackfi család kegyvesztettsége okán, Zsigmond király a Kanizsaiaknak ajándékozta a várat, viszont pár év elteltével már a Cilleiek mondhatták magukénak. Később a Cilleiek minden birtokával együtt Vitovec János horvát bán szerezte meg, de annak örökösei elveszítették. Azt követően királyi tulajdon lett, amit azután Hunyadi Mátyás adott kincstárnokának, a budai bankárnak és nagykereskedőnek, Ernuszt Jánosnak. Természetesen a birtok velejárójaként ő a horvát báni rangot is megkapta. Az Ernusztok magtalan halálával egy rövid időre a Keglevic család fészkelte be magát a várba, ezt követően 1546-ban Zrínyi Miklós tulajdona lett, aki később Szigetvárt oly hősiesen védte. (Ő az utókornak ma is példaképe önfeláldozásból, hazaszeretetből, mint a becsület lovagja.) A vár és a város ezekben az években rohamos fejlődésen ment keresztül. A Zrínyi család királyi pompával élt. Itt írta meg magyar nyelven a költő Zrínyi Miklós „Szigeti veszedelem” című művét, és itt is halt meg 1664-ben egy állítólagos vadkan-vadászat közben, miután halálosan megsebesítette őt egy vaddisznó. (A középkorban ugyanis rendszeresnek mondhatóak voltak a vadkan okozta halálos kimenetelű balesetek, főleg, ha Habsburg-ellenes volt az illető, főúr vagy nemes. Ezt csak mellékesen jegyzem meg.) A Habsburg-házzal és a törökkel szembeni harcot folytatta öccse, Zrínyi Péter is, aki szintén kivívta az uralkodó haragját. Miután Bécsbe utazott tisztázni önmagát a koholt vádak alól, a császáriak feldúlták a várost és a várat egyaránt, Zrínyi Miklós özvegyét pedig elüldözték. Fiát, Zrínyi Ádámot I. Lipót parancsára Prágában nevelték szigorú őrizetben. Ennek ellenére a vér nem vált vízzé, 29 évesen Zalánkeménnél, a török elleni ütközetben halt meg. Zrínyi Pétert, aki belekeveredett a Wesselényi-féle összeesküvésbe, Frangepán Ferenc Kristóffal együtt tőrbe csalták és a bécsújhelyi börtönbe zárták. Másfél évi raboskodás után törvénytelenül ítélték halálra, ezt követően pedig Frangepánnal együtt kivégezték és teljes vagyonát elkobozták. Az utolsó Zrínyi, ki a János nevet viselte, szintén a császár börtönében sínylődött: előbb megőrült, később meghalt a rabságban. A következő időkben a cseh származású Althan grófok uradalmaként jegyezték a várat és a Muraközt. Csáktornyán két ízben is tűzvész pusztított, 1723 és 1741-ben, emellett még 1738-ban a nagy földrengés sem kímélte meg. Ezt követően a sérült várfalakat és tornyokat kijavították.

A várpalota és a belső udvara

Az Althanok után több mint száz éven keresztül a tolnai Festeticsek lakták. Ezekben az időkben is meghatározó átépítések formálták a várat és a várpalota épületét. 1848-ban Perczel Mór kiűzte a horvátokat az egész Muraközből. Később itt üzemelt Magyarország legnagyobb cukorgyára. Trianonban ezt a területet elszakították országunktól és a Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz csatolták. Jugoszlávia szétesése után 1941-ben ismét magyar föld lett, míg a második világháborút követően a Tito vezette, újjászerveződött Jugoszláviát gazdagította. Horvátország 1991-ben kikiáltotta függetlenségét, így ma annak részét képezi. 2013. július 1-je óta az EU tagjaként megszűntek az „átkos” határok. A várat nagyon könnyű elérni, hiszen a város területén fekszik és egészen a várig be lehet hajtani gépkocsival. Megközelíthető a Vukovárska, vagy a Zrinsko Frankopanska utak felől. A várfalakat egykor övező vizesárok ma száraz. Körülötte évszázados fákkal telített parkerdő található sétáló utakkal behálózva. A várpalota épülete ad ma otthont a Muraközi Múzeumnak, mely előtt a várudvarban egy szoborcsoport kompozíció Zrínyi Péter búcsúját örökíti meg emlékmű gyanánt. A három utolsó Zrínyi: Péter és fia Ádám, valamint János egész alakos szobra emlékezteti a látogatót a tragikus sorsú hősökre.

Zrínyi Péter búcsúját idéző emlékmű

A várpalota épületének felújítása már befejező szakaszába ért, most kezdik a vár egyéb épületeinek restaurálását. Az idő eléggé eljárt az épületek felett, nem lehet elodázni a munkálatokat. Az Uniós tagsággal bizonyára az ebbéli előnyöket is ki tudják majd aknázni. A várkertben sétálva azt látjuk, hogy az első világháborús emlékmű sok magyar elesett katona nevét magán hordozza, annak bizonyítékául, hogy volt valami közünk ehhez a területhez is. Ez kicsit jóérzéssel tölti el tudatomat, annak ellenére, hogy kissé elhorvátosították nevüket. Végül sétánk végén a vár egykori hosszú hídja előtt -amely ma már csak töltés- tiszteletünket tesszük a szigetvári hős, Zrínyi Miklós emlékműve előtt. Meghatódva búcsúzunk tőle, s e sok vihart megélt vártól.

