Várjáró Magazin 1.szám, Hancz Erika: Yedikule – Isztambul

Várjáró Magazin 1. szám, Hancz Erika: Yedikule – Isztambul

Isztambul csodás, semmihez sem fogható hangulatos, pezsgő utcáin sétálunk. Abban a városban, melyben Európa és Ázsia, a kelet és a nyugat, a régi és az új találkozik. Békésen megfér itt a régi ruhába öltözött utcai serbetárus (serbetnek nevezett frissítő italt árusító személy) és a modern üzletember. Az európai városnegyed Aranyszarv-öböltől délre fekvő része viszont még most is főleg a történelmi nevezetességeiről híres. A törökök szép sorban újítják fel a régi épületeket; megújulnak a régi dzsámik, a síremlékek, a fürdők. De minden műemlékre igaz ez? Sajnos nem.

2013. június 28-án, egy fülledt, párás, meleg napon két barátnőmmel elhatároztuk, hogy meglátogatjuk a magyarok által hírből már jól ismert Héttornyot. Azt az erődöt, melyet az oszmánok mindjárt a foglalást követő negyedik évben az I. Theodosius (378-395) bizánci császár által emelt ún. Porta Aureából (Arany kapuból) alakítottak ki, mely eredetileg diadalkapunak épült. Később II. Theodosius bizánci császár kötötte össze a kaput a városfalakkal és ezáltal Konstantinápoly legfontosabb bejárati kapuja lett. A kapu és az abból épült oszmán erőd közvetlenül a városfalak mentén, a Márvány-tenger partján emelkedett. A 15. század végéig itt őrizték az oszmán állami kincstárat, de mi most elsősorban arra a börtöntoronyra vagyunk kíváncsiak, mely II. Mahmud szultán uralkodásáig (1808-1839) működött. Arra a börtönre, melyben Török Bálint és még sok magyar hazánkfia raboskodott. De nem Török Bálint volt az első híres magyar „vendége” az erődnek.

Kezdjük mindjárt a hadvezérrel, államférfival, a magyar történelem nagy alakjával. Horogszegi Szilágyi Mihály 1400 körül született. Egész életében a törökök ellen harcolt: Hunyadi Jánossal együtt részt vett a várnai és a második rigómezei csatában, majd 1456-ban sikeresen védte meg Nándorfehérvárt a török ostrom idején. 1485-ben a Magyar Királyság kormányzói tisztjére emelkedett. Mátyás királyunk nagybátyja, és része volt királlyá választásában is. A törökökkel való küzdelem során 1460-ban Szendrő mellett Ali bég ejtette fogságba, és küldte a Héttoronyba. Azonban vallatások árán sem sikerült kiszedni belőle Nándorfehérvár gyenge pontjait, ezért 60 éves korában, 1460-ban fővesztésre ítélték.

Nehéz fába vágtuk a fejszénket: már a Héttoronyhoz való odajutás is komoly gondot jelent. A szultáni palotától, a Topkapi szerájtól bizony jó messze helyezkedik el az erőd; a Kék mecset és a Hágia Sophia templom mellett elhaladva előbb fel kell sétálni az Ordu Caddesin, mely a hadsereg egykori felvonulási útvonala volt, majd a Beyazit téren rá kell fordulni a Vezneciler Caddesire. Mindkét út nyugat felé vezet végig a történelmi belvároson. Közben valóban sok a látnivaló, de mi most erősek vagyunk, és nem állunk meg sehol. Én már korábban három alkalommal is látogatást tettem a Héttoronynál, így azt hittem, könnyű dolgunk lesz. De mivel mind a Beyazit téri, mind a Vezneciler úti buszpályaudvaron hiába várjuk a már megszokott buszokat, be kell látnom, hogy tévedek. Ismét csak egy kis séta következik – ez esetben a Macar Kardeşler Caddesin, vagyis a Magyar testvérek útján – miközben azért csak megdobban a szívünk. Igaz, hogy most egy olyan helyszínt szeretnénk meglátogatni, mely a magyarság számára szomorú események színhelye volt, de be kell látnunk, hogy az oszmán időszak után a törökök sok jót is cselekedtek magyar „testvéreikkel”; (!) befogadták a menedéket kereső szabadságharcosainkat, együtt harcoltunk az első világháborúban és mind a mai napig valóban testvérként fogadnak bennünket. Az a trafikos is értetlenül mered rám, akit a Héttorony felől kérdezem. „Minek mentek ti oda? Inkább forduljatok meg, és menjetek a város szívébe, amely maga a csoda!” – mondja. Persze Török Bálintot még hírből sem ismeri; nincs benne a történelemkönyvükben. De hát miért is lenne? Sok embert elnyelt már a Héttorony mélye és tűntek el nyomtalanul a börtöntorony és a történelem süllyesztőjében. Kicsik és nagyok egyaránt.

