Még az időjárás is kegyesnek bizonyult a Szögliget északi határában, a Ménes-patak völgyében megbújó Szalamandra-turistaháznál gyülekező vármentőkkel szemben. Derűs, tavaszi napsugár tekintett le a X. Vármentő Napokra összesereglett lelkes műemlékpártolókra. A régi ismerősöket örömmel üdvözöltük, és szívesen fogadtuk az új segítőket. Nagy szó ebben a mai rohanó világban, hogy ennyi ember nem sajnálja a szabadidejét, fizikai és anyagi erejét feláldozni a közös célért, Szádvár megmentéséért. 

A jól ismert szerpentinúton felballagva elénk tárult a kőfalak ismerős sziluettje. A sarjak kivágása jelentette most is munkánk dandárját. Mindezt a déli hegyoldalt ellepő, bokatörő kőtengerben, ahol a vadrózsabokrok tüskéi szúrós vendégszeretettel fogadják a lelkes vármentőt. Hamar kimelegedtünk, lekerült rólunk a nagykabát és a pulóver.

Déltájban szádalmási barátaink ínycsiklandozó ebédet tálaltak fel, sült szalonnát, zsírjával lecsöpögtetett hagymás-túrós kenyérszeletekkel. 

Vacsora után a terített asztalnál szó esett komoly témákról is. Megválasztottuk a Szádvárért Baráti Kör tisztségviselőit az elkövetkezendő 4 évre, meghallgattuk és megvitattuk az előttünk álló esztendőre kitűzött célokat. 

A második napon – a sarjazás mellett – a szakemberek által kijelölt helyeken köveket rakodtunk, előkészítve a IV. Nyári Vármentő Hét munkálatait.

Délben az immár hagyománnyá vált legendás sajtos-tejfölös-fokhagymás lángos illatára gyűltünk össze a külsővár udvarán Szabó Miklós és barátainak jóvoltából. 

 A X. – jubileumi – Vármentő Napok alkalmával az SZBK elnök asszonya kedves szavak kíséretében minden részt vevőnek emléklapot nyújtott át. Hogy repül az idő, ki gondolta volna 2006 őszén, hogy ilyen sokra haladunk! Hatalmas a változás. Aki kezdettől fogva köztünk volt, megerősítheti szavaimat. Legelőször semmit sem lehetett látni Szádvárból, csak a mindent elborító zöld dzsungel fogadta a látogatót. Most pedig jól átlátható, ligetes hegytetőn barangolhatunk. 

Tevékenységünket ismét segítette Martin Sarossy, aki – társaival együtt – az Eperjestől északra emelkedő Nagysáros (Velky Saris) várának megmentéséért fáradozik.

Hétfői napon felkerekedtünk, hogy megnézzük, ők mire jutottak eddig. Az esős, hideg és szeles időjárás sem tudta elvenni a kedvünket, hogy feljussunk az 570 méter magas sárosi Várhegyre. Ha mi, a szádváriak hatalmas fába vágtuk a fejszénket, akkor a sárosiak legalább háromszor akkora terhet vettek a vállukra.

Hasonló vonás a Szádvárért Baráti Körrel, hogy ők is 2006 óta törődnek a lakóhelyük melletti erődítménnyel, amelynek romjait embermagasságú bozótból kellett kiszabadítani. Megkezdődtek a régészeti feltárások, az első helyreállítások. Mindkét vármentő csapat ugyanazzal a nehézséggel küzd. Hogyan lehetséges a szűkös körülményeket kihasználva, minél többet tenni e nagy területű várromok védelméért? Erről illetve a tervezett együttműködésünkről beszélgetve váltunk el végül egymástól, és indultunk a haza vezető hosszú útra. 

Átélte és lejegyezte: Szatmári Tamás 
Átélte és szerkesztette: Vígvári Tamás
Átélte és fotózta: Bencze Zsolt, Bubenkó Gábor, Szatmári Tamás, Vígvári Tamás és még sokan mások :)