Élménybeszámoló a XV. Vármentő Napokról, avagy Homonnay Ádám “Kis vármentő ars poetica”-ja

Mondhatnánk, hogy a várazás nem hoz sok hasznot. Hiszen “le kell utazni a világvégére” (Budapestről 2,5-3 óra autóval, de van, aki messzebbről jár!), azért, hogy ott saját (vagy kölcsönkapott) szerszámokkal, saját szabadidőből, ingyen és bérmentve robotoljon az ember. Hadd hívjam fel a figyelmet, hogy a várba meredek út kanyarog fel, a vadrózsa karcol, a munka pedig fárasztó.

Homonnay Ádám “Kis vármentő ars poetica”-ja

Nos, kérem szépen, ez rossz hozzáállás, mind általánosságban, mind Szádvárt illetően. Általánosságban azért, mert a napi egzisztenciális küzdelmek mellett vagy inkább ellenére nemes dolog tenni valamit mintegy önzetlenül, a saját lehetőségeink keretei között. Az önkéntes, közösségért végzett munkának az angolszász országokban komoly – követendő – hagyományai vannak, de ha csak a vármentésnél maradunk, nyugodtan vehetjük északi szomszédjaink példáját (egyes számítások szerint 20 fölötti vármentő kezdeményezéssel).

Tehát, önkénteskedni jó, és természetesen jött az ötlet, hogy az esetemben ez a műemlékvédelemhez kapcsolódjon. Hiszen örömmel figyelem az ifjabb koromban még elhagyatott kőkupacként szomorkodó Regéc újjászületését, ugyanakkor országszerte számtalan vár, kastély és egyéb műemlék pusztul gazdátlanul, vagy fordul sorsa rosszra (lasd pl. Várgesztes esetét).

Szádvár egész jól áll: van egy lelkes, önszerveződő csapata, akiknek köszönhetően hét éve rendszeresen zajlik vármentés. A vár titkai – köszönhetően a nyári ásatásoknak – már kezdenek napvilágra kerülni. Viszont még rengeteg a tennivaló – sok a pusztuló falszakasz és a vár nagyobb része feltáratlan. Engem például kimondottan érdekel a Csiga also része, de azt is tudomásul kell venni, hogy az ásatási program nem kívánságműsor.

A gondolat tetté érett, és első ízben épp hogy beestem az augusztusi Vármentő hét legvégére (egész pontosan az utolsó napjára, “temetni”), utána viszont a 15. Vármentő Napokon már teljes időtartamban és a tőlem telhető elszántsággal vettem ki a részem.

A nehézségek ellenpontjaként pedig az az igazság, hogy Szádvár és környéke csudaszép, a vármentők közvetlenek, és ha elfárad az ember, akkor pihen egy kicsit. 🙂

Szöveg: Homonnay Ádám
Szerk.: vigi



Hozzászólások
Élménybeszámoló a XV. Vármentő Napokról, avagy Homonnay Ádám “Kis vármentő ars poetica”-ja — 4 hozzászólás
  1. Szia Ádám!

    Örömmel olvastam végig a soraidat. Ezek szerint a vármentésből nem a nehézségek, hanem a szépségek nyomnak nagyobb súllyal a mérlegben. Így is van jól, hiszen tudod csatát csak “önként és dalolva” lehet megnyerni. Mi pedig véleményem szerint nyerésre állunk eddig… 🙂

  2. Azt elfelejtetted megírni, hogy elhízás ellen is remek orvosság. Úgy látom ugyanis, hogy 2005 óta kissé megemberesedtél. Vagy jól főz az asszony?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.