Isztambul régi városnegyedének látványosságai, útban a Topkapi palotától a Héttorony felé: az Aranyszarv-öböl, a Topkapi szeráj, a Kék mecset, az egykori bizánci Lóversenytér az egyiptomi obeliszkkel, a Hágia Sophia templom, a Beyazit tér, a Magyar testvérek utcájának táblája és a valensi vízvezeték (Fotó: Hancz Erika)

A régi, valensi vízvezeték mellől egy aluljáróból indul a buszunk, a Saraçhane kerületből. Az aluljáróban egymást váltják a buszok, balról és jobbról pedig két emelet magasságban bicikliboltok sorakoznak. Isztambul sok esetben még most is a régi szokásokat követi; egy helyen telepednek meg az azonos szakma művelői, hogy a vevők jobban eligazodjanak a vásárlás útvesztőjében. És higgyük el, így is üres pénztárcával ússzuk meg az ilyen kalandokat. De mi most is erősek vagyunk. Füstös, piszkos és gumiszagú minden. A buszunk pedig csak nem jön. Egyszer csak, mint a mesében, mégiscsak feltűnik egy várva várt 80T-s járat, melyre felszállhatunk. Szegényes ruházatú, barna bőrű, hangos emberek között vagyunk. Önkéntelenül is összébb húzzuk magunkat. Fél órás út következik, és egyre szegényesebb kép tárul elénk. A városfalak környéke és a Héttorony az isztambuli szegénynegyed részét képezik. Igazi leleményességgel bekötött kábelek, kövekkel megerősített tetőcserepek, hangos gyermekzsivaj fogad bennünket, és a busz hirtelen megáll a Héttorony előtt. Csak a legutolsó pillanatban tűnnek fel a falai, sokkolóan hatva ránk.

A Héttorony elnevezés a török Yedikule tükörfordítása. A „kule” szó voltaképpen arab eredetű, és kula-ként hangozhatott egykoron. Ezt a régies kifejezést őrizte meg Gárdonyi Géza is Egri csillagok című regényében, és honosította meg a magyar köztudatban. De egy török csak akkor ért meg bennünket, ha a Yedikulét keressük. Körülnézünk, és elszorul a szívünk. Sivár egy környék, bár azért látszik a fejlődés nyoma; a látogatók számára egy büfé épült, igaz, hogy az most zárva van. Szomjasak vagyunk, de nincs vizünk. Sebaj, a lényeg, hogy itt vagyunk. És legalább belegondolunk abba, hogy milyen is egy börtönélet; csupa nélkülözés. De nem a testi, hanem a lelki megpróbáltatások törik meg az embert. Az erőd még mindig állja az idők ostromát, noha igencsak megtépázták az évszázadok viharai. A kövekből épült, pártázatos falak és a masszív, kerek tornyok kívülről még mindig ijesztő képet mutatnak. Látni a tengert a távolban. A távolban, ugyanis ez a partszakasz az utóbbi évszázadokban alakult ki, mert a Héttorony eredetileg a tengerparton állt. Magyar rabjaink is, ha sétálni mehettek, láthatták nap mint nap a tengert, mégsem érhették el soha. A cellák viszont nem a tengerre néztek.

