Megállt az idő… Vagy kihagyott egy keveset?

Szádvárat ábrázoló rézkarc

Nem tudni. Egy azonban biztos: a Szögliget község fölött magasodó Várhegy tetején csendesen és elhagyatottan pihen Szád vára, mely egykor nem pusztán a hegy tetejét uralta, de ura volt ő az egész vidéknek, távoli falvaknak is. Az egykor ágyúk zajától, puskaportól hangos várudvaron ma már csupán a szél süvít, vagy olykor egy-egy szarvas éji neszezése, madarak vidám, hol meg bánatos feleselése hallatszik.

 A vár pihen.

Pihen, mert súlyos sebei még nem hegedtek be, ő maga kevés a gyógyuláshoz, mégis: próbál életben maradni.

Sérült testét a földdel takarja, ám a zord szél és a kemény fagy az ő betegágyánál is folyvást vívják végtelen harcukat. Ejtvén rajta újabb sebeket, néhol egyszerűen kiharapva egy darabot belőle.

Szenvedése ugyan messzire látszik, értő gyógyítóra mégsem talál.

Számára most lelassult az idő, oly régóta várja már a segítséget. Lassan már el is elfelejti, hogy egykor mily mozgalmas volt élete, milyen fontos része volt ő a világnak. Egyre fakuló emlékként, ha lehunyja szemét még fel tudja idézni az egykori színeket és hangokat, melyek megtöltötték minden szegletét. Az istállóban a friss szalma illatát, a  lovak dobogását, a várkapu zsírzásra váró nyikorgó szárnyát, a népes szolgahad nyüzsgését a konyhán, avagy Zsófia nagyasszony halk imáját a kápolnában.

Ma még halványan látszik az egykori kép.

Próbálja felfogni mi történhetett, hová lett az élet, hiszen csak pár pillanatra csukta be szemét, s csak egy szemhunyásnyit pihent, s most itt fekszik romjaiban: minden üres és elhagyatott. Gyönyörű palotája már a múlté, erős bástyái romokban hevernek, s burjánzik mindenhol a gaz, már ki sem látni tőle.

 Talán megállt az idő… Vagy kihagyott egy keveset?

 Amíg aludt, itt járt egy vidám és szorgalmas társaság. Kemény munkával újra átláthatóvá tették a várat, lentről s fentről egyaránt szabadon pásztázhat a szem. A bástyák sebeibe kapaszkodó fákat kivágták, máskor megvizsgálták eltakart falait, kijavították ott, ahol hibádzott. Körbástyája és egyes várfalai máris megerősödtek, palotafala sem omlik már tovább. Sok még a tennivaló, de a lelkesedés töretlen.    

Most megint alszik a beteg vár. De a faluból már ismerős hangokat hoz a szél: a vidám és lelkes csapat újra gyülekezik. Csomagokat és szerszámokat pakolnak, és közben fel-felpillantanak a hegy tetejére, fürkészvén a magaslatot. 

 Mosolyogva ébred: Újra itt vannak! Remény a gyógyulásra! Elszántságuk bátorságra vall, s az öröm mosolyt hív arcára. Azon tűnődik, most vajon melyik részét vizsgálják, hol folytatják gyógyítását. Alig várja már a hegy tetején felbukkanó ismerős arcokat.

 Eljöttek hát megint!

Vígvári Tamás

X. Vármentő Hétvége, 2011. március 12-13. (szombat-vasárnap)
Információ:
E-mail: kapcsolat@szadvar.hu
Telefon: + 36 30 662 2290 


Hozzászólások
Megállt az idő… Vagy kihagyott egy keveset? — 2 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.