IX. Vármentő Napok – Beszámoló

Immár IX. alkalommal gyűltek össze a Várhegy lábánál megbújó Szalamandra-turistaháznál azon emberek, akik önzetlen lelkesedéssel pártfogásukba vették a felhőket súroló sziklaplatót koronázó Szádvárt.

A vármentő csapat

A munkálatokat megelőzte egy egyeztető tárgyalás, melyen az elkövetkezendő évek feladatait vitattuk meg. A következő szervezetek vettek részt a megbeszélésen:

  • Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Észak-magyarországi Iroda,
  • Aggteleki Nemzeti Park Igazgatósága,
  • ÉSZAKERDŐ Erdőgazdasági Zrt.,
  • Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Múzeumi Igazgatóság Herman Ottó Múzeuma,
  • Szögliget Község Önkormányzata,
  • Szádvárért Baráti Kör. 

Egyeztető tárgyalások, megbeszélések

Idén ősszel is a felvállalt munka a szokásos és kikerülhetetlen sarjazás, vagyis a túlburjánzó növényzet megritkítása volt. Ezzel a módszerrel érhetjük el, hogy a nagy területű várrom átlátható, és akár rövidnadrágos kirándulók számára is bejárható legyen. Biztosan sokan barangoltak már tövisbokrokkal és embermagasságú csalánnal benőtt várromban, ahol semmit sem tudtak látni és fényképezni. Nos mi, a Szádvárért Baráti Kör tagjai és pártolói ezt akarjuk elkerülni.

(Vár)munka közben

Az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatósága és Mihalik Imre fűkaszákkal és motoros fűrészekkel segített minket, hangos zümmögésük bejárta a fennsíkot. Az október 22. és 23.-án végzett munkában megjelent önkéntes műemlékbarátoknak szeretnénk megköszönni a fáradozásukat, hogy ismét feláldozták szabadidejüket az egykori Bebek-vár szépülésére.

Hős vármunkásaink, fűkaszákkal

Sáros (Šariš) várát Martin Sárossy képviselte. Nem csak munkájával került közelebb az egyesületünkhöz, hanem reményeink szerint egy hosszú távú kapcsolat kezdődött el ezzel a nappal a két vármentő csapat között.

egy barátság kezdete...

A IX. Vármentő Napok végére a pont vasárnap délelőtt került, amikor a helyére került az immár 4 nyelvű, felújított információs tábla.

Az új (4 nyelvű) információs táblánk

Szöveg és képek: Tomatás Tímea,  dr. Kovács Lajos, Szatmári Tamás


Hozzászólások
IX. Vármentő Napok – Beszámoló — 1 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.