A Héttorony környezete, a bizánci városfal melletti ún. történeti kertek és a börtöntorony „kilátásai” (Fotó: Hancz Erika és Orosházi Bernadett)

Na de kik is azok, akiknek a nyomába eredtünk? Egyikük valóban Török Bálint magyar nemes, aki 1541. augusztus 29-én, egy hétfői napon indult el a budai királyi palotából annak érdekében, hogy Nagy Szulejmán (1520-1566) Buda alatti táborában tegyen tisztelgő látogatást. Azon nagyurakkal együtt érkezett, akik a 13 hónapos János Zsigmondot, Szapolyai János és Izabella királyné gyermekét vitték a szultán elé. Török Bálint még nem tudta azt, hogy ezzel a haláláig tartó rabságba visz az útja. Aznap esett el Buda is, kardcsapás nélkül. Török Bálint Szigetváron nevelkedett. Másodszülött fiúként sikerült apja örökébe lépnie, és 17-18 évesen már Nándorfehérvárnál harcolt. A vár elestekor őt is meghurcolták, ezért Szapolyai János szolgálatába állt. 1522-ben ura Radu havasalföldi vajda ellen két hadjáratot is vezetett, melynek során Török Bálint is elsajátíthatta a törökökkel való harc fortélyait. Ezt követően Tomori Pál igyekezett őt megnyerni a török elleni küzdelemhez. 1524. október 9-én Mária királyné kedvelt udvarhölgyét, Pemfflinger Katalint vette feleségül, és ezzel királyi familiáris lett. Saját birtokán tevékenykedhetett, Tomori Pál mellett a végvidéken végzett hadi szolgálatot. Sikeres katona vált belőle, de sajnos nemcsak a török ellen, hanem a szomszédos földesurak ellen is fordult. A mohácsi táborban Ráskay Gáspár és Kállay János mellett katonáival II. Lajos személyes védelmével bízták meg. Megbízatását Tomori Pál parancsa miatt nem tudta teljesíteni, aki egy török csapat kikémlelésére küldte őket. Török Bálint részt vett az 1526. november 10-i székesfehérvári országgyűlésen, amikor Szapolyai Jánost királlyá koronázták. Ekkor kapta meg a temesi ispán címet. Nem sokkal később azonban, hogy újabb birtokokat szerezzen, a közben megkoronázott Habsburg Ferdinánd pártjára állt. Több átállást követően, birtokait gyarapítva az egyik leghatalmasabb magyarországi nagyúr lett, és ez okozta vesztét; birtokaira a törökök is szemet vetettek. A törökök először fel akarták őt használni saját céljaikra. Amikor Buda alá érkezett Wilhelm Roggendorf a császári sereggel. A törökök oldalán harcoló Török Bálint kiszorult a várból, de hátba támadta Roggendorfot, majd a Dunántúlon biztosította az oszmánok felvonulási útját. Augusztus 26-án, Fráter György, Petrovics és Török Bálint kilovagoltak az érkező Szulejmán elé és drága ajándékokkal együtt érkeztek vissza. De ez csak csel volt. Török Bálint végzete is beteljesedett: rabláncon vitték Konstantinápolyba. A törökök nem bíztak benne, emellett igényt tartottak váraira, melyek a Duna menti felvonulási utat biztosították.

Ugyanígy járt Majlád István is, aki egy hónappal Török Bálint elfogása előtt került török kézre. Ő egykor Török Bálint szövetségese volt, és Török bizonyára tudta is, hogy milyen sorsra jutott Majlád. Majlád István születési idejét és helyét nem tudjuk, de Fogarason építette ki központját. Szintén részt vett a mohácsi csatában, és egyike volt azon keveseknek, akik megmenekültek a haláltól. Ő is hol I. Ferdinánd, hol Szapolyai János pártjára állt. 1534. szeptember 29-én ő fejeztette le Lodovico Grittit, a törökök bérencét, aki nagy hatalomra tett szert a magyarországi hódoltsági területeken. Egy önálló erdélyi fejedelemség megteremtéséért fáradozott, és ezért a Habsburg-párttal is szoros kapcsolatokat ápolt. De Majládot Petru Rareş, a moldvai vajda a fogarasi török táborba csalta azzal a hírrel, hogy a szultán kész átadni neki Erdélyt, majd pedig 60 emberével besétált a kelepcébe. 1550-ben hunyt el.

Tudni kell azonban, hogy őket és a magas rangú rabok többnyire nem a Héttoronyban, hanem magánlakásokban éltek, misén vehettek részt, látogatókat fogadhattak és levelet is írhattak. Magyarországra azonban soha többet nem jutottak el. Birtokaik is szétestek, Szigetvár például 1543-ban Habsburg kézbe került.

