2010. november hónap archívuma

Szubjektív jelentés a Műemlék-kocsmából

Írta: Vígvári Tamás, 2010. november 18.

November 15-én este a  Műemlék-kocsmát szervezői abban a megtiszteltetésben részesítettek bennünket, hogy előadásuk témájául Szádvárat választották, előadónak pedig a Szádvárért Baráti Kör elnökét Tomatás Tímeát kérték fel.

Tags:

„BÚS DÜLEDÉKEIDEN…” – kiállítás Müllner János századelős várfotóiból

Írta: Bőle György, 2010. november 17.

A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal és a Magyar Képzőművészeti Egyetem együttműködésének eredményeként 2010.  december 13-ig megtekinthetőek Müllner János 1910 körül, a Magyar Királyság várairól készült fotográfiái.

Tags: ,

Szádvár a Műemlék-kocsmában

Írta: Vígvári Tamás, 2010. november 11.

2010. november 15-én a Műemlék-kocsma című beszélgetés-sorozat következő részében Tomatás Tímea tart előadást a Szádvárért Baráti Körről, és a civil műemlékvédelemről, “Tiéd a vár…!” címmel.

Szádvár D-i oldala

Tags:

Az első régészeti kutatások Szádváron – Gál-Mlakár Viktor

Írta: Vígvári Tamás, 2010. november 09.

Magyarország egyik legnagyobb alapterületű középkori kővárának megvédésére, hasznosítására alakult 2006-ban a Szádvárért Baráti Kör. A civil szervezet tagjainak koordinálásával és a Nemzeti Kulturális Alaptól elnyert támogatás segítségével az elmúlt három évben megvalósulhatott Szádvár egyes építészeti elemeinek, rohamosan pusztuló falainak műemléki állagmegóvása. E több éves munka során példaértékű együttműködés alakult ki a Baráti Kör tagjai és [...]

Tags:

Kemencésnap – Kemencés ételek versenye

Írta: Vígvári Tamás, 2010. november 03.

Szeretettel meghívjuk 2010. november 13-án megrendezendő Kemencés ételek versenyére, mely Szádalmáson – Jablonov nad Turnou a Granarium magtár melletti Kemencéskertben lesz megtartva.

Tags: , ,