Zrínyi Miklós emlékműve Csáktornyán

Lendva vára

Továbbra is a Mura-vidéken portyázunk. A Lendva folyó partján a mai Lendva (Alsó-Lendva) település helyén már a római korban egy katonai állomás létezett. A település első említése 860-ban történt meg, amikor a német Lajos király a salzburgi püspöknek ajándékozta azt. Később a Hahótok birtokolták. Vára, mint erődítmény a XII. században már állhatott, de annak formája nem ismeretes.

Lendva vára

A XIII. században a tatárjárás és a cseh király, II. Ottokár ostromának következtében a várat teljesen fel kellett újítani. Írásos dokumentumban 1272-ben említik újból, mint a Hahótok birtokközpontja. A Kőszegiek 1314-ben elfoglalták a várat, majd Károly Róbert tőlük elvéve Hahót Miklósnak visszaadta. Még ebben az évszázadban a Hahót nemzetség a Bánffy nevet vette fel. A mintegy háromszáz éves Bánffy uradalom fiú örökös hiányában, női ágat érintve, a Nádasdyak kezére került. Rövid 25 év elteltével – miután Nádasdy Ferenc részt vett a Wesselényi féle összeesküvésben és kivégezték: – a birtok a koronára szállt. 1644-től a Habsburgokhoz mindvégig hithű Eszterházy grófok I. Lipót adományaként élvezhették gazdagságát. A török ide is eljutott: miután Szigetvárt és Kanizsát elfoglalta, több esetben ostrom alá vette Lendvát és várát is, de soha nem sikerült bevennie. A legemlékezetesebb ostromra 1603-ban került sor. A harcokat és az oszmán igát ennek ellenére e táj lakói nem sínylették meg. 1838-ban nagy tűzvész pusztított. Az itt élők még ki sem heverték a csapást, mikor 1848-ban Habsburg ösztökélésre a Muraközből Jellasics horvát bán támadta meg a települést. A lendvai nemzetőr csapat lelkes odaadása visszaverte a zsoldosok seregét. A kiegyezés évében Lendva járási székhely lett. Az 1910-es népszámlálási adatok szerint a lakosság 87%-a magyar, a többiek jórészt szlovén nemzetiségűek voltak. Az igazi hovatartozási huzavona a XIX. század velejárójaként, vihar vihart követve szakadt az emberek nyakába (1919, 1920, 1941, 1945, 1991.) Közben 1947-ben a külső várfalakat a kommunista rendszer lebontatta, megszüntetve ezzel az erőd jellegét. A jugoszláv hadsereg kaszárnyaként használta, majd iskola lett. Végül a nyugalom és az építés éveit követően, 2002-ben a lakosságnak csak a 35,1 %-a vallotta magát magyarnak. Napjainkban itt működik a szlovéniai, főleg a Muravidékén élő magyarság kulturális központja. Lendva vára az elmúlt századokban több átépítésen esett keresztül.

Lendva vára az udvarról

A jelenkor számára 1973-tól mint várkastély, a Lendvai Galéria és Múzeum intézményeként fogadja látogatóit. A helyiségekben állandó és időszaki kiállítások öregbítik a hely szellemét.

Részlet a lendvai vármúzeumból

Külön említést érdemelnek a Zala Györgynek szentelt termek, ahol a művész életútját bemutató tárgyak kaptak helyet. Többek között megszemlélhetjük a budapesti Hősök terére készült történelmi személyeket ábrázoló szobrok és szoborcsoportok kicsinyített másait.

Zala György alkotásai: a budapesti Hősök terére készült történelmi személyeket ábrázoló szobrok és szoborcsoportok kicsinyített másai.

És ha már ellátogattunk Lendvára, nem szabad kihagyni egy kis városi séta alkalmával a belvárost, ahol a templomtéren áll Szent István szobra és a Szent Katalin-plébániatemplom. A Zala György téren, a magyarországi organikus építészet atyja, Makovecz Imre által tervezett művelődési házat csodálhatjuk meg. Mielőtt elköszönnénk, még feltétlenül el kell zarándokolnunk a szőlőskertekkel körülölelt Lendva-hegyi kápolnához, ahol II. Hadik Mihály múmiáját szemlélhetjük meg üvegkoporsóba zártan. A híres Hadik András huszártábornok édesapjának holttestét a környék talajának vegyi összetétele aszalta szárazra, megőrizve ezzel az utókornak. Miután elhagyjuk a szőlőskerteket, érdemes még kitérőt tenni Lendvavásárhely, mai nevén Dobronok község határába. Közép-Európa legnagyobb orchidea kertészetében csodálatos klímát biztosít a föld mélyéről feltörő termálvíz. Valóságos trópusi kert várja az idelátogatót és a számtalan orchidea faj káprázatos szépségének rabjaként, ha csak percekre is, de elfeledhetjük történelmünk viharos századait és a kapott sérelmeinket. Köszönöm a mindenhatónak ezt a csodálatos, látnivalókban gazdag napot, amellyel megajándékozott.

Szöveg és fotók: Albert Ferenc

Magazinunk korábbi számai:
Várjáró Magazin – Szerkesztői előszó
Várjáró Magazin 1. szám
Várjáró Magazin 2. szám

Szerk.: Várjáró Magazin



Hozzászólások
Várjáró Magazin 3.szám — 1 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.