A Yedikule előtt állunk, a keleti bejárat előtt. Innen nem látszik a nevezetes Porta Aurea, mert az erőd túloldalán, a falak takarásában található. Körüljárni sem lehet az erődítményt, mert a nyugati része teljesen a városfalakba torkollik. Több kilométert kell gyalogolni ahhoz, hogy kelet felé a Belgrádi kapun keresztül kijussunk a városból és a falak mentén visszasétáljunk ide. Az erőd déli részénél pedig ott haladnak a sínek. Így először inkább belépünk a farkasveremmel ellátott bejárati kapun, mely két hatalmas kerek alaprajzú torony között áll, a déli torony közelében. Még kintről megfigyeltük, hogy egy kisméretű török zászló lengedezik rajta. Itt van az őr bódéja. Megelevenedhet szemünk előtt Gárdonyi Géza Egri csillagok című művében az őr, aki „az árnyékon félálmosan álldogált, s talán el is aludt volna álltában, ha időnkint katonák nem járnak a kapu alatt.” Most mi ébresztjük fel gondolataiból az őrt, akitől jegyet veszünk. Mert hol van már az az idő, amikor az is bekerülhetett fizetés nélkül, aki nem akart?

Egy ötszög alakú, csillag-szerű udvarba jutunk, melynek belsejében már nem lehet megtalálni a hajdani épületeket, csak a kút és a dzsámi minaretjének maradványa árválkodik az udvar közepén. Itt egy törött török és angol nyelvű tábla ad némi információt a vár történetéről, közöttük pedig a vár alaprajza foglal helyet. Rajtunk kívül csak az őr, valamint annak kutyája és autója található a várban, egyébként kihalt minden. Ide már nem sok turista jár. Látszik ez az „infrastruktúrán” is, ami voltaképpen nincs is. A tornyokba bevezetett világítás és az előzőekben ismertetett emléktáblák azok, melyek a látogató segítségére lehetnek.

Az őr nem hagyja el a helyét. Izgalmas tehát a feladat; egyedül kell felfedezni a tornyok mélyét, és magunk elé képzelni az egykori életet itt az erődön belül. Először az udvart járjuk be; megszemléljük a dzsámi csekély és erősen pusztuló maradványait, miközben kívülről felhangzik az ezán, az imára hívó szózat: „Allahu akbar, Muhmmed resulullah,” vagyis „Nagy Allah és Mohammed az ő prófétája.” Ez az a hitvallás, melyet minden leendő muzulmánnak ki kell ejtenie akkor, amikor muszlim hitre tér, és sokszor ezt ismétlik ima közben is. Ez az 1905-ig fennálló dzsámi az erőd dizdárjának, vagyis parancsnokának, a helyettesének, az itt szolgáló 6 tisztnek és az 50 katonának az imádkozási helye volt. Előtte még láthatók a kút maradványai is, amely a vizet szolgáltatta az erőd népének.

A dzsámitól kissé nyugatabbra, de még a Porta Aurea előtt helyezkedett el a parancsnoki épület és 12 katona-ház. Ezekhez közel egy menedékház és raktárak is voltak. Az Arany Kapu előtt egy pici temetőt is sikerült azonosítani, de hogy kik nyugszanak benne, nem ismert. A nagyobb temető valószínűleg a városfalakon kívül helyezkedett el, ahol az itt elhunyt vagy kivégzett rabokat elföldelték. Az aga háza maga az Arany Kapu jobboldali tornya előtt állt. Az Arany Kapu ma zárva van, és csak az egykori város felé szabad a kijárat ott, ahol bejöttünk. Azonban egykor magán az erődön keresztül is el lehetett hagyni, illetve meg lehetett közelíteni a várost. A két négyzet alakú bizánci torony, mely ezt a kaput keretezi, már elég rossz állapotban van; gaz nő kövei között, alapanyaga elenyészik. Előtte, a falak mentén zárt terek láthatók. Ezekhez, illetve tőle északra nyúló falszakaszokhoz a most zajló földmunkák miatt nem lehet eljutni.

