Barangolás a kárpátaljai várak között, a harmadik nap krónikája.

„Bús düledékeiden, Husztnak romvára, megállék” – jutott eszembe Kölcsey Ferenc verse, amikor feltekintette a város feletti hegyet koronázó romra. Ide egy macskakővel lefedett, jó félórányi gyaloglás után jutott fel a lelkes kompánia. Engem leginkább a bujáki várra emlékeztetett a felsővári palotájának csonkjaival, de persze ötször nagyobb méretekben. Mivel még a növényzet burjánzása előtti időszakban kerestük fel, szerencsére átlátható volt a területe. Mert az egykori lakó és gazdásági épületek, olaszbástyák maradványai a nyáron már szinte elvesznek a zöldellő természetben. Sajnos a műemlék környezete igen szemetes. Felháborított minket a látvány: vajon milyen ember az, aki felcipeli magával a magas sasfészekbe az üdítőt, a konzervet majd azokat elfogyasztva, ledobálja a várfalakról? Hát nem a turisták közé tartozik, az bizonyos. Mert a turista védi a környezetét, nem szemetel, nem tépi le a növényzetet, onnan csak az emlékeit viszi el fényképen megörökítve. Nos a huszti vár is várvédőkre vár – szűrtük le a tanúságot.

Csoportkép a várbarátokról Huszt váránál

Történetéről dióhéjban. Írásos forrásban először 1351-ben szerepelt, mint királyi vár. A környék hadászati fontosságú helyévé a mohácsi csata után belháború idején vált. Mind a királyi, mind az erdélyi csapatok gyakorta vívták érte öldöklő harcaikat. A már többször említett kassai generális, Schwendi Lázár hadjáratát a huszti vár ostrománál volt kénytelen félbehagyni, amikor visszavonulást hirdetett a közeledő János Zsigmond és Haszán temesvári török pasa felmentő serege elől. Huszt erődítménye azon kevés támaszpontok közé tartozott, amit a Habsburg-hadvezetés nem romboltatott le a XVII. század végén. Ugyanis az itt állomásozó császári zsoldosok feladatul kapták, hogy a környék rebellióra hajlamos népét szemmel tartsák. De 1703-ban a várkapu szépen besétáló Ilosvay Imre nemes úrnak sikerült fellázítania a zsoldját régóta meg nem kapó, éhező fegyvereseket. Akik megölve a várkapitányt, a huszti várat átadták II. Rákóczi Ferenc zászlaját lengető kurucoknak. A hegyi vár vesztét az 1766-os évben villámcsapások okozták. A mennykő beleütve a lőportoronyba, felrobbantotta a felhalmozott hadiszert. A keletkezett hatalmas tűzvészben leégett az egész vár. A Haditanács többé nem tartotta érdemesnek helyreállítani. Sajnos ez a véleménye napjainkban az Ukrán Államnak is. Legalább az állagvédelemre áldoznának valamennyit, hiszen ideális kirándulóhelynek számít.

Huszt romjai között

Visszatérve Huszt városába, még körbesétáltuk az erődtemplomot. Sőt a bátrabbak felmerészkedtek annak csúcsos tornyába is.

Huszt erődtemploma

Még két várromról kell beszámolnom. A Nagyszőlős település belterületén egy magaslaton messziről is jól látható Ugocsa vára négyzetes kőépületével, mellette a régebbi őrtorony alapjaira emelt kápolnával és ferences templom maradványaival érdemel szót.

Ugocsa vára

Míg Királyházánál a Nyalábvár adott sok évszázadig embereknek fedelet. Mindkettőnél elgondolkozhattunk az „Így múlik el a világ dicsősége” – szólás igazságán. Történelmüket kikutatni, romladozó köveit megóvni jó lenne.

Nyalábvár romjai

A várakhoz képest más kategóriát jelent a nagyszőlősi Perényi-kastély valamint a tiszaújlaki Sóház megtekintése. Hiszen az előbbi egy főnemesi család mindennapjainak adott helyszínt, míg az utóbbi a gazdasági élethez szükséges adminisztrációs központnak számított. Mindkettőhöz köthető a magyar történelem egy-egy kiemelkedő alakjának neve. Hiszen Perényi Zsigmond az 1848-49-es szabadságharc mártírja, míg Esze Tamás az 1703-1711-es kuruc felkelés nevezetes alakjának számít.

Megköszönve a Tisztelt Olvasónak, hogy ezt a hosszúra nyúlt élménybeszámolót végigülte, mit is írhatnék még? A történelem és a természet szerelmesei lehetőségük adtán keressék fel a Kárpátalját. Mi pedig, annak a busznak az utasai gondolatban már tervezzük is a következő utunkat…

Az első nap krónikája itt olvasható.
A második nap kronikája pedig itt.
A negyedik nap krónikája itt olvasható.

Élményeit lejegyezte: Szatmári Tamás

Fotók: Ádám Attila, Bagdács János, Dévényi Zsolt, Fidrich Tibor, Lánczi Imre , Molnár Tamás  és Vígvári Tamás.

Szerk.: vigi



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.