A Héttorony bejárati oldala, ismertető táblája és alaprajza (Fotó: Hancz Erika)

Na de térjünk vissza az erőd csillag alakú belső udvarához. Gárdonyi Géza ebbe az udvarba álmodta meg azt a jelenetet, amikor Bornemissza Gergely és társai meglátogatják az itt raboskodó Török Bálintot. Szinte magunk elé képzelhetjük a háza előtt egy ágyú kerekére ülő és salátázó Veli béget. Bornemissza Gergely, Eger híres védője később 1555-ben szintén itt vesztette életét a Héttoronyban. Ő már valószínűleg tényleg „karnyi vastag vasláncban” volt tartva, ahogy Gárdonyi Géza Török Bálint raboskodását leírta. A híres törökverő 1526-ban születet Pécsett. Egri vitéz, 1552-ben hadnagy, majd pedig várkapitány lett, és találmányait igencsak megsínylették a törökök. Tinódi Lantos Sebestyén is megénekelte ezeket a tüzes kerekeket és hordókat, olyannyira, hogy ma is rekonstruálható az egykori kinézetük és működésük. Az egri vár Gergely-bástyája az ő ötlete alapján valósult meg. Ő maga 1554-ben a füleki bég fosztogató martalócai ellen vonult, de Mezőkeresztesnél vereséget szenvedett, és ekkor került török fogságba. Megkínozták, de nem vallott. Ahmed pasa végeztette ki végül, az a török nagyúr, akivel sikeresen vette fel a küzdelmet Eger váránál. Gárdonyi Géza az Egri csillagokban Bornemissza Gergely halálát ily módon vetítette előre: „Szegény jó dalia, te kedves szép csillaga a magyar dicsőségnek, nem fogsz te megőszülni soha! Vajon milyen arccal néznél a jövendő tükörébe, ha most előtted föllebbentené valami égi kéz, s te látnád magadat rabbilincsben, épp ezen a helyen; s látnád a török hóhért, amint azon a rozsdás lámpavason neked bokrozza a kötelet!

Egy örmény templom harangja csendül fel a közelben, mely visszazökkent gondolatainkból. Az udvar után izgatottan járjuk be a tornyokat és az azokat összekötő falszakaszokat is. Az alaprajzon az 5. számmal jelzett toronyba lépünk be először, mely a bejárat mellett, attól délre helyezkedik el, két tompaszöget bezáró falszakasz találkozásánál. A torony egész felületével kinyúlik a falak síkjából, ahogy a másik két szomszédos torony is. De ez a középső, az ún. Zindan kulesi, vagyis a Börtöntorony, ide vezet először az utunk.  A torony bejárata előtt a Magyar Emlékekért a Világban Egyesület 2009-ben helyezte el azt az emléktáblát az itteni 16-17. századi magyar rabok emlékére. A torony belseje üreges, közepén egy kút található. A szűk cellákhoz lépcsők vezetnek a henger alakú palástban. Szűk itt a hely, és dohos a levegő. A falakon az egykori rabok karcai, feliratai még nyomokban észrevehetők, bár lakói most már inkább a gyíkok, pókok és egyéb ízeltlábúak. Nem kizárt, hogy a 16-17. században ezekkel a lényekkel osztotta meg kényszerű lakhelyét Szilágyi Mihály, Török Bálint, Bornemissza Gergely, Majlád István és Béldi Pál is.

Béldi Pál életútjával még adósak maradtunk. Ő az utolsók között, a 17. század második felében volt a híres konstantinápolyi börtöntorony foglya, 1679-ben itt fejezte be életét. Béldi Pál 1621-ben született Erdélyben egy nemesi család gyermekeként. I. Rákóczi György fejedelem udvarában nőtt fel, ahol gyorsan haladt előre a ranglétrán; főasztalnok, majd később Háromszék királyi főbírája lett. 1657-ben II. Rákóczi Györggyel tartott Lengyelországba, ahol a tatárok elfogták, és egészen 1661-ig raboskodott idegen földön. Apafi Mihály fejedelemsége idején tanácsosként tevékenykedett, de meggyanúsították és kegyvesztett lett, 1676-ban börtönbe is került. Egy év múlva szabadult, amikor bosszút forralt Teleki Mihály, egykori gyanúsítója ellen. A fegyveres akció azonban nem sikerült, és menekülnie kellett. Ő tehát nem rabként érkezett török földre, de az erdélyi fejedelem kérésére végül is a Héttoronyba zárták.

Az erőd pártázatos összekötő falai és a Börtöntorony (Fotó: Hancz Erika)

A sétánk kísérteties, és egykori sóhajokkal teli. Végül a börtöntoronyból fel lehet jutni a falakra, melyen a gyilokjáró kőből épült, és a külvilág felé szépen helyreállított párkányzattal fordul. A gaz azonban itt is kikezdi a falakat, kisebb-nagyobb repedéseket okozva az épületben. Észak felé haladva elérjük a kaputornyot, melyen át lehet sétálni a túlsó oldalra. Tetején még egy emelet húzódik, melyen két-két ablak nyílik észak és dél felé, hogy a falakat is ellenőrzés alatt lehessen tartani. Mi azonban ezúttal dél felé, a másik hengeres torony felé fordulunk. A két torony közötti falszakaszon az udvarra levezető kőlépcső is a szemünk elé tárul. A tornyok teteje is pártázatos kialakítású. Most következik a Kız – Top kulesi, vagyis a Leány – Ágyú torony. Odafelé menet a falakról szépen be lehet látni az erőd teljes belső udvarát, és jól látszik a bejárati kaputól az Arany kapuig húzódó egykori út nyoma is. Erről a falszakaszról már kifelé is csodálatos a látvány; míg az előbb a város apró szegényes házaira és zegzugos utcácskáira lehetett látni, úgy most a házak mögött feltűnik a Márvány-tenger kékje. A két torony között, illetve az északi, déli és az északkeleti várfal közepén, a falak töréseiben is épült 1-1 háromszög alakú pici torony. Ezek kiállnak a falak síkjából. A felső részük szintén pártázatos kialakítású, és egykor itt is őrszemek pásztázták a környéket. A tornyokból pedig a bejárati kaput lehetett ellenőrizni. A gyilokjárónál a falak a talaj és a pártázat kezdete között embernyi magasságúak.

A nagy hengeres tornyok belsejében fa-konstrukciós nyitott összekötő folyosó húzódott, melyek gerendafészkeit könnyen észre lehet venni a masszív kőfalban. Az Ágyú toronyban az ágyúk számára kivágott ablakok téglalap alakúak, és félkör alakú tartóív helyezkedik el fölöttük. Ilyen szerkezetű volt az északnyugati kerektorony is, mely a Hazine kulesi, azaz a Kincstártorony elnevezést kapta. Ez már régen nem működött kincstárként, amikor Török Bálint itt raboskodott, de Gárdonyi mégis megemlítette azt, hogy „ezek a tornyok tömve vannak arannyal, ezüsttel.” Abban is tévedett a nagy regényíró, hogy egy belső vár is lett volna a külső váron belül. A Héttorony a külső tornyos várak típusába tartozik.

Kilátás a falakról a belső udvarba, illetve a külvilág felé (Fotó: Hancz Erika)

Az északi és a nyugati falszakasz is szépen bejárható, és egészen a Porta Aureához el lehet jutni rajta. Az Arany kapu tetejére azonban már életveszélyes felmászni. Ha befelé, az udvar felé tekintünk, akkor jól látjuk azokat a kerek, illetve a közöttük elhelyezkedő kisebb, háromszög alakú tornyokat, melyeket az előbb bejártunk. Sőt, még a tengerre is szép innen a kilátás. Szomorú azonban látnunk azt, hogy a Yedikulétól a tengerre vezető falszakasz tornyain milyen nagy repedések húzódnak végig, és hogy a tetejük is erősen pusztulófélben van.

Ezt követően az északi falszakaszon található második levezető lépcsőn keresztül egy-kettőre ismét az udvarban találjuk magunkat. Méreteiben még most is impozáns ez a nagy tér. Elsétálunk az Arany Kapuhoz, melynek jobboldali kis kijáratát már befalazva találjuk meg. A középső kapu zárva, a bal oldalin pedig rács található. A felső emeletről pici ablakok tekintenek az udvar felé. A hajdanán büszkén álló, arany borítású kapu ma már az enyészeté, mindaddig, amíg a dolgos kezek meg nem mentik, helyre nem hozzák a maradványait.

Az erődön ugyanakkor mégis látszik egy korábbi restaurálás, helyreállítás nyoma. A földrengéseket, háborúkat, tűzvészeket követően a Yedikulén 1958-70 között Törökország első hölgy építészeinek egyike, Cahide Tamer végzett rekonstrukciós munkálatokat. Látszanak a jelenkori helyreállító igyekezet nyomai is, de még sok a teendő addig, amíg az erőd ismét tündökölhet. Az erőd környezete is siralmas állapotban van, így reméljük, hogy a városfalak állagmegóvásával meg lehet menteni a roskadozó maradványokat. Sajnos rossz irányú törekvések is megfigyelhetők az erőd környezetében; a történelmi Yedikule kertekben végzett földmunkák például pusztították és megroskasztották a régi Isztambul építészeti maradványait. Közvetlenül a bizánci falak mellett mélyen dolgoztak a munkagépek. Emellett a Törökországban divatos korhű, de nem pontos helyreállítások sokszor csalóka képet nyújtanak egy-egy műemlék tekintetében. Persze kritizálni mindig könnyebb, mint cselekedni. És egy valamit nekünk sem szabad elfelejtenünk: ahogy a török emlékek Magyarországon, úgy a magyar vonatkozású emlékek Törökországban is közös történelmi emlékeink. Nekünk is ismerni, védeni és óvni kell őket! A Yedikule ma az Erődök Múzeumi Igazgatósága alá tartozik, minden nap 9:00-től 18:30-ig megtekinthető. Kalandra fel!

Az erőd északi falai és a Porta Aurea (Fotó: Hancz Erika)

Szöveg: Hancz Erika
Fotók: Hancz Erika és Orosházi Bernadett

Szerk.: Várjáró Magazin



Hozzászólások
Várjáró Magazin 1.szám, Hancz Erika: Yedikule – Isztambul — 4 hozzászólás
  1. Kedves Erika!
    Örömmel olvastam a minden ígényt kielégítő írást e szomorú helyről.
    Én vagy 20 éve jártam ott és gyalog mentem valahonnan a központből.
    Akkor senki sem őrízte, nem volt belépő díj sem.Elvadult zsmonbékon
    kellet egy korhadó félig nyitott fakapun bémászni az udvarra.Talán a magyar utikönyv alapján néztem körül. Most azért jutott eszembe az épület, mert nézem a Szulejmán nevű török szappanoperát és most oda ért a történet, hogy Ibrahim pasa a törvénytelen kislányát a Yedikulében levő palotájában helyezi el.
    Kerestem a NET-en, hogy volt-e ott valami palota.
    Nagy Lajos

  2. Nagyszerű írás! Így végül többet tudtam meg a toronyról,mint amikor ott voltam magam is! 🙂
    Csak egy kérdés: valóban jó a 80T busz is,de azért az-mondjuk Beyazıtból-még jó kis séta. Nem lett volna jobb a 80B,ami a Kapali Çarşı főbejárata elől indul ugyanoda?
    Üdvözlettel:
    Feyyaz

  3. Aki szereti a történelmünket a cikk hallatán első pillanatra óhatatlanul az Egri csillagok,- ifjúkorunk egyik meghatározó élménye jut az eszünkbe. Már akkor felcsigázta az érdeklődésünket. A szerencsésebbek akiknek megadatott, hogy élőben lássuk , elhajózzunk mellette, vagy netán belépjünk a romos falak közé , a Hét torony – ennél sokkal több. Nekünk magyaroknak vérzivataros történelmünk egy apró szomorú szigete, ahova illik betérni, illik megállni és illik emlékezni, azokra a őseinkre akik rabként töltötték ott életük egy bizonyos szakaszát. Ezért szeretném megköszönni a szerzőnek és segítőinek, hogy elhozták közénk,, képekkel illusztrált, érdekes formában összegyűjtve mindazt ami számunkra nem pusztán egy turisztikai látványosság de a egy kicsit a múltunk része is.
    Az már csak hab a tortán , hogy szerzőjében egykori tanítványomat köszönthetem.
    Őszinte Tisztelettel Nagy Kálmán

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.